A hidrogénnek jelentős szerepe lesz a dekarbonizációban, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében, a klímacélok elérésében - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy szakmai konferencián.
Herczeg-Kiss Bálint és Wald Ákos még utoljára nosztalgiáztak egy kicsit a villában. Hamarosan azonban kiderül, melyikük emelheti magasba az Exatlon kupáját.
A rendszerváltást gyerekként megélt, vagy éppen jóval azután született olvasóim kedvéért muszáj némi időutazást tennünk a Kádár-kor felsőoktatási rendszerébe.
Romániában pénteken, három hete először ismét meghaladta a százat a koronavírus-járvány halottainak száma, de csak azért, mert immár egy hete korábbi, köztük tavalyi halálesetekkel korrigálják a statisztikát.
Az olaszországi arabok szerint bottal kell verni a nőt; Madrid bezárta az utolsó Covid-szállodáját is. Háromszáz felfegyverzett migráns támadt francia rendőrökre; Ideológiától átitatott cukorka reklámokat mutattak be Olaszországban.
Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint baloldali, jobboldali és centrista pártok részvételével is sikeres lehet ez a kormánykoalíció, és akár konszolidációs időszak is kezdődhet az országban. Lesznek viszont ügyek, amelyekhez nem fognak tudni hozzányúlni.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Sport&Tip sportfogadás-tanácsadó oldal működtetőjével szemben, ugyanis a cég vélhetően megtévesztően hirdeti a szolgáltatást. Az eljárás kiterjed a céggel együttműködő véleményvezérek felelősségének a vizsgálatára is.
Kettős elsőséggel nyitott a Red Bull az Azeri Nagydíjon pénteken. A gyorsabb ezúttal az autót egyre jobban megértő Sergio Pérez volt, hála Max Verstappen eltévedésének.
Az Európai Unió tagállamállamainak kormányait tömörítő Európai Tanács pénteken megállapodott, hogy megtiltja a fehérorosz légitársaságok számára, hogy átrepüljenek az EU légterén és hozzáférjenek az unió területén fekvő repülőterekhez.
Június 15-re alkalmassá válik a magyar védettségi igazolvány az uniós használatra is - ígéri a kormány. Egy turisztikai szakember azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy az utazás megtervezésénél, illetve indulás előtt is érdemes tájékozódni az aktuális beutazási feltételekről. Az ATV Híradójának riportja.
Kondihimnusszal alapoz meg a beachbodynak a legendás humorgyáros hármas. A SzkiTon „Fullos a body" címmel szállítja az újabb anyagot, amelyben a fiúk ezúttal is sziporkáztak.
A jövő környezeti, gazdasági, társadalmi kihívásaira készül a legtöbb nagyvállalat, köztük azok is, akiknél a fő tevékenység hagyományosan magas karbonkibocsátással jár, vagy közvetve kiváltója további szereplők kibocsátásának. Nem véletlen, hogy a klímaváltozással járó kockázatok csökkentésére éppen ennek az úgy nevezett „barna szektornak” a válla
A Vadleány-barlang vagy Vadlán-lik nevének eredete nem ismert, de érdekesség, hogy ilyen nevű barlangból négy is van Magyarországon. Jöjjön hát a legenda!
Egy II. világháborús bomba hatástalanítását végzik a szakemberek vasárnap délelőtt, ezért jelentős korlátozásra kell készülni a Lánchíd környékén, amely a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatait is érinti – közölte a közlekedési vállalat pénteken az MTI-vel.
Furcsa volt, és furcsán viselkedett – így foglalta össze egykori osztálytársa, amit a kecskeméti fiatalról lehetett tudni általános iskolás évei alatt.
Beszámolójuk szerint: 'miután a DK EP-képviselője, Rónai Sándor rendőrt hívott a fegyverrel hadonászó férfi miatt, a kiérkező rendőri egység golyóállómellénybe öltözött, és őrizetbe vette a provokátorokat'.
Az Európai Unió tagállamállamainak kormányait tömörítő Európai Tanács megállapodott, hogy megtiltja a fehérorosz légitársaságok számára, hogy átrepüljenek az EU légterén és hozzáférjenek az unió területén fekvő repülőterekhez.
Felfüggesztette Zaják Rita párttagságát a Párbeszéd, miután a szekszárdi képviselő márciusban kilépett a város ellenzéki frakciójából, és ezzel megszűnt az ellenzéki többség a közgyűlésben. A szövetség nem akarja annyiban hagyni a dolgot, most azon dolgoznak, hogy visszaszerezzék a kilépett képviselő mandátumát. A Párbeszéd korábban többször is fel
Meghan és Harry többször is kiverték a biztosítékot mostanában a királyi családnál, most pedig újabb meglepetést okoztak: kijelentették, hogy szeretnének részt venni II. Erzsébet királynő jubileumi ünnepségén.
Tavaly a magyar gazdaság öt százalékot meghaladó mértékben esett a koronavírus-járvány, illetve a nyomában járó korlátozások miatt. Munkatársunk, Vég Márton azt foglalja össze, hogy a NER-közeli milliárdos nagyvállalkozókat is megviselte-e a válságos 2020-as év.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya kijelölte az Újpesten a ma este 20 órakor kezdődő, ciprusiak elleni mérkőzésre a kezdőcsapatát. Többen is hiányoznak a biztos alapjátékosok közül, a kapitány több korábban kevesebb szerepet kapó játékost is ki szeretne próbálni.