A nemrégiben bejelentett EU döntés, mely szerint 2035 után nem lehet hagyományos dízel és benzines új autókat értékesíteni az Unió területén elsőre igen ambíciózusnak tűnt Magyarországról nézve, de végül változtattak a terven. A belső égésű motorok továbbra is fennmaradhatnak, de csak ha a szintetikus üzemanyaggal működnek. A szintetikus üzeman
A kijevi vezető leszögezte: továbbra is az a cél, hogy Ukrajna teljes területét felszabadítsák a megszállás alól, és a lehető legalacsonyabban tartsák a veszteségeket.
Óriási kockázati étvágyerősödést váltott ki világszerte az, hogy tegnap délután az amerikai inflációs adat elmaradt a várttól és így a Fed a piaci remények szerint lassítja majd a kamatemeléseket. Az amerikai kötvényhozamok és velük együtt a dollár beszakadt a főbb devizákkal szemben is, az amerikai részvénypiacok szinte felrobbantak, a feltörekvő
Borúlátók a német gazdasági szakértők, ugyanis arra hívták fel a figyelmet, hogy a következő évben is magas szinten maradhat az infláció, továbbá Németország gazdasága recesszió elé néz.
Máig a legnépszerűbb hal Magyarországon a hekk, amit elsősorban a balatoni nyaralások alkalmával fogyasztunk, ám azt kevesen tudják, hogy ennek a tengeri halnak a többsége Felvidékről kerül a tóparti sütödékbe, majd a vendégek tányérjába.
2022. október 28-án életének 78. életévében elhunyt Dietrich Mateschitz, a Red Bull alapítóatyja. Az osztrák üzletember mindent megtett annak érdekében, hogy az általa alapított cég a halálát követően is biztos lábakon álljon. Mindezek mellett az alkalmazottjait is nagyon szerette és ezt a tényt a mostani hír is alátámasztja. A Red Bull Fuschl am S
A különleges jogállású szerveknél és az önkormányzatoknál - az alkalmazottak szabadságának a terhére - igazgatási szünet rendelhető el - erről döntött a kormány. Erre az időre szabadságot kell a munkavállalónak kiadni.
Dr. Merkely Béla nevével visszaélve reklámoznak egy olyan készítményt, amelyről azt ígérik, hogy megszüntet akár kilenc gyógyíthatatlan betegséget, megtisztítja az ereket és hatására elmúlik a magas vérnyomás is.
35 millió eurós becsült értékével a 22. a Bundesligában Szoboszlai Dominik. A Lipcse és a magyar válogatott sztárja jelenleg a legdrágább magyar focista.
Németországnak a megugró infláció megfékezése érdekében szigorítania kell az energiaválság enyhítése céljából bevezetett intézkedésein – közölte az Euronews.
Egy e hét szerdán megjelent kormányrendelet maximalizálja az érvényesíthető késedelmi kamat mértékét, felülírva a Polgári Törvénykönyv általános szabályait és a már megkötött szerződéseket. Ez az intézkedés feltehetőleg az infláció kordában tartását célozza. A változásokat most megmutatjuk.
A reklámalapú streamingszolgáltatások előretörése, a szuperalkalmazások térhódítása, még több élő adás a közösségi felületeken – többek között ezek lehetnek a jövő év meghatározó médiatrendjei a dentsu globális kommunikációs ügynökségi hálózat „Change and Opportunity” címet viselő kiadványa szerint. A dentsu médiaügynökségei, a Carat, a dentsuX, il
Túl vagyunk a vezető jegybankok őszi kamatmeghatározó ülésein. Mindkét jegybank, az USA jegybankjának szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank is 75 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábat.
A Fed elkésett a kamatemeléssel, a magas infláció egy ideig még velünk marad, a recesszió pedig elkerülhetetlen Carl Icahn aktivista befektető szerint.
„A bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” – olvasható a szervezők közleményében.