Magyarország bruttó hazai terméke 2022 III. negyedévében a nyers adatok szerint 4,0%-kal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a KSH.
Az éttermi és a kulturális kiadások csökkentésével, valamint az energiaszámla visszafogásával igyekeznek kivédeni a magyarok az emelkedő költségeket – derül ki a Groupama megbízásából országos reprezentatív kutatásából.
A rezsicsökkentés részleges visszavonása óta mindazok, akik nagyobb lakásban vagy házban élnek és fogyasztás szerint fizetik a gázszámlát, több okból is hatalmas bizonytalanságban vannak. Még nagyobb, de nyitott kérdés az, hogy a ma is méregdrága gáz ára még tovább emelkedik-e januárban? Az Otthontérkép Magazin összeállítása.
Bő három évet kellett várni, hogy az AB kimondja: a kormánytöbbség mulasztásos alkotmánysértést követett el az akadémia vagyon elvételekor, de a kutatóhálózat működésén nem kell módosítani.
A középkorú brit nő azóta ezerszer megbánta már, hogy Törökországban feküdt kés alá. Megörült, amikor értestült róla, hogy az ottani plasztikai beavatkozások jóval olcsóbbak, mint szülőhazájában - nem sokkal később azonban ráébredt, hogy élete legrosszabb döntését hozta meg.
Nyolc éve már, hogy George Clooney és Jean Dujardin vicces viszályba keveredtek a How far would you go for Nespresso? című reklámfilmben. A két színész most az ikonikus szpot akciódús folytatásában újra találkozik, és a pároshoz ezúttal a rendkívül tehetséges Camille Cottin is csatlakozik, aki először szerepel Nespresso reklámban. A briliánsan szór
Főzőshow-k, vetítések, előadások, mesterkurzusok és egyéb online és jelenléti programok során ismerteti meg az olasz gasztronómiai hagyományokat hétfőtől vasárnapig a 7. Olasz Gasztronómiai Világhét.
Karácsonyi ünnepi kiadásokra százezer forintot terveznek költeni átlagosan a magyarok idén, ebből 47 500 forintot szánnak ajándékra - derül ki a Cofidis Hitelmonitor legfrissebb, negyedik negyedéves kutatásból.
Borrell az ukrán hadsereg uniós kiképzési programjának létrehozásával kapcsolatban azt mondta: nagy erőfeszítés lesz az ukrán hadsereg kapacitásainak megújítása.
Visszavágta éves várakozásait a Vodafone menedzsmentje a kedvezőtlenebbre forduló makrogazdasági környezet közepette azt követően, hogy a távközlési cég közzétette féléves eredményeit.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tiltakozik a tanulók megrövidítése ellen a szakképzésben! Az ország egyre több szakképzési centrumában rendelnek el 35 perces rövidített tanítási órákat, ami ugyan jogszerű, de semmiképpen sem szakszerű - írták közleményükben.
A gazdasági recesszió elkerülése, az energiabiztonság megteremtése és a bevándorlóáradat kezelése terén is nagy segítséget jelent a stratégiai partnerség Romániával, Magyarország ezért érdekelt annak fenntartásában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután román kollégáját fogadta kedden Budapesten.
A kiadó, ami ráharapott a nemrég tragikusan fiatalon elhunyt énekes memoárjára, annak ellenére dobja a könyvesboltok polcaira a művet, hogy azt Aaron valójában nem akarta megjelentetni. A hír sokakat felháborított.
November 14-én, hétfőn tartották meg a magyarországi Axiál-partnereknek a Fendt újdonságát, a hetedik generációs 700 Vario szériát. Az esemény helyszínéül a zsámbéki DrivingCamp szolgált.
Marko Kolanovic, a Wall Street egyik legnagyobb bikája ismét visszavágta a részvényekre szóló optimista várakozásait, amelyeket a piac idei esése során nagyrészt fenntartott - írja a Bloomberg.
A fiatalabb korosztály az elmúlt hónapokban a saját maga is megtapasztalta, hogy mit jelent az infláció: idén októberben 3 ezer forint havi zsebpénzből 12 kakaós csigát lehetett vásárolni, egy évvel korábban pedig 19 darabot. Ha pedig hamburgerről van szó, akkor az idén alig több mint 2 szendvicsre elég a pénz, szemben az egy évvel korábbi 3 darabb
A Sisi – Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné – életét, vagyis házasságának első szakaszát bemutató osztrák sorozatot szeptemberben mutatták be a Netflixen. Nem írhatunk uralkodásról, hiszen ebben az első időszakban a fiatal lányt körülbelül egy tenyészkanca szintjén kezelte a bécsi udvar, legalábbis a sorozat szerint. Az első hat epizód é
Egyre nehezebb megérteni, hogy mi is történik a Harry Potter-franchise-zal, az elmúlt években egymás után megjelent Legendás állatok és megfigyelésük-filmek ugyanis egyre nagyobb csalódást okoztak, ám úgy tűnik, hogy a Warner még közel tett le arról, hogy újra elnyerje a rajongók szívét.
A bérrendezés akkor ésszerű, ha a vállalkozások megmaradnak és meg tudják tartani a munkahelyeket is – mondja Perlusz László a BizniszPlusz új podcastjában. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint a vállalkozások „jövőállóságát” nagyszabású állami programokkal lehetne biztosítani.
Három új fellépő is csatlakozott a hamarosan érkező városi fesztivál - november 17-19 között - több helyszínen tartó bulifolyamához, a Miller Budapest Essentials-höz, melynek a központja a Tesla Loft lesz. Az érdeklődés nagy, a Néprajzi Múzeumban lévő két eseményre már el is fogytak a jegyek.