Tudjuk, hogy nagy a hajtás. Tudjuk, hogy sok a bizonytalanság. Érezzük, hogy van miért feszültnek lenni. De engedjetek meg magatoknak egy kis szívmelengetést a következő néhány percben. Mert Szent Márton napját ünnepeljük, és van, ahol ma tartják a lámpás ünnepét. Erről pedig még olvasni is varázslatos.
Az Oscar-díjas Warren Beattynek kell szexuális zaklatás vádjával szembenéznie: egy nő azzal vádolja, hogy 14 éves korában szexre kényszerítette őt a színész.
A szép, enyhe ősz most nemcsak színes faleveleket és gyönyörű terméseket kínál, az újraéledt kertben virágok is pompáznak! Gyűjts a természet kincseiből egy kosárra valót, és tedd színessé velük az asztalt, a szobát, az irodát, a folyosót, a lépcsőházat!
Egy-két rántotta árát, legfeljebb havi 500 forintot spórolhat a tojás és a krumpli árának befagyasztásán egy átlagos család a GKI szerint. Ráadásul úgy számolnak, a piacokon, ahol nem érvényes az árstop, minden korábbinál drágábban árulhatják mindkét terméket, mert a boltokban hiány alakulhat ki az árplafon miatt. Több üzletben már korlátozzák az e
Puskás-Dallos Péter ugyan gyorsan kiesett a Megasztárból, ennek ellenére saját bevallása szerint elszaladt vele a ló a tehetségkutató után. Az X-Faktor mentora Szabados Áginak mesélt a szuperképességéről, polgárpukkasztásról, a WC melletti ismerkedési stratégiájáról, a The Biebers-sztoriról, élete egyik legcikibb élményéről, és arról is, hogyan sze
Véderdősítési program kezdődött Debrecenben, 725 fát és húszezer erdészeti facsemetét telepítenek a városban - jelentette be Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester szerdán a Vértessy-kúria mögötti területen, ahol az első száz fát elültették.
Egy kihalás fenyegette fókafaj 131 egyedének tetemére bukkantak Kazahsztán nyugati részén, a Kaszpi-tenger partján. A tömeges állatpusztulás oka egyelőre nem ismert.
Magyarország kétoldalú alapon továbbra is kész Ukrajna támogatására – erről írt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán pénteken.
Erős, sikeres Európára van szükségünk - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök Gérard Larchet-val, a francia Szenátus elnökével folytatott pénteki találkozását követően Facebook-posztjában.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
November 15-ig kell nyilatkozniuk az egyetemes szolgáltatásra jogosult nem magánszemély fogyasztóknak arról, hogy jogosultak-e igénybe venni az egyetemes szolgáltatást.
November 15-ig kell nyilatkozniuk az egyetemes szolgáltatásra jogosult nem magánszemély fogyasztóknak arról, hogy jogosultak-e igénybe venni az egyetemes szolgáltatást.
Mától utalják a megemelt nyugdíjat és nyugdíjprémiumot. A Híradónknak nyilatkozó szakértő azt mondta: ez sem segít a nyugdíjasok nehéz helyzetén, mert az idősek által érzékelt szubjektív infláció sokkal nagyobb mértékű, mint amit az emelés kompenzálni tud.
Fékrendszer Fotó: Continental A csoport szerdai tájékoztatása szerint egy olyan technológiáról van szó, amely már nem használ fékfolyadékot a hátsó tengelyen. Különösen az elektromos és digitalizált járműveket kell rugalmasabban felszerelni és biztonságosabban irányítani. A "félszáraz" rendszerre a harmadik negyedévben érkezett megrendelés első lép
Szeptemberben 2,3 százalékkal csökkent a hazai bruttó áramfogyasztás az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályzási Hivatal (Mekh) pénteken közzétett szeptemberi riportjából.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság összeállította a 2021-es zenei toplistákat a Spotify és a YouTube lejátszásai alapján. Az elemzés igyekszik bemutatni, hogy mely előadók és zeneszámok a legnépszerűbbek a sokak által használt zenei streamingszolgáltatón és a leggyakrabban látogatott videómegosztón. A vizsgálat középpontjában a magyar közönség
Tudás, tapasztalat és pénz nélkül vágtak bele tíz éve a tejhasznú kecsketartásba és a tejfeldolgozásba – mesélte Drávai László, a csóri Drávai Családi Gazdaság alapítója. Mostanra viszont a siófoki Yacht Club Étterem beszállítói, a termelői piacon pedig gyakran hallják a vevőiktől: „De jó, hogy vagytok!”
Az öt legnagyobb európai villamosenergia-piac aggregált fogyasztása 2,5 százalékkal, a közép-európai régió fogyasztása pedig 5,9 százalékkal csökkent szeptemberben az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályzási Hivatal (MEKH) szeptemberi riportjából, tette közzé honlapján a MEKH.
Hogyan különböztethető meg egy jószándékú és egy rosszindulatú hekkertámadás? Hogy lesz valakiből hekker? Mennyire kell paranoiásnak lennünk az online térben? Két magyar etikus hekker mesélt a róluk kialakított hollywoodi képről is a Forbes Tech Summit színpadán.
Szemléletmódban és a technológiai fejlődés terén is talán a 70-es években történt a legnagyobb előrelépés a hazai mezőgazdaságban – az elmúlt 40 év során. Nézzük meg mindezt a traktorok szempontjából!
Korlátozni fogják a kötött pályás tömegközlekedést Debrecenben, mivel az áram annyira megdrágult, hogy jóval kedvezőbb gázolajat használni. A trolik és villamosok helyett időszakosan autóbuszok fognak járni. Becsléseik szerint ezzel akár kétmilliárd forintot is spórolhat a város. Közben Pécsett az önkormányzat a közszolgáltatást végző dolgozóknak r