2021. június 8. kedd

jún. 8
12:18
Isteni eper- és rebarbaralekvár házilag: nem kell hozzá konyhatündérnek lenned! (Femcafe)
Érdemes kiélvezni, amíg tart az eperszezon, és a friss verzió mellett lekvárt is főzni a gyümölcsből, hogy a többi évszakban is élvezhessük zamatát. A rebarbaraszezon szintén júniusban ér véget, így ebből a zöldségből is remek dzsemet készíthetsz – még időben vagy!
jún. 8
12:18
Félelmetes dolog derült ki II. Erzsébet királynőről, még most is beleremegünk, ha erre gondolunk (Promotions)
Hátborzongató sztori a palotából.
jún. 8
12:21
Egyes ételszállító cégek rekordforgalmat értek el a pandémia alatt (Menedzsment Fórum)
Igaz, hogy sokan rákaptak az otthoni főzésre tavaly az első hullám idején bevezetett karantén, majd az őszi szigorító intézkedések alatt, de mindez meg sem rengette az ételt házhozszállító cégek tavalyi hatalmas nyereségét. Sőt, egyesek rekordévet zárhattak.
jún. 8
12:21
Megvan az Eb 2021 új magyar indulója: Gundel Takács Gábor is szerepel benne (Blikk)
Rendhagyó videóklippel rukkolt elő a két ismert énekes, Nagy Szilárd és Ragány Misa.
jún. 8
12:21
Az Amazonas őslakosai ötezer éve élnek a környezetük megváltoztatása nélkül (Demokrata)
Az ott élők nem okoztak kimutatható fajpusztulást és más zavarokat.
jún. 8
12:24
Kínai technológia hoz előrelépést a lítiumbányászatban (autopro)
Egy új eljárással a környezetterhelés csökkentése mellett sikerült hatékonyabbá tenni a lítium-kinyerést.
jún. 8
12:24
24 ezer éves, önklónozó „zombi” élőlényeket találtak az Északi-sarkon (SzMo)
Szűznemzéssel kezdett szaporodni a szibériai talajból előkerült ősi organizmus.
jún. 8
12:27
Randiappokon is előny lehet az oltás (Infostart)
A társkereső applikációk brit felhasználói matricák segítségével tudathatják másokkal, hogy felvették a koronavírus elleni oltást, vagy arra készülnek.
jún. 8
12:27
Itt a fordulat: a svájci igazságügyi minisztérium kaszálhatja el a Szuperliga-klubok felelősségre vonását (Blikk)
Hiába próbál szigorú lenni az UEFA és a FIFA is azokkal a szakadár klubokkal szemben, akik továbbra is ragaszkodni a Szuperliga-tervhez, könnyen lehet, hogy büntetés nélkül megússza a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus is.
jún. 8
12:27
A parlament megszavazta a kriptovaluták kedvezőbb adózását is magába foglaló törvénycsomagot (Kripto Akadémia)
Varga Mihály éppen egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy milyen változásokra lehet majd számítani a 2022-re vonatkozó adótörvények kapcsán. A pénzügyminiszter akkor ezt mondta: “Jelentős lépést teszünk a kriptovalutákból származó jövedelmek kifehérítése felé. Jelenleg a kriptodevizák adóterhe 30.5%, ami (2022-től)…
jún. 8
12:27
Kásler Miklós: elkezdődött az SMA-s gyerekek korszerű, hazai kezelése (Demokrata)
Elkezdődött a gerincvelői izomsorvadásban szenvedő gyerekek kezelése a legkorszerűbb készítménnyel.
jún. 8
12:27
Orbán Viktor, Varga Mihály és Matolcsy György is előad a Világgazdaság konferenciáján (Mandiner)
Az ország legfontosabb gazdasági döntéshozói beszélnek majd június 9-én, a Magyarország újraindul! című Gazdaságpolitikai csúcskonferencián.
jún. 8
12:27
Lázár János batidai luxuskastélyos cége brutális nyereséggel zárta a járvány évét (Nyugati Fény)
Vannak egyenlők és egyenlőbbek.
jún. 8
12:30
Ez a legfontosabb a pályakezdők számára a munkahelyükön – Nem a fizetés (Femcafe)
Sőt, a fizetés csak a negyedik helyen végzett a fontossági sorrendben.
jún. 8
12:30
A valódi utazás ott kezdődik, ahol a föld alatti vasút véget ér (Könyves Magazin)
Hová fusson, akinek már nincs hová futnia? Colson Whitehead Pulitzer-díjas regénye, A föld alatti vasút a képernyőn robog tovább, időn és téren át, megállíthatatlanul. Csak az tudjuk, honnan indult, de azt már senki sem, hogy hol és mikor ér célba. A szabadság ösvényén bitófák helyett napjainkban az emberi nyakakon térdeplő rosszindulattal találkoz
jún. 8
12:33
Meleg, néhol esős lesz Medárd napja (Háziállat)
Napos, gomolyfelhős idő várható, és legnagyobb eséllyel a Dunántúlon valószínű helyenként zápor, zivatar, másutt csak elvétve lehet csapadék. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 18,
jún. 8
12:33
Agyvérzés végzett Szappanos György „Szapi” basszusgitárossal (Mandiner)
A zenész családja által kiadott közlemény tisztázza a legendás zenész halálának körülményeit.
jún. 8
12:36
Istenes Bencét sürgősen meg kellett műteni (Femcafe)
Istenes Bence még csak pár hete igazolt új csapatához, az Öskühöz, azonban már az első meccsek egyikén sérülés érte. A sztárműsorvezető az Instagram-oldalán számolt be az élete egyik legrosszabb hétvégéjéről.
jún. 8
12:36
Csúnyán megsérült Istenes Bence focizás közben, életében először került kórházba (SzMo)
Gyerekkora óta sportol, de eddig elkerülték a komolyabb sérülések a műsorvezetőt. Mostanáig.
jún. 8
12:39
Éledezik a turizmus: így változott a szálláshelyek áprilisi forgalma tavalyhoz képest (Blikk)
A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2021 áprilisában közel háromszorosa volt az egy évvel korábbinak, a járvány kitörése előtti időszakhoz, 2019 azonos hónapjához viszonyítva azonban 90,6 százalékos a visszaesés – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 8
12:39
219 ezer forintos támogatást kaphatnak ezek a dolgozók: így tudod igényelni (Pénzcentrum)
A kormány segít azoknak a mikrovállalkozásoknak és önfoglalkoztatóknak is, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak az ágazati bértámogatásra – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese közölte, a garantált bérminimummal megegyező összeget, 219 ezer forintot kaphatnak a veszélyhelyzeti korlátozá
jún. 8
12:39
Gyurcsány Ferenc a Facebookon védte meg Ferenc pápát (ATV)
Bencsik András szerint Ferenc pápa keresztényellenes magatartást tanúsít, amivel rendkívül súlyos kárt okoz a keresztény világnak. Ezt kommentálta a DK elnöke.
jún. 8
12:39
Az Amazonas őslakosai ötezer éve élnek összhangban a természettel (444.hu)
Egy új kutatás szerint az őserdőben élő emberek nem okoztak kimutatható fajpusztulást és más zavarokat.
jún. 8
12:39
Patkó Endre: Lehet-e az ellenzék a jelenleginél is képmutatóbb Fudan-ügyben? (Mandiner)
Amiatt nem tiltakozott senki, hogy a CEU hazánkba csábította a szintén kínai Tianjin Egyetemet.
jún. 8
12:39
Ha virágoznak az almafák, abból cider is lesz (Forbes)
Az almabor nem a világ legbonyolultabb itala, gyümölcs is van hozzá itthon, a bolti cider mégis olyan édes, hogy a kanál is megáll benne. Apa és fia, egy családi vállalkozás
jún. 8
12:41
Nagy bejelentést tett Kásler Miklós: elkezdték Lilike kezelését! (Blikk)
Lilike az első magyar SMA-beteg gyermek, aki állami támogatással ma megkapja a Zolgensma nevű génterápiás készítményt. Ezzel elkezdődött a gerincvelői izomsorvadásban szenvedő összes magyar gyermek legkorszerűbb, teljesen ingyenes kezelése a Bethesda kórházban és a Semmelweis Egyetemen – jelentette be közösségi oldalán Kásler Miklós miniszter.
jún. 8
12:45
John Lennon első szólólemeze nyolclemezes dobozban jelent meg (Blikk)
A gyűjtők számára igazi csemegeként nyolclemezes dobozban is megjelent John Lennon első szólóanyaga, a Plastic Ono Band. Az 1970-es album sokak szerint a néhai zenész legjobb, a Beatlesen kívüli munkája.
jún. 8
12:45
Egyszerre bénultak meg a világ nagy weboldalai, globális szakadásról érkeznek a jelentések (Portfolio)
Sorra érkeznek a jelentések arról, hogy leállnak, elérhetetlenek a világ nagy weboldalai, hírportáljai: nem megy többek között a Bloomberg, a Financial Times, a New York Times, a Reddit, a Twitch, az Amazon. Egy webes tartalomközvetítő szolgáltatónál adódhatott gond, a problémát pár óra alatt, kora délutánra orvosolták.
jún. 8
12:45
A budakeszi buszsávtervezést 586 millióval támogatja a kormány (Demokrata)
A budakeszi buszsávok fejlesztéséről szóló tervezői szerződést 586 millió forinttal támogatja a kormány.
jún. 8
12:45
Szél Bernadett: A Fidesznek külön bugyor jár az alvilágban azért, amit Ferenc pápával tesz (Mandiner)
Mélyen fel vagyok háborodva és én szégyellem magam országunk vezetése miatt.
jún. 8
12:45
Felvillanyoz: az első képek a jövő új Opel Astrájáról (Autószektor)
„Az új Astra izgalmas új fejezetet nyit kompakt modelljeink 30 éves történetében" - mondja az Opel vezérigazgatója, Michael Lohscheller. "Bízunk benne, hogy az Opel Astra következő generációja elődeihez hasonlóan nagyon sikeres lesz és sok új ügyfelet szerez majd a márkának." Az Opel új arca, a Vizor egységbe foglalja a csúcstechnológiákat Az Astra
jún. 8
12:51
Ezek a nyári diákmunka buktatói, ennyit lehet keresni (Infostart)
1200-1500 forint körüli órabérért találhatnak Budapesten munkát maguknak nyárra a diákok. Ez bruttó órabér, amiből lejön a 15 százalékos személyi jövedelem adó. Más járulékot nem kell fizetniük a diákoknak, akik elmennek dolgozni.
jún. 8
12:51
Több magyar terméket vásároltunk a járvány hatására (Piac és Profit)
Egy friss kutatásból kiderült, hogy a vásárlók több mint egyharmada 10 százalékkal többet is hajlandó fizetni egy termékért, ha az Magyarországon készült. A járvány ideje alatt megugrott azoknak a száma, akik több magyar árut vesznek. A fogyasztókat a hazai áruk kiválasztásában leginkább a védjegyek segítik. Ezek közül a Magyar Terméket tanúsító vé
jún. 8
12:51
Majka elszólta magát. Nagyon komoly döntés ez, fél év után derült ki (Blikk)
Till Attilának mondta el.
jún. 8
12:51
Kisgyermekekkel otthon lévők szövetkezeti tagjának tb-je (Adózóna)
Törvénymódosítási javaslatcsomagot terjesztett az Országgyűlés elé két fideszes képviselő a családok védelme, a kisgyermeküket gondozó és nevelő szülőknek történő segítségnyújtás érdekében a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete létrehozásával összefüggő jogszabályokat módosítanák. Az idén július 1-jétől alkalmazható új foglalkoztatási formára vo
jún. 8
12:51
Kínában már a három éven felülieket készülnek beoltani a Sinovac vakcinájával (ATV)
Kínában a három évnél idősebb gyerekek beoltására készülnek a Sinovac oltásával - közölte kedden az AFP hírügynökséggel a kínai gyógyszergyár szóvivője. Ezzel Kína lesz az első a világon, ahol kisgyerekek is oltást kapnak a világjárványt okozó vírus ellen.
jún. 8
12:51
Drogkereskedői hálózatot számoltak fel a rendőrök három megyében (Demokrata)
Egy tizenöt tagú drogbandára csaptak le a rendőrök Kecskeméten, Szolnokon és Cegléden. Videóval!
jún. 8
12:51
Új magyar kukoricafajtákat nemesítenek (videóval) (Agrárágazat)
Új magyar kukoricahibrideket nemesítenek a Pannon Genetic kiskunhalasi tenyészkertjében. Néhány év múlva innen fognak kikerülni az új, ígéretes, magyar fajták.
jún. 8
12:51
Novák Katalin úgy tudja, Magyarország keresztény ország, és ez nem döntés kérdése (Nyugati Fény)
A miniszter szerint ez így van elrendelve a Haza számára.
jún. 8
12:54
Előkerült a Colonial Pipeline váltságdíjának jó része (Bitport)
Az USA üzemanyagellátásában kritikus szerepet játszó cég a zsarolóvírusos támadás után 75 bitcoinért váltotta meg magát. Ennek 85 százalékát sikerült visszaszereznie az FBI-nak. Dollárban viszont így is sokat bukott a vállalat.
jún. 8
12:57
A GVH vizsgálja, hogy a Google visszaélt-e erőfölényes helyzetével (Növekedés)
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított a Google-val szemben annak vizsgálatára, hogy a keresőjében dalcímekre megjelenő úgynevezett dalszövegkártya alkalmazásával versenyjogot sértő módon előnyben részesíti-e saját szolgáltatását - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
jún. 8
13:00
Karácsony: Budapest szeretettel várja Ferenc pápát (SzMo)
Budapest főpolgármestere az egyházfőtől idézett, egyúttal biztosította arról, hogy a főváros szeretettel várja.
jún. 8
13:00
Kína fegyverkezik, hegy méretű repülőgép-hordozót épít (Promotions)
A 300 méternél is hosszabb hajót a Dél-kínai-tenger urának szánják.
jún. 8
13:03
Medárd-napi jóslat: tudja Ön is, mi történhet, ha ma elered az eső? – Az előrejelzés szerint erre számíthatunk (Blikk)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán elevenítette föl a Medárd-napi jóslatot, miszerint ha ma elered az eső, akkor negyven napon keresztül velünk is marad.
jún. 8
13:03
Kínai oltás lesz a világelső, amit 3 évesnél idősebb gyerekek megkaphatnak (Infostart)
Ezzel Kína lesz az első a világon, ahol kisgyerekek is oltást kapnak a világjárványt okozó vírus ellen.
jún. 8
13:03
Az Itm közölte: ennek köszönhető, hogy nőtt az ipari termelés áprilisban (Blikk)
A Gazdaság-újraindítási Akcióterv intézkedéseinek is köszönhetően az ipari termelés már az év elején növekedésnek indult, a volumene idén áprilisban 58,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium kedden.
jún. 8
13:03
Mi állhat a nagy Richter részvény esés hátterében? (ProfitLine)
Tegnap mindenféle hír nélkül nagyot esett a Richter. Ha a grafikonra nézünk, akkor látható, hogy ez már nem az első eset - áll az Erste mai elemzésében.
jún. 8
13:03
Ha Medárd pityegeg, negyven napig csepereg? (Háziállat)
Június 8.-a, Medárd napja, a hónap legismertebb időjárásjósló napja. A népi mondás szerint: ha ezen a napon esik, negyven napig esik egyfolytában vagy Medárdus napja ha tiszta, nem jő a rossz idő vissza!
jún. 8
13:03
Ilyen anyagot eddig még nem használtak autópálya építéséhez (Transpack)
A spanyolok újrafelhasználásra alkalmatlan papírból készült hamuval helyettesítik a cementet egy autópálya építésénél.
jún. 8
13:06
Horror a hálóban – mindent az alvásparalízisről (Hamu és Gyémánt)
Teljesen érthető, ha úgy gondoljuk, hogy az alvás és az ébrenlét világosan meghatározott és elkülönült állapotok, ám az alvásparalízis megkérdőjelezi ezeket a rögzített határokat. Méghozzá eléggé rémisztően.

Keresés