A várt 100,6 pont helyett 101,8 pontra, 2,5 éves csúcsra ugrott a német gazdaság legfontosabb konjunktúra-indexe, a müncheni Ifo-index júniusban a májusi 99,2 pontról. Az emelkedésben mind a jelenlegi helyzetmegítélésnek, mind a következő hónapok kilátásaival kapcsolatos indexnek a várt feletti ugrása szerepet játszott; utóbbi 11 éve nem látott mag
A Demokratikus Koalíció a momentumos Nemes Balázst támogatja Baranya megye 1. választókerületében őszi ellenzéki előválasztáson – jelentette be Dobrev Klára Facebook-oldalán.
A kormány szerdai döntése értelmében 5,5 millió első beoltott fő esetén jöhet az újranyitás következő lépcsőfoka, a járványügyi korlátozások jelentős lazítása. A Portfolio ezért most bemutatja, mikor jöhet el ez az átoltottsági szám, mikortól élhetünk még szabadabban.
Ahhoz, hogy az infláció a monetáris politika horizontján 3 százalékon stabilizálódjék, proaktív jegybanki lépésekre van szükség, amelyek első állomása a monetáris tanács keddi döntése volt - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzéssel és elemzéssel foglalkozó igazgatóságának vezetője a jegybank sajtótájékoztatójá
Az európai tőzsdék szép emelkedésbe kezdtek ma, egyesek szerint a jó konjunktúra-indexek miatt, mások szerint pedig annak ellenére. A BUX-nak csak minimális erősödésre futja, ismét 350 alatt áll viszont az euró. Számos közgazdász az inflációt nevezi meg fő ellenségként. Öngyilkos lett a vírusirtók, majd a kriptodevizák fenegyereke.
Mi az a lépcsőfokos elfordítható polclétra? Hogyan érdemes elképzelni egyáltalán a szerkezetét? Miben rejlik a hozzáadott értéke, és milyen formában tudjuk kiaknázni az általa kínált előnyöket?
Úgy tűnik, ismét felpörögtek az események a hazai ingatlanpiacon. Jelentős tranzakciókat ütöttek nyélbe és gigantikus építkezéseket indítottak el az iparág szereplői az elmúlt hetekben, főként a logisztikai ingatlanok területén. Hogy pontosan melyek voltak ezek és mi zajlik most a piacon, az alábbiakban gyűjtöttük össze.
A járvány rengeteg olyan problémáról rántotta le a leplet, ami eddig is jelen volt a magyar lakosság életében, most viszont nem lehet szőnyeg alá söpörni. Ilyen a társadalom pénzügyi stabilitása, hogy mennyi háztartásnak nincs semmilyen vésztartaléka. Ez most egyszerre nehezítette meg tömegek életét, amikor a járvány miatt annyian kerültek hirtelen
A hőség miatt 40-80 kilométer/órás sebeségkorlátozásokat vezetett be a MÁV több vasútvonalon, az érintett szakaszokon jelentősen meghosszabbodhat a vonatok menetideje - tájékoztatta a Mávinform csütörtökön az MTI-t.
Negyed évszázada annak, hogy Straub Dezső utoljára televízióban szerepelt. Most a Jóban Rosszban egyik szereplőjeként bukkan fel, Csillagkúton lett iskolaigazgató a sorozatban. Bőröndi Tamás haláláig a Vidám Színpados szerepein kívül minden más felkérést elutasított, most abban bízik, hogy kollégái újra munkát ajánlanak neki.
Ha a bolti csipsznél valami egészségesebbet ropogtatnátok meccs- vagy filmnézés közben, próbáljátok ki ezeket az egyszerű és gyors házi csipszeket! Garantáltan nem fogtok többé a zacskósra vágyni.
A bogáncslepke akár 12-14 ezer kilométert is megtesz Afrika és Európa között kedvező időjárási körülmények esetén. Ez pedig a leghosszabb vándorlási útvonal, amelyet egy rovar megtesz. A bogáncslepke (Vanessa cardui) akkor képes a hatalmas út megtételére, amikor a Szaharában az esős idő kedvező a növényzet fejlődéséhez, amelyekre a nőstény
Nem kell többé az új rakományra várakozni. Az emberiség hiába hajt végre nagyobbnál nagyobb szabású műveleteket az űrben, eddig még nem sikerült megoldani, hogy az űrhajósok kimossák a szennyesüket. Az asztronauták többször is felveszik ugyanazt a ruhát, általában addig, amíg egy új szállítmány nem hoz tisztát nekik.
Varga Mihály pénzügyminiszter egy Facebook-bejegyzésben köszönte meg Sors László munkáját, aki 3 évig vezette a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt. Később megjött a Pénzügyminisztérium vezetőváltással kapcsolatos közleménye is. Ezek szerint nagy dolgokra készül a kormány a hivatallal.
Itt az ideje, hogy új alapokra helyezd a klasszikus citromfagyit. Ha házilag készíted, bátran variálhatod az ízeket, és a végeredményen te magad is meg fogsz lepődni. Ez a joghurtos, mentás változat annyira finom, hogy legközelebb már a gondolatától is összecsordul a nyál a szádban, arról pedig nem beszélve, hogy mindössze tíz perc összedobni, után
A combnyaktörés és rehabilitációja hihetetlen fájdalmas, fáradságos és lelkileg is megterhelő nehézség egy ember életében. Bár egyre többeket érintenek ezek a sérülések, még mindig nem foglalkozunk eleget a prevencióval, amire olyan nagy szükség lenne. Ahogyan azt sem tudjuk, mire számíthatunk, ha egyszer megtörtént a baj. Ideje ezen változtatni!
32 és közel 37%-os esésben van a Fannie Mae és a Freddie Mac árfolyama, miután az amerikai legfelsőbb bíróság nem adott helyt a részvényesek egy fontos kérésének – írja a MarketWatch.
Az idei, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság szerdán zárult csoportkörében jóval több gólt láthattak a szurkolók, mint a legutóbbi, 2016-os, franciaországi torna azonos szakaszában.
Jelentős átszervezéseket hajtott végre technikai részlegén az Aston Martin Forma-1-es csapata, erről pedig a Stájer Nagydíj előtt néhány részletet is elárult a csapat.
Jogerősen 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Törvényszék Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) hódmezővásárhelyi polgármestert, aki a becsület csorbítására alkalmas tényt állított a megyei kormánymegbízottról és a járási hivatal vezetőjéről.
A Kia piacra dobta a 2022-es Sorento crossovert a vadonatúj céges emblémával. Az autóról készült első, Dél-Koreában fotózott képeket a TheKoreanCarBlog tette közzé. Az új vállalati logót 2021 elején mutatták be. Egymással összekapcsolt nagybetűkből álló "KIA" jelkép váltotta fel a korábbi jelvényt, amelyet a vállalat több mint negyedszázada - 1994
Július 1-jétől az európai uniós zöld útlevél Magyarországon is hatályba lép – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.
Júniusra 265 ezerre csökkent a regisztrált álláskeresők száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat havi adatsora szerint - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium, azonban az NFSZ honlapjára nem kerültek fel az adatok. Az előző hónapban 288 ezer álláskereső volt, ami azt jelzi, hogy a magyar gazdaság kilábalása folyamatos, a munkaerőpiac
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/06/24/4557/
Jogerősen 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Törvényszék Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) hódmezővásárhelyi polgármestert, aki a becsület csorbítására alkalmas tényt állított a megyei kormánymegbízottról és a járási hivatal vezetőjéről.
A hőség miatt 40-80 kilométer/órás sebeségkorlátozásokat vezetett be a MÁV több vasútvonalon, az érintett szakaszokon jelentősen meghosszabbodhat a vonatok menetideje – tájékoztatta a Mávinform csütörtökön az MTI-t.