A magyarok számára Szlovákia felé is szabad az út. A Ripost most összeszedte, milyen feltételek mellett lehet a családoknak kiruccanni északi szomszédainkhoz.
Mark Ronson énekes podcast műsorában erősítette meg, hogy vőlegény lett. Bár nem nevezte meg menyasszonyát, vélhetően a barátnője, Grace Gummer az, aki Meryl Streep egyik lánya.
Két testvér, akiknek – bár ugyanazok a traumáik, a megküzdési stratégiáik merőben különböznek. Így lesz végül, hogy az egyik kénytelen a bátyja hamvaival a hátizsákjában végigsétálni a városon, meglátogatva a közös életük különböző helyszíneit, hogy végső búcsút vegyen a földi világtól.
Alagút fénnyel a végén, szeretetteljes környezet, béke érzése, találkozás elhunyt szeretteikkel. Csupán néhány a közös pontok közül, amikről a klinikai halálból visszatértek mesélnek. Tényleg csak az agy utolsó szüleménye lenne?
Az esti órákban csaknem mindenütt összesnek a gomolyfelhők, megszűnnek a záporok, zivatarok. Az éjszaka második felében azonban már újra előfordulhat néhol csapadék.
„Öt érv, hogy miért kötött paktumot a Jobbik és a DK” címmel osztott meg egy bejegyzést Facebook-oldalán a Jobbik korábbi elnöke. A politikus szerint ugyanis „nagyon is van logika” a DK és a Jobbik között kirajzolódó együttműködése mögött.
A jogállamisági feltételrendszerről szóló rendelet megfelelő eszközt biztosít az Európai Unió számára költségvetésének, illetve az unió pénzügyi érdekeinek megvédéséhez - jelentette ki Johannes Hahn, az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosa szerdán Strasbourgban.
Kiderült, milyen lehetőséget kapnak a vállalkozások a Növekedési Hitelprogram után: többféle összeghatár és futamidő között lehet keresgélni attól függően, hogy ki "mekkora", a fix kamat szinte nulla.
Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadója az M1 szerda esti műsorában részletezte a miniszterelnök által délelőtt bejelentett, gyereket nevelő szülőknek járó szja-visszatérítést, amely 2022 elején lesz esedékes, a tavaszi parlamenti választások előtt, ha 5,5% felett lesz a GDP növekedése. A rövid beszélgetés során fontos részletké
Egyiptomból, Szaúd-Arábiából és az Egyesült Arab Emírségekből már eddig is érkeztek ilyen történetek, de a vallási szolidaritás, úgy tűnik, már az ujgurok számára ezidáig biztonságosnak vélt Törökországban is eltűnőben van.
Elindult a Belügyminisztérium társadalmi esélyteremtési főigazgatóságának (TEF) Házgyár-programja szerdán Miskolcon. Az elemek gyártásával és a lakások felépítésével több száz hátrányos helyzetű ember juthat korszerű otthonhoz, s legalább ugyanennyi munkához is.
Elhunyt Richart R. Ernst kémiai Nobel-díjas svájci tudós, aki 1991-ben a mágneses magrezonancia (NMR) spektroszkópia módszertanának kifejlesztésében végzett munkájáért kapta az elismerést.
Az idei bálra meghívást kaptak a 18 éves balatonfüredi lányok mellett azok is, akik a tavalyi, vírushelyzet miatt elmaradt eseményre lettek volna hivatalosak.
Albániával is megszületett a megállapodás az oltási igazolások kölcsönös elismeréséről - derült ki a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán megjelent bejegyzésből.
Tatabánya – Új úszócsillag született a kaposvári ifjúsági országos bajnokságon. A tizenharmadik életévét októberben betöltő Jackl Vivien hat másodperccel döntötte meg Egerszegi Krisztina 1987-ben felállított korosztályos hazai csúcsát 400 méter vegyesen. Az ötszörös olimpiai bajnok legenda, minden idők egyik legjobbja harmincnégy esztendővel ezelőt
A Duna House Holding Nyrt. az osztalékelőlegen felül további bruttó 25,9 forint osztalékot fizet az arra jogosult részvényeseinek június 15-től - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2021. májusában az infláció 5,1% volt, ez megegyezik az áprilisi átlagos áremelkedés mértékével. Vagyis továbbra is 8 éves rekordon van a drágulás Magyarországon. Az érték nem okozott meglepetést – az elemzők nagyságrendileg ekkora áremelkedésre számítottak -, az viszont döntő lehet, hogy a nyár folyamán az infláció hogyan alakul. Szakértők vizsgál
„Szörnyű volt szembesülni azzal, hogy ami régen a Sokak öröme volt, azt most a fideszes urizáló kevesek próbálják elvenni” – írta a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje Facebook-oldalán.
Ahol a királyi család tagjai megjelennek, ott minden szem rájuk szegeződik, mindenkit ők érdekelnek, ezt kár is lenne tagadni. Ennek köszönhető az is, hogy nemrég Guiness-rekordot döntöttek.
Détár Enikő nyolc évvel ezelőtt vált el Rékasi Károlyról. Embert próbáló időszak volt, ami nagyon megviselte a színésznőt, de hamarosan érkezett az új szerelem az életébe Péter személyében.
Egyik ország sem volt hajlandó sem ideológiai, sem geopolitikai vonatkozásban megközelíteni az oltások ügyét, Nyugatról és Keletről is vásárolt oltóanyagot.
A pandémia elleni harcban az álhírek szinte ugyanolyan ádáz ellenségnek bizonyulnak, mint maga a koronavírus. Az interneten terjedő összeesküvés elméletek és téves információk nagyban hozzájárulnak az egész világon tapasztalható jelentős oltásellenességhez, illetve vírustagadáshoz. Ne csodálkozzunk, hiszen a hamis, hiteles forrásokat nélkülöző info