Úgy tűnik, teljesen új világot hoz majd a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzése érdekében született új jogszabály, amely szerint végre létrejöhet egy olyan nyilvántartás, amely lehetővé teszi, hogy bárki megnézhesse, hogy milyen természetes személy áll egy cég mögött, vagyis például felfedhetővé válik, ki vagy kik állnak egy kompl
Életbe lépett a Müller Cecília országos tisztifőorvos által elrendelt hőségriadó. Ez - az erről szóló kormányrendelet szerint - rendkívüli időjárási helyzetnek számít és rendkívüli intézkedések elrendelését is indokolja.
Szerbiába és Romániába mennek Pfizer-oltásért azok a magyarok, akiknek nincs a vérében ellenanyag két kínai oltás után sem. Duda Ernő virológus szerint ez már nyílt titok a hazai egészségügyben.
Kedd reggel kismértékű gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben, a befektetők elsősorban az MNB délutáni kamatdöntésére figyelnek, mely hetek óta izgalomban tartja a piacot. Az utóbbi időszak kommunikációja alapján borítékolható a kamatemelés a jegybanktól, csak annak mértéke kérdés, azonban így is okozhat csalódást a Monetáris Tanács a vár
Napi Sor került a 20 napos mozgóátlag tesztelésére az OTP grafikonján, napon belül még mélyebben is járt az árfolyam, jelentősen fordult azonban a kereskedés végére a hangulat és a mínuszokat leküzdve végül 16500 forinton, emelkedéssel tudott zárni a részvény. Egyelőre tehát megvették a papír 16000 forint fölött és a középső Bollinger szalagnál, ne
Spanyolország a járvány szempontjából kockázatot nem jelentő ország közé sorolta Magyarországot hétfőtől, ami lehetővé teszi a korlátozások nélküli beutazást.
Tíz évvel ezelőtt, egy júniusi hétfőn (akkor az huszadikára eseett) reggel 8 órakor, a Lánchíd budai hídfőjénél található „Nulla kilométerkőtől” indult útjára az akkor 100 éves Opel Torpedo és a 99 éves Puppchen, hogy öt nap és több mint ezer kilométer múlva hazaérkezzenek. A célállomás a rüsselsheimi Opel gyár volt, ahol annak idején készültek.
Napi 2300 forintos támaszát tesztelte a várakozásoknak megfelelően a MOL árfolyama hétfőn, a korábbi kitörési szint pedig szépen megtartotta a gyengülő papírt, visszapattanva róla tudott erősödni és pluszban is zárni 2340 forinton. A technikai szempontból fontos 2300-as szint tehát egyelőre sértetlen maradt, ennek a letörését lenne lényeges elkerül
A beoltottak száma 5 421 230 fő, közülük 4 555 029 fő már a második oltását is megkapta. Összesen 54 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 684 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 4 beteg, így az elhunytak száma 29 963 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 735 937 fő, az aktív fer
Bezárja kapuit egy londoni székhelyű hedge fund, amely a januári első mémrali során a GameStop amerikai kiskereskedelmi vállalat ellen fogadva veszteségeket szenvedett el - írja a Financial Times.
A férfimeddőségről és annak kezeléséről már egyre többet olvashatunk. Arról azonban még keveset, hogyan javíthat az a férfi hímisvarsejtjei minőségén és mennyiségén, aki orvosi értelemben nem küzd termékenységi problémákkal.
Napi 50 napos mozgóátlagának feszült napközben a Richter árfolyama, a 8400 forintos szint azonban ezúttal is megállította az erősödést, 8300 forinthoz tért vissza zárásra a papír. A további emelkedés záloga 8400 átlépése, ezzel lehet próbálkozni a folytatásban is. A technikai kép még tekinthető bullishnak, hiszen a lényeges momentum a napos grafiko
Az Ikea és a Rockefellerek alapítványai eddigi legnagyobb befektetésüket hajtják végre azzal, hogy 500 millió dollárral egy olyan alapot indítanak, amelynek célja a megújuló befektetések ösztönzése a világ elmaradottabb térségeiben - számol be a hírről a Financial Times.
Napi Menetrendszerűen jött a felpattanás a hétfői kereskedésben a 20 napos mozgóátlag és a 23,6-os Fibonacci szint által alkotott támaszszintről, a kereskedést végül pluszban sikerült befejeznie a BUX-nak, 48379 ponton. A gyertya itt is magában hordozza a pozitív folytatás lehetőségét, az OTP esetéhez hasonlóan a 9 napos mozgóátlag már ellenálláské
Az Uefa statisztikái alapján több játékosunk is a legjobbak közé tartozik az első két forduló után az Eb-n. A számok azt bizonyítják, hogy a németek elleni továbbjutásról döntő meccsen nemcsak a mieink küzdőszellemében bízhatunk.
Kocsis Dénes és párja Petra régóta szerettek volna kisbabát, csakhogy a nő betegsége miatt ez nem jött össze. Most viszont szinte csoda történt, és szülői örömök elé néznek.
Felméri Cecília lélektani krimije, a Spirál nyerte a legjobb film díját a zsűritől a 12. Al Este címmel rendezett, közép- és kelet európai alkotásokat felvonultató fesztiválon Peruban a hétvégén. Az Európa Filmdíjas Borbély Alexandra főszereplésével készült film műsoron van a mozikban, és négy kategóriában jelölt a Magyar Mozgókép Díjakra.
A tavaly elszenvedett 35 százalékos zuhanás után a közvetlen külföldi tőkebefektetések erős növekedését várja az idei évre az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD).
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közzétette a legfontosabb tudnivalókat azoknak a szurkolóknak, akik Münchenbe utaznak a szerdai, Németország-Magyarország Európa-bajnoki csoportmérkőzésre.
A Skorpióban lévő növekvő Hold, a Rák-Vénusz, valamint a Bak-Plútó jóindulatú fényszögeitől ösztönözve reggel semmi kifogásod az érzelmekkel együtt járó szex ellen. A nap első felében beruházási adó- és hitelügyekkel, kamatokkal foglalkozhatsz, de ne csodálkozz azon, ha lelki szemeid előtt megjelenik a párod, aki leszedné rólad az utolsó alsóneműt
Prémium cukrásztorták és minden ünnepi kellék egy helyen: ezt tudja a Budapest különleges cukrászdáinak termékeit összegyűjtő és kiszállító Édes Város, ahol az édességek mellett most már dekorációk, partikellékek és ajándékok is elérhetőek. A Start it @K&H inkubátorprogramjában rész vett startup fejlesztése olyannyira különleges, hogy világszinten
A Dinamo Kijev román vezetőedzője, Mircea Lucescu szívesen látná Marco Rossit a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként – derült ki a szakember román médiának adott nyilatkozatából.
Korábban is írtunk már Ricardo Salinas Pliego-ról, a mexikói szupergazdagok harmadikjáról. Ahogy a legtöbb kimagaslóan sikeres vállalkozó, Salinas is óriási időtávlatokban, évtizedekben gondolkodik, most ismét kiállt a bitcoin mellett a TV, pénzintézet, sok egyéb tulajdonos. Nem titok, hogy Salinas veterán…
2022. július elsején lép hatályba az új szerkezetátalakítási törvény, amely megoldást nyújthat a fizetésképtelenség határára sodródott vállalkozások pénzügyi nehézségeinek korai kezelésére, fizetőképességük helyreállítására – hívta fel a figyelmet a DLA Piper nemzetközi jogi irodahálózat közleménye.
Kedd reggel kismértékű gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben, a befektetők elsősorban az MNB délutáni kamatdöntésére figyelnek, mely hetek óta izgalomban tartja a piacot. Az utóbbi időszak kommunikációja alapján borítékolható a kamatemelés a jegybanktól, csak annak mértéke kérdés, azonban így is okozhat csalódást a Monetáris Tanács a vár
Életbe lépett a Müller Cecília országos tisztifőorvos által elrendelt hőségriadó. Ez - az erről szóló kormányrendelet szerint - rendkívüli időjárási helyzetnek számít és rendkívüli intézkedések elrendelését is indokolja.