Lezárult a szúnyog-tenyészőhelyek feltérképezésének első szakasza - tájékoztatta a szúnyoggyérítési programokért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI.
Franciaországban 6,2 százalékra gyorsult a fogyasztói áremelkedés októberben a szeptemberi 5,6 százalékól - közölte kedden a francia statisztikai hivatal, az Insee.
A japán hazai össztermék (GDP) 0,3 százalékkal csökkent az idei harmadik negyedévben az előző negyedévvel szemben, ami nagy meglepetés, tekintettel arra, hogy az elemzői várakozások átlagában hasonló mértékű növekedés szerepelt.
Szűkítené azok körét, akik hivatalos feladatokat végezhetnek helyette, ha ezt állapota nem engedi: Harry és András hercegek is kiszorulhatnak ebből a körből. Mindezt a rendhagyó módon ünnepelt születésnapján kezdeményezte.
Szerbiában a termékek és szolgáltatások árai idén októberben 15 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly ugyanebben az időszakban - írja a Köztársasági Statisztikai Intézet adatai alapján a Szabad Magyar Szó.
A hét második napján is folytatódik a gázár emelkedése a holland TTF gáztőzsdén, miután az elmúlt hetek enyhe időjárását követően hamarosan hidegebbre fordulhat az idő, emellett pedig a norvég Equinor Aasgard B gázfeldolgozó platformjának gáztermelése is leállításra került egy üzemi baleset következtében. A gázár emelkedéséhez szintén hozzájárul, h
Javított Magyarország a versenyképességi helyezésén az uniós rangsorban - mondta Szalai Ákos, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője annak kapcsán, hogy idén negyedik alkalommal jelent meg a jegybank versenyképességi jelentése.
Az állatjóléti feltételek javítása és az állategészségügyi problémák megelőzése érdekében a Vidékfejlesztési Program keretében új – a baromfi ágazat számára elérhető – állatjóléti támogatási konstrukciót indított az Agrárminisztérium – emlékeztetett Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Pontosan tudja, mit fogad el a neten egy felugró ablakra kattintva? Minden webhelyen más jelszót használ? Utalnak önre a jelszavai? Ilyen kérdésekre is keresi a választ a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a DIMSZ – Adatvezérelt Marketing Szövetség közös kutatása, amely a két szervezet adattudatosságot fejlesztő programja keretében valósul meg
Heikki Kovalainen első WRC futamán állt rajthoz a Japán Rally alkalmával, ahol a WRC2 negyedik és abszolút tizedik helyen zárt. A 2008-as Magyar Nagydíj győztese, Heikki Kovalainen japán rally bajnokként állt rajthoz a WRC szezonzárón, ahol a média nem igazán várt tőle sokat, hiszen 1 japán bajnokság nem túl erős sorozat. A 41 éves finn
Magyarország bruttó hazai terméke 2022 III. negyedévében a nyers adatok szerint 4,0%-kal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Az M0-s autóút északi szektorán keletkezett forgalmi akadály miatt hét kilométeres torlódás alakult ki kedd reggel az M2-es autóúton a Budapest felé vezető oldalon.
Többek között a Humda és az Autós Nagykoalíció közreműködésével hozták létre a Mobilitási Platformot, melynek célja hazánk élvonalba emelése a közlekedés minden területén.
Sváby András kettő, illetve három évvel ezelőtt vesztette el a szüleit, amit a mai napig nem tudott feldolgozni. A műsorvezető nagyon ritkán enged betekintést a magánéletébe, egy friss interjúban azonban nyíltan mesélt az egyik legnehezebb időszakáról.
Egyéni vállalkozó év közben megszüntette a tevékenységét, mert a bevétele meghaladta az alanyi adómentes határt. Jövő januárban új egyéni vállalkozást indítana, új adószámot kapna, de tevékenysége hasonló lenne. Lehet-e újra alanyi adómentes lesz, vagy a kétéves szabály miatt ezzel csak 2025-től élhet? – kérdezte olvasónk. Dr. Kelemen László adósza
A szakértői várakozások felett, 4,1 %-kal erősödött a magyar gazdaság a harmadik negyedévben. Mindez pedig azt jelenti, hogy a magyar gazdaság továbbra is ellenáll a háború és a szankciók káros hatásainak.
A MOK elnöksége a magyar orvostársadalom széles körének bevonása, a vélemények összegzése után nem támogatja az egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvénytervezet jelen formájának Parlament elé terjesztését, annak egyes, az ellátásbiztonságot és az orvoskollégák közellátásban maradását veszélyeztető rendelkezései miatt - olvasható a
Eldőlt, hogy a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon középdöntő-csoportjának utolsó helyén zár, miután kikapott Svédországtól 30-25-re. A helyszínről jelentkező podcast hetedik adásában stábunk, Tóth Bálint (M4 Sport), Rodics Dániel (MTI), Cseszregi Balázs (Kossuth Rádió) arról beszélgetett, miken csúszott el a második középdöntő-me
“Meg fogjuk változtatni a sportot” – mondja Justin Marks, a Trackhouse főnöke, aki alapjaiban szeretné felrázni a NASCAR kultúráját. A NASCAR egyik legvadabb jelenete a Martinsville Speedway-en történt október 30-án, amikor a Trackhouse Racing versenyzője, Ross Chastain a falnak támasztotta az autóját, és padlógázzal végigcsúszott a falon azért, ho
A világ népessége az előrejelzések szerint 2022. november 15-e körül éri a 8 milliárd főt, egy év múlva, 2023-ban India pedig megelőzi Kínát a legnépesebb országként.
A fiatalabb korosztály az elmúlt hónapokban a saját maga is megtapasztalta, hogy mit jelent az infláció: idén októberben 3 ezer forint havi zsebpénzből 12 kakaós csigát lehetett vásárolni, egy évvel korábban pedig 19 darabot. Ha pedig hamburgerről van szó, akkor az idén alig több mint 2 szendvicsre elég a pénz, szemben az egy évvel korábbi 3 darabb
Több gond is akad a magyar nyugdíjrendszerrel Farkas András, a Nyugdíjguru szerint. Az egyik, hogy bonyolult számítás-sorozat szükséges a nyugdíj kiszámításához, így átláthatatlanná válik. A szakértő szerint akár 80 százalékos eltérést is okozhat, ha valaki hasonló karrierív után öt-hat évvel ezelőtt igényelte, vagy mostanában igényli a nyugdíját.