300 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 805 871 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 24 beteg, így az elhunytak száma 29 842 főre emelkedett. A beoltottak száma 5 254 400 közülük 3 966 193 fő már a második oltását is megkapta.
A világon 172 592 440 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 712 570 – a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint, szombat reggeli adatai alapján.
Meghalt 24, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 300 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton, kiemelve: eddig 5 254 400 embert oltottak be Magyarországon, közülük 3 966 193-an már a második adag vakcinát is megkapták.
Balassagyarmat Hétvezér utca 26. szám alá költözött a Pannónia Motorkerékpár Múzeum ahol sokkal tágasabb helyet kapott a kultikus kétkerekűekről készült bővített kiállítási anyag. A mai megnyitón 10 órától szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt ami szabadtéren, a múzeum udvarán lesz megtartva, a rendezvény ezen területére korlátozás nem vonatk
Május 8-án indult el az Európa jövőjéről szóló, egy éven át tartó konferencia. Lesz, akinek a Konferencia csak egy újabb komolytalan uniós politikai folyamatnak fog tűnni – megint egy szakmai fórum az EU jövőjéről, mely kevesekhez szól, sok tárgyalást, de kevés változást eredményez. De alakulhat ez máshogy is. Ha minden rendben halad, a Konferencia
1912-ben rendezték meg a Magyar Királyi Automobil Club egyik első hivatalos megmérettetését, a Budapest-Konstantinápoly autóversenyt. A látogatók korabeli fotók, dokumentumok,
Vékonyabbá, kívánatosabbá akarták photoshoppolni, csak hogy eladhatóbb legyen a sorozat, amelyben amúgy egy hétköznapi nőt játszik élete egy különösen nehéz szakaszában De Kate Winslet nem hagyta magát. Hát mi hagyjuk?
Vagy elengedi a füle mellett, vagy megálljt próbál parancsolni “a hülyéskedésnek” a parlamentben, ő az utóbbi szerint jár el a Házszabálynak megfelelően - mondta Kövér László a Hír Tv-ben. A ‘22-es választások egyik tétje szerinte, hogy “nem szabad, hogy oda jussunk, hogy azt kell, hogy várjuk, hogy vajon a fenyegetőzéseiket a Jakab félék, vagy a G
Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ igazgatója arra kérte a szülőket, a rokonokat és a barátokat, hogy beszéljenek a serdülőkorú fiatalokkal a betegségmegelőzés fontosságáról, és ösztönözzék őket a koronavírus elleni oltás felvételére.
Herczeg-Kis Bálint lett Szente Gréta mellett az Exatlon Hungary bajnoka! EXATLON HUNGARY – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Pont került a legenda végére: Ők nyerték el az Exatlon trófeáit https://tv2play.hu/exatlon/pont_kerult_a_legenda_vegere_ok_nyertek_el_az_exatlon_trofeait EXATLON HUNGARY – EXTRA VIDEÓ Emlékezz vissza Wald Ákos legjobb pillanataira! https
A Facebook azért tiltotta le a politikus fiókját, mert január hatodikán az akkor még hivatalban lévő elnök egy beszéde után hívei megostromolták a Kapitólium épületét. Az összecsapásokban öten vesztették életüket.
„Öt nap és hét ország után végre itthon” – ezt írta a külügyminiszter a magyar-ciprusi focimeccsről készített fotójához Facebook-oldalán, amelyen Dzsudszák Balázs társaságában látható.
Carlos Sainz „rakétának” jósolta volt csapata autóját Azerbajdzsánban, ám Lando Norris attól tart, messze van a McLaren a Ferrari és a Red Bull szintjétől.
300 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 805 871 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 24 beteg, így az elhunytak száma 29 842 főre emelkedett. A beoltottak száma 5 254 400 közülük 3 966 193 fő már a második oltását is megkapta.
Putyin a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum keretében a világ nagy hírügynökségeinek vezetőivel tartott videokonferencián beszélt erről péntek este.
Elhunyt Damaris Hayman színésznő: 91 éves volt, halála okát egyelőre nem tudni. Haymant leginkább a Ki vagy, doki? (Doctor Who) című sorozatból ismerhetjük, de sci-fikben is gyakran feltűnt.
Szombat délután 16 és 18 óra között Budapesten az Andrássy út-József Attila utca-Széchenyi István tér-Akadémia utca-Kossuth Lajos tér útvonalon zajlik a demonstráció, ezért jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani a környéken.
A magyar borászok bíznak a jövőben, a sikeres újraindulásban, amit jelez, hogy új borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez sokan nyújtottak be pályázatot tavaly és több mint 8,5 milliárd forintnyit jóvá is hagytak ezekből az igényekből – mondta az agrárminiszter pénteken, Etyeken, a Borászok Borásza 2021 díjátadó ünnepségén.