2022. november 16. szerda

nov. 16
7:54
Láthatóvá tesszük a terhet, amivel a Földre nehezedünk! (egy.hu)
A Földön az emberek által alkotott tömeg – az épületek, utak és egyéb objektumok, eszközök, valamint tárgyak összessége – 2020-ban haladta meg először a Föld összes élőlényének száraz tömegét. Az antropogén tömegnek nevezett emberi „oldal” körülbelül a 20. század első éveitől húszévente megduplázódik, és mára már felülmúlja a globális biomassza öss
nov. 16
7:54
Az ingyenes parkolás megtartására kéri Debrecen képviselőit az ELMOB (Villanyautósok)
A Magyar Elektrombilitás Egyesület levelet írt a város polgármesterének és képviselőinek.
nov. 16
8:00
Bodrogi Gyula unokája, Enikő: „Három éve váltak el a szüleink, én inkább apuval maradtam” (Blikk)
Közös interjút adott Bodrogi Gyula és az unokája, Bodrogi Enikő. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész nemrégiben egy próbáján meglátogatta az X-Faktorban szereplő unokáját, ám az élő show-kat otthon izgulta végig.
nov. 16
8:00
Fordulat: az előzetes vizsgálatok szerint az ukránok lőtték ki a Lengyelország területére csapódó rakétát (Blikk)
A lengyel külügyminisztérium eredetileg orosz gyártmányúnak minősítette a gabonasilóba becsapódó rakétát, Ukrajna pedig rendelkezik SZ-300-as föld-levegő rakétákkal.
nov. 16
8:00
Orbán Viktor: Higgadtságra van most szükség (Metropol)
A kormányülésen értékeljük az orosz-ukrán háború legújabb fejleményeit. Higgadtságra van most szükség - közölte Orbán Viktor a Facebook-oldalán.
nov. 16
8:00
Orosz diplomata: A lengyelországi incidens katonai összeütközés kiprovokálására irányult (hirado.hu)
Az ukrán-lengyel határtól 6 kilométerre fekvő kelet-lengyelországi Przewodówban kedd délután robbanás történt, melynek következtében két lengyel állampolgár életét vesztette.
nov. 16
8:00
Késő őszi idő vár ránk, köddel és csapadékkal (vg.hu)
Szerdán 7 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.
nov. 16
8:00
Őszintén a híradózásról: Stohl Luca, Erős Antónia és Endrei Judit (Hamu és Gyémánt)
A tévé aranykorának ikonikus bemondójával, Endrei Judittal, az ország egyik legkedveltebb híradósával, Erős Antóniával és a legfiatalabb híradósgenerációt képviselő Stohl Lucával beszélgettünk. Szöveg: Jankovics Márton Ültetek már így együtt valaha?Erős Antónia: Judittal épp arról beszélgettünk az interjú előtt, hogy bő másfél évt
nov. 16
8:06
Donald Trump bejelentette: ismét indul az elnöki tisztségért (Infostart)
A volt amerikai elnök helyi idő szerint kedd este Floridában közölte szándékát.
nov. 16
8:06
Ki fog így hitelt felvenni? Nem lacafacáznak a bankok - úgy emelik a hitelkamatokat, mint a rakéta! (ProfitLine)
Újabb nagybankok emelték meg jelentősen jelzáloghiteleik kamatát, ezzel az elmúlt egy hónapban már valamennyi pénzintézet drágított a lakáskölcsönein. Végleg eltűntek a 9 százalék alatti THM-ek, és egyre több bank ajánlata kezdődik tízessel - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
nov. 16
8:06
Jön a kormány vadonatúj korrupcióellenes stratégiája (Portfolio)
Az éjjel jelent meg a közlönyben a kormány határozata arról, hogy elfogadták az Európai Unióból származó forrásokra vonatkozó új csalás és korrupcióellenes stratégiát, mely a Magyarországnak szánt EU-s források "kiszabadítása" érdekében készült.
nov. 16
8:06
Európa-bajnok vízilabdázó: „Dudi nincs jól” (ATV)
Wiesner Tamás szólalt meg Csapó Gábor állapotáról.
nov. 16
8:06
Biden: Egyes jelek szerint egy ukrán légvédelmi rakéta csapódott be Kelet-Lengyelországban (hirado.hu)
Biden egy SZ-300-as, szovjet gyártmányú rakétarendszer által kilőtt légvédelmi rakétáról beszélt.
nov. 16
8:06
Mégis ukrán rakéta lehetett a Lengyelországba becsapódó lövedék (vg.hu)
Legalábbis Joe Biden amerikai elnök szerint vannak erre utaló jelek.
nov. 16
8:06
Az internet atyja nincs elájulva a Web3-tól (Bitport)
Sőt úgy látja, hogy az egyelőre elég homályos koncepciónak nincs túl sok köze sem a világhálóhoz, sem a webes alkalmazások decentralizált működéséhez.
nov. 16
8:06
Kiderült, kié lett Göncz Árpád vagyonokért elárverezett villája (rtl.hu)
A villát 833,9 millió forintért vette meg új tulajdonosa a nemzeti vagyonkezelő árverésén. A mögötte lévő ingatlant is megvették hozzá 352,7 millióért.
nov. 16
8:08
Irán elleni szankciókról döntött az amerikai kormány a drónszállítások miatt (hirado.hu)
A külügyminisztérium és vele összhangban az amerikai pénzügyminisztérium lépése három iráni szervezetet érint.
nov. 16
8:10
A Fehér Ház közel 38 milliárd dollárt kér a törvényhozástól Ukrajna támogatására jövő szeptemberig (hirado.hu)
A 37,7 milliárd dolláros ukrajnai csomagot a Joe Biden elnök vezette adminisztráció négy minisztérium között tervezi elosztani.
nov. 16
8:12
Erősödéssel indult szerdán a forint (Menedzsment Fórum)
Kedden este a Lengyelországot elért rakéta a piacokon is ijedtséget okozott, a forint rövid időre 415 fölé került az euróval szemben. Szerda reggel a 410-es szint alatt indult a nap.
nov. 16
8:12
Ma kormányülés: Orbán Viktor súlyos témát tesz az asztalra (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök úgy döntött, a Védelmi Tanács kedd esti tanácskozása után a szerdai kormányülésen is részletesen értékelik az orosz–ukrán háború legújabb fejleményeit azt követően, hogy Lengyelországban vélhetően rakétabecsapódás történt, illetve – szintén rakétatámadás következtében – leállt a Barátság olajvezeték – tájékoztatta az MTI
nov. 16
8:12
Beszakadt a forint kedd este a lengyelországi rakétatalálat hírére (Adózóna)
A napközbeni 405-ről 410-411 környékéig gyengült az euróval szemben – írja a hvg.hu.
nov. 16
8:12
Rétvári: Megmarad a közfoglalkoztatás; a kormány hétmilliárd forintos többlettámogatást biztosít a programokra (hirado.hu)
A közfoglalkoztatottak létszáma 2016-ig folyamatosan, több mint kétszázezerre nőtt.
nov. 16
8:12
Új holdrakéta indításra készül Amerika (Portfolio)
Az amerikai űrhivatal (NASA) ismét új holdrakétájának indítására készül, miután előző nap megszüntették a szivárgást, amelyet az üzemanyag feltöltésekor észleltek. A legénység nélküli űrhajó a tervek szerint szerdán kel útra, hogy megkerülje a Holdat.
nov. 16
8:12
Az új holdrakéta indítására készül ismét a NASA (hirado.hu)
A legénység nélküli űrhajó a tervek szerint szerdán kel útra, hogy megkerülje a Holdat.
nov. 16
8:12
ENSZ-főtitkár: El kell kerülni a háborús válság mélyülését (hirado.hu)
A főtitkár szerint kulcsfontosságú, hogy elkerüljék az ukrajnai háború keltette feszültség további éleződését.
nov. 16
8:12
Edzésen megsérült Christopher Nkunku, kihagyja a vb-t (m4sport.hu)
A csúcsformában lévő francia csatárt Camavinga belépője után úgy kellett letámogatni a pályáról.
nov. 16
8:12
A háborús kommunikáció része az orosz atomblöff (vg.hu)
Szakértők szerint Putyin orosz elnök atomfenyegetése nem több, mint taktikázás.
nov. 16
8:12
Végleg lezárta 5 éves kapcsolatát Béres Anett: "Sajnálom, hogy ennyi időt pazaroltam rá" (BorsOnline)
Nagy szerelem volt, de most már tudja, hogy nem haladtak sehova. Béres Anett a hot-nak elmesélte, hol tart a felépülésben, és hogyan értékelte át az életét.
nov. 16
8:12
Tovább nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma (Magyar Hírlap)
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma.
nov. 16
8:12
Hiába cáfol a Ferrari, újabb váratlan név merült fel Binotto helyére (Racing)
A Ferrari válaszolt azon pletykákra, amelyek szerint Mattia Binottót leválthatják a csapatfőnöki posztról – miközben egy másik ismerős nevet is kapcsolatba hoztak a maranellóiak vezetői állásával. Több hiteles olasz médiaforrás, köztük a neves sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport is azt állítja, hogy az olasz Binottót januárban leváltják a förte
nov. 16
8:18
Mindkét oldalon kínoztak meg hadifoglyokat az ukrajnai háborúban - vizsgálati eredmények (Infostart)
Orosz és ukrán oldalon egyaránt előfordult, hogy hadifoglyokat kínoztak meg - állapítja meg jelentésében az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala.
nov. 16
8:18
Ma jelentheti be Schumacher menesztését a Haas F1-es csapata (F1világ)
Sajtóhírek szerint szerdán, azaz ma jelenti be a Haas Forma-1-es csapata, hogy nem hosszabbítja meg Mick Schumacher szerződését.
nov. 16
8:18
Ezt a 3 finomságot az árstopos élelmiszerekből is el tudod készíteni! (Agroinform)
Az árstopos élelmiszerekből finom krumplis pogácsa, de akár csirkepörkölt is készülhet.
nov. 16
8:18
Szijjártó a lengyel-magyar testvériségről posztolt (444.hu)
"Ezért is figyeljük nagy-nagy aggodalommal tegnap óta a lengyelországi történéseket" - írta röviden a Facebookon.
nov. 16
8:18
Végleg eltűntek a jobb lakáshitelek (Azenpenzem)
Újabb nagybankok emelték meg jelentősen jelzáloghiteleik kamatát – mutatta ki az egyik hitelközvetítő. Mint megállapították: mostanra végleg eltűnt a 9 százalék alatti teljes hiteldíj (THM). A drágításoknak pedig aligha van vége.
nov. 16
8:18
Globális terjeszkedésbe kezd a Resysten (Márkamonitor)
A cég 750 millió forintos tőkebevonásról állapodott meg a Columbus Magántőkealappal, amelyből a tengerentúli megjelenés mellett laboratóriumi és kutatóbázisát is fejleszti.   A családi tulajdonú vállalkozás saját fejlesztésű higiéniai védőbevonata egy teljes éven át képes megakadályozni a kórokozók megtapadását szinte bármilyen felületen. A bevonat
nov. 16
8:18
Rendkívüli kormányülést tart ma Orbán Viktor (BorsOnline)
Kedden leállt a Magyarországot is kőolajjal ellátó vezeték, majd rakéta csapódott be Lengyelországban, megölve két embert.
nov. 16
8:18
55 éves lett Lisa Bonet, akinek Lenny Kravitz és Jason Momoa is örök hűséget fogadott (Life)
55. születésnapját Lisa Bonet, aki különleges családból származva vált előbb tini tévésztárrá, majd erotikus ikonná, a világ legjobb pasijai közül kettőnek a feleségévé, nem mellesleg pedig egy hollywoodi sztárszínésznő anyukájává. A jeles alkalomból összegyűjtöttünk róla egy nagy adag érdekességet.
nov. 16
8:18
A műtrágyák ára folyamatosan csökken Németországban (Agrofórum)
Németországban és Európában a műtrágyaárak továbbra is jelentősen csökkentek novemberben. Egyre több európai műtrágyagyártó indítja újra a termelést a földgáz árának meredek csökkenése miatt. Ugyanakkor egyes gyártók láthatóan nagy készleteken ülnek – a gazdálkodók és a kereskedők pedig még mindig nem vásárolnak.
nov. 16
8:18
“Életemben nem féltem ennyire” - Lengyel lakosok mesélték el, milyen volt a becsapódó rakéta közelében lenni (Nyugati Fény)
A robbanás helyszínén tartózkodtak.
nov. 16
8:18
Amit eddig tudunk a Lengyelországba csapódott rakétáról (Forbes)
Kedden este rakéta csapódott be a lengyel-ukrán határ lengyel oldalára, ezzel két ember halálát okozva. Jelenleg nem tudni, melyik ország lőtte ki a rakétát. Mit tudunk szerda reggel? Joe Biden amerikai elnök szerint a kilőtt rakéta nem biztos, hogy Oroszországból érkezett, írja a Reuters. A lengyel államfőt telefonon keresztül támogatásáról biztos
nov. 16
8:18
A rendszámtáblavita miatt lesz előrehozott választás Koszovóban (Autószektor)
A Koszovó északi részén élő szerb kisebbség tagjai november első hetében úgy döntöttek, hogy kivonulnak a koszovói állam intézményeiből, tiltakozásul amiatt, hogy a pristinai hatóságok elrendelték : a Szerbia által kiadott rendszámtáblákat koszovóiakra kell cserélni. Csaknem 600 szerb lépett ki a koszovói rendőrség kötelékéből, miután a pristinai b
nov. 16
8:20
Ez okozhatta Sebestyén Balázs házasságának válságát: már nem először kerül emiatt bajba (Life)
Arról, hogy Sebestyén Balázsnak és feleségének, Vikinek válságban lehet a kapcsolata, sokat pletykáltak. A Blikk információi szerint valóban hullámvölgybe kerültek, de sikerült átvészelniük.
nov. 16
8:24
Grandiózus villanyos (Blikk)
A BMW az elektromos i palettát próbálja olyan szinten kiszélesíteni, hogy minden vásárló megtalálja a hozzá leginkább illő alternatívát. Eljutottunk odáig, hogy most már gigantikus luxusautót is kínálnak villanyos hajtással az i7 személyében. Igen, ez lényegében a 7-es BMW elektromos átirata, de valahogy mégis mindenben több, okosabb és grandiózusa
nov. 16
8:24
Biden: Egyes jelek szerint egy ukrán légvédelmi rakéta csapódott be Kelet-Lengyelországban (HírTV)
Vannak arra utaló jelek, hogy az a rakéta, amely Kelet-Lengyelországban kedden becsapódott és két embert megölt, egy ukrán légvédelmi rakéta volt - közölte Joe Biden amerikai elnök a G20-csúcstalálkozón szerdán.
nov. 16
8:24
Rakétabecsapódás és rendkívüli NATO-ülés - Mi mozgatja ma a tőzsdéket? (Portfolio)
Előző este a lengyel területre csapódó rakéta hírére komoly volatilitás volt tapasztalható a nemzetközi piacokon, ezt követően ma reggel Ázsiában főként estek a tőzsdék, Európában is kisebb mínuszban nyitottak a vezető börzék, Amerikában pedig kisebb emelkedés várható. Gazdasági események szempontjából Amerikából érkeznek friss kereskedelmi adatok,
nov. 16
8:24
Szijjártó Péter bejelentésre készül a lengyel eseményekről (ATV)
A lengyel külügyminiszterrel, Zbigniew Rauval egyeztetett.
nov. 16
8:24
2023-ban debütál a Nike első digitális sneaker kollekciója (Igényesférfi.hu)
.SWOOSH néven a Nike elindította digitális közösségét a metaverzumban, ahol a kreatív sneakerheadek megtervezhetik saját virtuális sportcipőjüket.
nov. 16
8:24
Szerdán is összeült a magyar kormány a háború legújabb fejleményei miatt (SzMo)
Szó lesz arról, hogy Lengyelországban vélhetően rakétabecsapódás történt és leállt a Barátság olajvezeték.
nov. 16
8:24
40 fokos hőségben 'alakítottak' hullákat, Will Smith saját zsebből fizette ki őket (Mafab)
Heteken belül a mozikba kerül, majd nem sokkal később már az AppleTV+-on is streamelhető lesz Will Smith legújabb filmje. A sztár ezúttal egy olyan történelmi alkotás főszereplője lesz, amely nagyon erős témát dolgoz fel. Az Emancipáció rendezője és a színész is megszólalt a forgatás kapcsán.

Keresés