Cikkünkben az immunrendszer csodálatos működésébe adunk bepillantást. Célunk annak tudatosítása, mit miért teszünk, ha az immunrendszer erősítésről beszélünk.
Amit Fernando Alonso cinikus megjegyzésekkel és futam utáni panaszokkal kezelt, azt Sebastian Vettel elintézte egy „okéval”. Nem neheztel az őt durván fűre szorító csapattársára.
A Kieselbach Galéria aukcióján dőlt meg a rekord. Korábban soha nem volt arra példa, hogy kortárs festményért százmillió forint feletti összeget fizettek Magyarországon.
Kezdenek aggasztóvá válni Joe Biden amerikai elnök nyilvános bakijai: egy héten belül másodszor keverte össze Kolumbiát és Kambodzsát, amikor a délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) találkozójáról beszélt.
A kiadvány különlegesnek számít, mert ez az első olyan kötet, amely egy irodalmi mű feldolgozását és átélését teszi lehetővé a tanulásban és értelmileg akadályozottak számára.
A brazil Vinicius Juniort azzal vádolják, hogy a pályán tanúsított magatartásával provokálja az ellenfelet, és ebből netán baja származhat a katari vb-n.
A kínai lilabogyó cserjék feltűnő lila termésfürtöket hoznak, egyes fajok pedig pompás őszi levélzettel rendelkeznek. Tudjon meg többet erről az egyedülálló cserje nemzetségről, valamint arról, hogyan kell őket termeszteni, metszeni, szaporítani és gondozni.
El kell kerülni, hogy a Washington és Peking között zajló versengés konfliktusba torkolljon - szögezte le vasárnap Joe Biden amerikai elnök a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (Asean) Phnompenben rendezett csúcstalálkozóján.
A Facebook alapítója és egyben vezérigazgatója, Mark Zuckerberg 2021.10.27-én átnevezte a vállalatot a korábbi Facebook mostantól Meta néven fut, ám mindez nem befolyásolja a közösségimédia- és reklámplatformot, illetve a cégcsoport többi social média termékét. Na de mi az a Meta Facebook helyett, észlelhet-e a változásból bármit egy átlagos felhas
Adél és Berci légies rumbával kápráztatta el a nézőket a hatodik adásban, amelynek nem is maradt el a hatása: a zsűri könnyekig meghatódott, és az idei évad során először a maximális 40 ponttal jutalmazták a párost. Az énekesnő és a táncos keményen meg is dolgozott azért, hogy elsőként kapják meg a 40 pontot, most pedig kiderül, hogy élték meg magá
Az élelmiszer lassan a luxuscikkek kategóriájába kerül, így nem csoda, ha minden maradékot hasznosítani akarunk, de azért vannak határok Vagy azok mind eltűnnek az anyasággal?
A Japán-rali szombati napja kétarcú volt a verseny szempontjából: délelőtt Evans autózta a jobb időket, és az előnyét 5,9 másodpercre hizlalta Thierry Neuville előtt, délután viszont a belga volt a gyorsabb, és át is vette a vezetést a nap végén a walesitől. Szokásához híven a szuperspeciált is megnyerte a nap végén Okazaki városában, és a nap végé
Az atomenergia és a megújítható energiaforrások keveréke az egyetlen biztonságos forgatókönyv Csehország számára jövőbeni energiaszükségleteinek fedezésére - jelentette ki Petr Fiala cseh kormányfő pénteken Prágában az Európai Atomenergia-ügyi Fórumot megnyitó beszédében.
Noha a felújítás után tavaly megnyitott Bozsik Aréna a Fradi elleni november 13-i meccs után határozatlan időre bezár a magas rezsiárak miatt, úgy tűnik, más stadionok még nem érzik a magas üzemeltetési költségeket, például felcsúti Pancho Aréna sem takarékoskodik túlságosan.