A szombati sao-paulói sprintversenyen az Alpine két versenyzője, Esteban Ocon és Fernando Alonso többször is ütköztek. Miközben Alonso a csapattársát találta hibásnak az eset kapcsán, a csapat közösségi oldalain elszabadult a pokol. Ellepték őket a gyűlölködő kommentek, olyannyira, hogy közleményt kellett kiadniuk. Áll a bál az Alpine-nál: Alonso u
A MÁV-Volán-csoport új, 2022/2023-as vasúti és autóbusz-menetrendje december 11-én, vasárnap lép hatályba. A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iránymutatásai alapján előkészített szokásos éves decemberi menetrendváltás új, utascentrikus szemléletet hordoz, és újabb fejlesztésekkel használja ki a MÁV-Volán-csoport integrációjának előnyeit. –
Napjainkban a környezetvédelem kiemelt fontosságú. Egyre több törekvés van mind állami, mind uniós és egyéni szinten is, hogy a klímaváltozás negatív hatásait csökkenteni lehessen. Ezeket az irányvonalakat már egyik cég sem kerülheti meg, sőt, a fogyasztóknál egyre nagyobb elvárás is ez, hogy egy vállalat környezettudatos legyen.
200 ezer fölé kúszhat az átlagnyugdíj, amennyiben januárban a prognosztizált infláció mértékével emelnek - írja a Portfolio. A lap szerint, ha a kormány az egyre valószínűbbnek tűnő, 17,5 százalékos jövő évi infláció mértékével emel, az több mint 1000 milliárdba kerülhet az államkasszának.
Frajt Edit a Szomszédok Mágenheim Julijaként vált ismertté, ám a sorozat befejezése után ő is eltűnt a nyilvánoság elől. Most elárulta, hogyan éli az életét.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5802-en léptek be szombaton Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4852-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek..
Az őszi-téli betegségszezonban többnyire van a családi kamrában egy-két féle megfázásos betegség kúrálására szolgáló gyógytea. Cikkünkben olyan különleges, sokféle előnyös hatással bíró gyógynövény kombinációkat, gyógyteákat veszünk górcső alá, melyekkel könnyebb és legfőképpen kellemesebb a gyógyulás.
Talán kevesen tudják, de ma ünnepeljük a magyar nyelv napját. 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a törvényt, mellyel a magyar lett az ország hivatalos államnyelve.
Kristalina Georgieva, az IMF vezérigazgatója a Washington Postnak adott, szombaton megjelent interjúban beszélt arról, hogy Kína és az Egyesült Államok közötti rivalizálás világgazdaságot fenyegető kockázatokkal jár, a Donald Trump korábbi amerikai elnök által a kínai importra kivetett vámokat pedig kontraproduktívnak nevezte – szemlézi az interjút
Az ukrán-magyar határszakaszon 5802-en léptek be szombaton Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4852-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.
Két évtizede nem szerepelt ilyen jól kormányzó párt az USA-ban, mint most. A szenátus mellett a képviselőházban is egyre szorosabb a verseny, ami mindenképpen meglepetés: már csak szűk republikánus többséget jósolnak.
Hőség és felszáradó pára fogadta péntek reggel a Supersport VB mezőnyét, ahol Sebestyén Peti az FP1-et a 6.pozícióban zárta. A második szabadedzésre és az időmérőre azonban nem sikerült megtalálni a megfelelő beállításokat, melynek következtében Peti csak a 17. helyre kvalifikált magát. Onnan felzárkózva aztán egy remek rajttal már az első körökben
A demokraták megőrizték többségüket az amerikai szenátusban, miután a szavazatok túlnyomó többségének összesítése után jelöltjük meggyőző vezetésre tett szert Nevada államban, ahol a kormányzóválasztáson ugyanakkor a demokrata vezetőt republikánus váltja.
A bűntudat, a lelkiismeret-furdalás mindenki számára ismerős érzés. Vannak, akik csak nagyon ritkán élik át, ám vannak, akikre gyakran ront rá ez az érzés. Három csillagjegyet különösen gyakran györör a lelkifurdalás.
A G20-as országcsoport járványalapjának elindítását jelentette be vasárnap és további pénzügyi támogatásra buzdított az országcsoport jövő héten kezdődő csúcstalálkozójának otthont adó Indonézia elnöke.
Az X-Faktor 2022-es évadának Elődöntőjében a versenyzőknek két produkcióval kellett bizonyítaniuk a Finálé előtt. A továbbjutást jelképező két székért pedig hatalmas harc folyt. Végül Helfy Alexa számára véget ért az X-Faktor. Az X-Faktor 2022-es évadának versenyzői a negyedik élő showban egy sztárduettel és egy egyéni produkcióval léptek a közön
Nguyen éppen azután vitte haza a címet, hogy egy szövetségi fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy a Miss America szervezet nem kényszeríthető arra, hogy transzneműeket is felvegyenek a versenyzők közé.
A 67 éves nő halálát eredetileg nem gyilkosságként kezelték, de aztán kiderült: szinte minden bordája eltört és a lépe is megrepedt a halála előtt egy brutális veréstől.
A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) kuratóriumi tagja, az Alapjogokért Központ főigazgatója a II. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón mondott beszédet.
Legalább 7,5 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte egy New York-i bíróság esküdtszéke helyi idő szerint csütörtökön Paul Haggis Oscar-díjas kanadai rendezőt, akit egy nő azzal vádolt meg 2017-ben, hogy négy évvel korábban megerőszakolta őt - jelentette az amerikai sajtó. A kártérítés teljes és pontos összege még nem ismert, mert a bírósá
Elpusztult Aura, faját a kihalástól megmentő ibériai hiúz, a világ legritkább macskaféléjének legidősebb regisztrált példánya. Az állatot 2002-ben, mindössze egy hónapos korában fogták be, amikor az ibériai hiúzok száma a félszigeten száz alá csökkent a mezőgazdasági termelés, az orvvadászat és a közúti balesetek miatt. húsz évvel később a párduchi
Takács István nyerte a Zemplén Rally első szakaszát a Rally3-ban, majd a másodikon a már bajnok Zákányi János vette át a vezetést. Takács István és Takács István kezdett a legjobban a Rally3 zempléni versenyén az első szakaszt megnyerve, míg a másodikon Lenkey Ákos és Drótos Cintia volt a leggyorsabb, azonban féltávnál a már bajnok Zákányi
A tanárnőnek és a szintén az iskolában dolgozó férjének is el kellett hagyniuk az intézményt, miután lebuktak, hogy pornófilmet forgattak magukról az iskola épületében, majd feltöltötték az OnlyFans-oldalukra. A videó természetesen nem maradt titok, a diákok között tűzvészként terjedt a felvétel.