2021. június 8. kedd

jún. 8
15:00
A magyar válogatott tagjai nem fognak letérdelni a meccsek előtt a foci Eb-n (SzMo)
Az MLSZ szerint a nemzeti csapat nemcsak minden esetben megköveti a nemzetközi szabályokat és normákat, hanem mindenkinek megadja a tiszteletet.
jún. 8
15:00
Derékba tört Istenes Bence sportkarrierje? Súlyos sérüléssel szállította kórházba a mentő (Promotions)
A műsorvezetőt súlyos sérülésekkel vitték be, mindhárom szalag elszakadt a vállában.
jún. 8
15:03
269 milliárd forint a májusi hiány (Infostart)
Január óta már 1312,6 milliárd forinton áll a hiány. Ez a módosított éves hiánycél 39 százaléka, és az eredeti hiánycél 88 százaléka. A 2021-es költségvetés fókuszában a gazdaság mielőbbi újraindítása áll - közölte a Pénzügyminisztérium.
jún. 8
15:03
Az iskolai bántalmazás örök nyomot hagy a lélekben (WebBeteg)
Az iskolai bántalmazás (bullying) egyre gyakrabban van napirenden hazánkban, s fordul elő az általános és középiskolákban, ezért is fontos, hogy beszéljünk róla. Amellett, hogy az áldozatok felnőtt korukig cipelhetik látens vagy felszínre került testi-lelki terheiket, megrázó emlékeiket, az egész közösségre hatással van az agresszivitás, a félelem
jún. 8
15:03
Így érdemes nekiállni egy nyaraló berendezésének (ProfitLine)
Ahogy közeledik a nyár, úgy kerülnek újra előtérbe a télen elfeledett nyaralók. Bár életünk csak egy kis részét töltjük a weekend házakban, mindenki arra törekszik, hogy a lehető legotthonosabb, legkényelmesebb hely legyen.
jún. 8
15:03
Bréking: Gyilkosság történt a Fudan Egyetemen (Nyugati Fény)
Egy oktató az elkövető.
jún. 8
15:06
Bejelentették: engedélyezik a vakcinák keverését Magyarországon (Ripost)
Az operatív törzs megtartotta keddi sajtótájékoztatóját. Friss információkkal jelentkeztek, többek között szót ejtettek a vakcinák keveréséről, amelyre ugyan van lehetőség, ám csakis orvosi javaslatra.
jún. 8
15:06
Magyar énekesnőbe szeretett bele a világsztár - ő mégsem akart a felesége lenni (Femcafe)
Hiába élik nyilvánosság előtt az életüket a sztárok, vannak olyan emlékek, élmények, amelyekről nem beszélnek túl gyakran a rajongóknak. Ilyen történet például az, amikor Omar Sharif egy magyar sztárba szeretett bele, akivel össze is szerett volna házasodni.
jún. 8
15:06
Sweet Tooth: Az agancsos fiú: A család az család (Mafab)
Szó szerint fantasztikus utazásban lehet részünk Az agancsos fiút megtekintve. Picit tartottam tőle, mert nem ismerem a képregényt (melynek adaptációja a sorozat), így nem tudtam, mennyire fog lekötni egy félig szarvas kisfiú története. De be kell valljam, kifejezetten kellemes csalódást okozott. Ami legjobban megfogott, hogy tele
jún. 8
15:09
Müller Cecília engedélyezi a vakcinák keverését (Menedzsment Fórum)
A járvány enyhülésével párhuzamosan nem tart naponta sajtótájékoztatót az operatív törzs, de ma újra megszólalt Müller Cecília, aki szerint továbbra is jól állunk az átoltottságban.
jún. 8
15:09
Van egy titkos fegyver, amit érdemes kipróbálnod a pattanásokra! (Joy)
Eleged van abból, hogy sokszor szinte teljesen eredménytelenül harcolsz a pattanások ellen? Mutatunk egy teljesen természetes olajat, ami csodákat tesz, de tényleg!
jún. 8
15:09
Foci-Eb: Ezek a részvények lehetnek a bajnokság nyertesei (Portfolio)
A pénteken kezdődő foci-Eb nem csak a pályán, hanem tőzsdei terepen is sok izgalmat tartogat az Equilor elemzése szerint. A befektetési szolgáltató a közelgő meccsek kapcsán azt vizsgálta meg, hogy a kontinenstorna milyen hasznot hajtott a részvényesek számára az elmúlt Eb-k során a fociban érdekelt legnagyobb sportszergyártók és sportfogadók eseté
jún. 8
15:09
Kifakadtak a nyugdíjasok: lépnie kell a kormánynak az idősek életminőségének javítása érdekében (Pénzcentrum)
A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület közlése szerint a több mint egy éve dúló járvány okozta nehézségek és a gazdasági visszaesés következményei halmozottan érintik az idősek nemzedékét. Az alacsony jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok kiszolgáltatottsága a közelmúltban érzékelhetően nőtt, életkörülményei jelentősen romlottak.
jún. 8
15:09
3 millió forint halgazdálkodási bírság jött össze idén tavasszal (Agroinform)
A haltelepítések ellenőrzése kiemelten fontos a halgazdálkodási vízterületek és azok őshonos halállomány megóvása érdekében.
jún. 8
15:09
Hivatalos: ezek az adóváltozások 2022-től, jó lesz a közalapítványoknak (Forbes)
Hivatalos a 300 százalékos adóalap-csökkentés, egyszerűbb lesz az egyéni vállalkozóknak. Elfogadta az Országgyűlés az adócsomagot, számos változás lesz 2022-től. Egyszerűsödnek az egyéni vállalkozók átalányadózási szabályai, csökkennek a munkáltatói terhek, a
jún. 8
15:12
Ricciardo úgy érzi, a triplahétvége segíthet rajta (m4sport.hu)
Fontos, hogy sok időt tölthet a pályán, és gyakorolhat.
jún. 8
15:12
Fűszernövények, amiket otthon is egyszerűen termeszthetsz (Femcafe)
Jön a jó idő, amikor sokkal szívesebben tartózkodunk kint a szabad levegőn. Ha olyan szerencsés vagy, hogy van egy kis zöld területed otthon, akkor használd ki. Itt az ideje a saját fűszerkertnek.
jún. 8
15:12
A Jóbarátok karakterei kifejezetten jó karriertanácsokat adtak: ezeket megfogadhatnád (Glamour)
A Jóbarátok sorozat 10 évad után ért véget, azonban idén kedvenc szereplőink visszatértek egy visszaemlékező epizód erejéig.
jún. 8
15:12
Valóban életveszélyes a penicillin? (Képmás)
Az antibiotikumok fölösleges szedése nemcsak azért veszélyes, mert kedvez a rezisztens törzsek kialakulásának, hanem azért is, mert ezek a gyógyszerek nem várt reakciót is kiválthatnak. Miért kérdezik meg mindig, érzékeny-e valaki a penicillinre, és miért diagnosztizálják túl gyakran az ezzel kapcsolatos allergiát?
jún. 8
15:12
Ezt teszi 15 millió forintos nyereményével az Exatlon női győztese, Szente Gréti (Life)
Szente Gréti 72 napot töltött el a TV2 sportreality-jében Dominikán. Az Exatlon női nyertese exkluzív interjút adott a Life.hu-nak a versenyben eltöltött időszakról, és azt is elárulta, mihez kezd majd az óriási nyereménnyel. Gréti arról is elmondta a véleményét, hogy egyetlen játékostársa sem tartotta esélyesnek a fődíjra.
jún. 8
15:12
A GVH eljárást indított a Google-lel szemben (Bitport)
A Versenyhivatal azt vizsgálja, hogy a társaság a keresőjében megjelenő "dalszövegkártya" alkalmazásával jogtalan előnyben részesíti-e saját szolgáltatását.
jún. 8
15:12
Rengeteg hamisított termék érkezik az EU-ba, veszélyesek is lehetnek (MMonline)
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala által készített, Az európai polgárok és a szellemi tulajdon című tanulmány szerint a fogyasztók még mindig nehezen különböztetik meg a valódi termékeket a hamisítványoktól. Az európaiak közel egytizede (9%) állította, hogy valamilyen hamisítványt vetettek meg vele, de ezen belül az uniós tagállamok között
jún. 8
15:14
A világ legjobb női bikiniben, retus nélkül - képeken a nyers valóság (Femcafe)
A hírességekről általában profi fotókat látunk csak, ritka az olyan, hogy hétköznapi a megjelenésük. Talán ezért is olyan nagy szenzáció, amikor smink nélkül, natúran kapják le őket, ilyenkorő pedig rájövünk, hogy ők is ugyanolyanok, mint mi, csak nem átlagos a munkájuk. A következőkben mutatunk bikinis képeket a legjobb nőkről - de ezeken nem lesz
jún. 8
15:15
Müller Cecília: van elég vakcinánk a harmadik oltásokra (Privátbankár)
A járvány enyhülésével párhuzamosan nem tart naponta sajtótájékoztatót az operatív törzs, de ma újra megszólalt Müller Cecília, aki szerint továbbra is jól állunk az átoltottságban.
jún. 8
15:15
Késő délután lezárják a Megyeri utat az Eb-felkészülési meccs miatt (Infostart)
Kedden rendezik a Magyar Labdarúgó válogatott felkészülési mérkőzését az újpesti Szusza Ferenc Stadionban, ezért várhatóan 18.30-tól 22.30-ig lezárják a Megyeri utat az Irányi Dániel utca és a Váci út között.
jún. 8
15:15
Brutális gyújtogatás Terézvárosban: benzinnel locsolták le a kávézó napernyőjét (Metropol)
Bár csakˮ egy árnyékoló vált a tűz martalékává, nem a gyújtogatókon múlt, hogy nem lett hatalmas tragédia a Teréz körúti tűzből.
jún. 8
15:15
Müller Cecília: háziorvosi javaslatra lehet majd keverni a vakcinákat (Portfolio)
Magyarországon a védőoltásoknak köszönhetően gyakorlatilag lecsengett a koronavírus-járvány harmadik hulláma - jelentette ki Müller Cecília az operatív törzs keddi tájékoztatóján.
jún. 8
15:15
Óriáshalak a merenyei tóban – most éppen egy gigantikus harcsát fogtak (Agroinform)
Újabb hatalmas példány akadt horogra, ezúttal 100 kilós volt a zsákmány.
jún. 8
15:15
Operatív törzs: engedélyezik a vakcinák keverését (ATV)
Müller Cecília az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján közölte: azok számára, akiknél az első oltás után heves mellékhatások jelentkeztek, orvosi szakvélemény mellett lehetővé teszik, hogy második alkalommal másik fajta vakcinát kapjanak. Kiss Róbert elmondta: újabb országgal sikerült kétoldalú megállapodást kötni a védettségi igazolványok kölc
jún. 8
15:15
Több népszerű oldal dőlt be egy baki miatt (hirado.hu)
Számos nagy honlap, köztük a brit kormány honlapja vált elérhetetlenné kedden, miután meghibásodás történt a Fastly nevű amerikai székhelyű felhőalapú számítástechnikai szolgáltatónál.
jún. 8
15:15
A cseh elnök is a belarusz ellenzék oldalán áll (Mandiner)
Támogatásáról biztosította Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezetőt és magasra értékelte bátorságát a politikai küzdelemben Milos Zeman cseh köztársasági elnök – közölte Jirí Ovcácek, a cseh államfő szóvivője a kedden a Twitter közösségi hálózaton.
jún. 8
15:15
Hogyan reagáltál a maszkviselés eltörlésére? (Magyar Nemzet)
Sokan elhamarkodottnak találták, mások nem értik miért eddig várni, de az biztos, hogy mindannyiunkra hatással van.
jún. 8
15:16
Meg tudod oldani ezt a furfangos rejtvényt? 140-es Iq alatt mindenkinek beletörik a bicskája (Femcafe)
Született lángésznek kell lenned, ha meg akarod oldani a most következő feladatot.
jún. 8
15:17
Meglepő bejelentés: így változik meg mostantól a koronavírus mutánsainak neve (Metropol)
Az operatív törzs ma egyedi időpontban, délután 14:30-kor tartotta meg sajtótájékoztatóját.
jún. 8
15:17
Szép csendben lefújták a magyar központi mobilfizetési projektet (Portfolio)
Lefújták az azonnali fizetési rendszerre (AFR) épülő központi mobilfizetési megoldás projektjét a Girónál, a hírt a Giro Zrt. is megerősítette lapunknak. Úgy néz ki, a bankok egyrészt meggyőzték a központi elszámolóházat és a hazai döntéshozókat arról, hogy piaci alapon is átjárható és jól használható megoldásokat fejlesztenek a rendszerre, másrész
jún. 8
15:17
Trombitás Kristóf: Máris vereséget szenvedett az ellenzék a Fudan-ügyben (Mandiner)
Van egyetlen olyan eset is, amikor nem estek pofára a világvégevárással a balosok?
jún. 8
15:17
Kína és Oroszország lesznek a Nato-csúcstalálkozó fő témái (Magyar Nemzet)
Három állam az „orosz fenyegetés” ellen adott ki közleményt, Stoltenberg Kínáról tárgyalt Bidennel.
jún. 8
15:18
Megkezdődik az elzárás: eddig nem találkozhatnak párjaikkal a magyar válogatott focisták (Life)
Hétfőtől megkezdődött a magyar válogatott teljes elzárása a külvilágtól. Két és fél hétig biztosan nem találkozhatnak a szeretteikkel.
jún. 8
15:18
Először tankoltak meg pilóta nélkül egy repülőt a levegőben (Hamu és Gyémánt)
A repülés történetében először tankolt meg egy pilóta nélküli repülőgép egy másik vadászgépet. Mindezt az amerikai haditengerészet Boeing MQ-25 Stngray drónja hajtotta végre, ami egy F/A-18 Super Hornet vadászgépre csatlakozott rá.
jún. 8
15:19
Japán látkép olimpia előtt, a szigetország a V4-re is kiemelt figyelmet fordít (Mandiner)
Nem a legkönnyebb éveit éli Japán: a járványhelyzetet a lakosságot kevéssé lelkesítő olimpiarendezés tetézi, s akkor a gazdasági problémákról és a Kínával való versengésről még nem is beszéltünk.
jún. 8
15:20
Újabb nővel hozták hírbe a Jóbarátok sztárját: ő lehet az új barátnő (Life)
Egy hete írtunk róla, hogy a Jóbarátok sztárja, Matthew Perry szakított menyasszonyával, erre most az a hír kapott szárnyra, hogy a színész az asszisztensével kavar.
jún. 8
15:21
Orbán: Magyarország támogatja Albánia uniós tagságát (hirado.hu)
Magyarország teljes mértékben elkötelezett amellett, hogy támogassa Albániát az európai uniós tagság mielőbbi elnyerésében.
jún. 8
15:21
Operatív törzs: már 12 állammal kötött megállapodást Magyarország (Demokrata)
Magyarország már 12 állammal kötött kétoldalú megállapodást a védettségi igazolások kölcsönös elfogadásáról – mondta Kiss Róbert.
jún. 8
15:21
„Miniszterelnökként mit fog csinálni?” – beleállt Karácsonyba a DK-szimpatizáns Facebook-oldal (Mandiner)
Elmegy korrepetálásra? – tette fel a kérdést a DK-t támogató Europálya nevű Facebook-oldal, amely nem először támadja Dobrev Klára előválasztási riválisát.
jún. 8
15:21
Döntött az Országgyűlés, újabb segítséget kapnak az édesanyák (Magyar Nemzet)
Gyorsabbá és hatékonyabbá válik a gyermektartásdíj behajtása, miután egyhangú támogatást kapott az erről szóló törvénymódosító javaslat.
jún. 8
15:22
Akik ezt az étrendet követik, sokkal könnyebben átvészelik a koronavírus-fertőzést (Life)
Egy tanulmány szerint, akik növényi vagy halalapú étrendet követnek jóval kevésbé hajlamosak elkapni a koronavírust, illetve az gyengébb tünetekkel folyik le náluk.
jún. 8
15:23
Országos tisztifőorvos: véget ért a járvány harmadik hulláma (Demokrata)
Az oltásoknak köszönhetően véget ért a koronavírus-járvány harmadik hulláma Magyarországon – mondta Müller Cecília.
jún. 8
15:23
Novák Katalin: Gyorsabb és hatékonyabb lesz a tartásdíj behajtása (Mandiner)
A törvénymódosító javaslat egyértelműen a gyermekek érdekét helyezi előtérbe.
jún. 8
15:24
A Tesla egy újabb vezetője fordított hátat a vállalatnak (autopro)
Ezúttal a vállalat egyik kulcsembere és veteránja döntött úgy, hogy máshol folytatja pályafutását.
jún. 8
15:24
Csodálatos petúnia: így lesz egész nyáron virágözön a teraszon (Ripost)
Nem véletlen imádja mindenki: csodálatos virágaival a petúnia egész nyáron elkápráztat. A gondozása egyszerű, de ahhoz, hogy folyamatosan ontsa a virágait, igényel egy kis plusz figyelmet...

Keresés