Annak ellenére, hogy a Dow március eleje óta a legjobb napját produkálta a tegnapi, 1,76 százalékos emelkedésével, Kristina Hooper, az Invesco befektetési cég munkatársa szerint még állhatnak előttünk kifejezetten rossz napok. A CNBC "Trading Nation" című műsorában arra figyelmeztetett Hooper, hogy szerinte a szélesebb piacokon akár 10-15 százaléko
Megfordul a tendencia, emelhet a jegybanki alapkamaton az MNB. Ilyenre 2011 óta nem volt példa, és a jelek szerint nem a júniusi lesz az utolsó ülés, amelyen emelni fog a rátán a Monetáris Tanács. Az elemzők arra számítanak, hogy az alapkamat és az egyhetes betéti kamat közötti különbség is megszűnhet.
Szerencsére ma már sokan állnak be a body positivity mozgalom mögé, de még mindig hangsúlyozni kell, hogy nem csupán az Xs-es vagy S-es méret lehet csinos. A következőkben adunk pár tippet, ha plus size vagy, ezekkel nagyon dögös leszel.
Jerome Powell szerint az infláció megugrása csak ideiglenes, s visszatérhet a központi bank 2 százalékos céljához, amint a kínálati egyensúlytalanságok megoldódnak.
Az elmúlt héten folytatódott a nyári, hőségnapokkal társult időjárás. A nappali maximumok több napon is elérték, sőt túlszárnyalták a 30 Celsius fokot, éjszakánként pedig általában 15 fokra süllyed a hőmérséklet. Eső nem volt, éjszaka pedig alig alakult ki harmat. A hőségnapok felgyorsították a kalászos gabonák érését, helyenként már belevágtak az
Roadshow 4 Hazai Városban Találkozzon Velünk AZ Alábbi Helyeken: GYŐR, Szeged, PÈCS ÉS Debrecen Foglaljon LE Találkozót EGY Automatizálási Szakértővel Problémák merülnek fel a gyártósorával kapcsolatban, és nem találja azt a megoldást, ami az Ön szükségleteire válaszolna? Fejlesztené gyártási folyamatait? Az OnRobot most lehetőséget kínál arra, hog
A román erdélyi miniszter lemond a magyarokat érő jogtalanságok, visszaélések miatt. Az 1919. júniusi vérbe fojtott ludovikás felkelés meggyilkolt vezetője, Lemberkovics Jenő százados tiszteletére emléktáblát avatnak lakóháza falán.
Novák Katalin tárca nélküli miniszter a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs ülése utáni sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a kormány vizsgálja, milyen korlátozó intézkedéseket oldhat még fel.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke Várfi Péter kuangcsoui (kantoni) főkonzult fogadta 2021. június 21-én, aki hamarosan megkezdi szolgálatát Kínában. A megbeszélésen a magyar-kínai agrárkapcsolatok előmozdításáról is szó esett; Kína a minőségi magyar agrártermékek egyik legfontosabb exportpiaca lehet a jövőben.
Majdnem eldobta a győzelmet az első kanyarban Max Verstappen a Francia Nagydíjon, és attól sem volt messze, hogy visszafelé süljön el a Red Bull hétvégi nagy fegyvere.
Amikor Tim Kasser, az Egyesült Államokban élő fiatal pszichológus a 90-es évek elején doktori témát keresett magának, elhatározta, hogy egy egyszerű kérdőívet szerkeszt, melynek segítségével különféle életcéljaik fontosságáról fogja kérdezni az embereket. Az életcélok között vegyesen szerepeltek anyagias és nem anyagias természetűek. Az első csopor
Összeszedtük azt a négy legfontosabb dolgot, amit megtehetsz, hogy ruháid hosszabb időn keresztül is frissek maradjanak és a mosógéped is tovább működjön.
Az 54 éves férfi súlyosan megsebesült, de el tudott menekülni és kerékpárral jutott haza. Az elmúlt négy napban ez már a harmadik medvetámadás volt a régióban.
A Hiventures idén is díjazta a legjobb női vállalkozók ötletét, a StartupHER program zárásaként sikeres női vezetőkből és vállalkozókból álló szakmai zsűri választotta ki a legjobban teljesítő csapatokat. A nyertesek gyorsított bekerülési lehetőséget kapnak a Hiventures Inkubációs befektetési programjába, ahol 15 millió forintos tőkebevonásra kerül
A jogállamiság elvének valódi érvényesülésére, továbbá az esetleges politikai visszaélések elkerülésére több esély kínálkozik nemzetállami, mint uniformizált európai uniós keretek között.
Kiszivárgott értesülések szerint az EU a belső égésű motorok forgalomba helyezésének teljes tilalmára készül, a ma még zöld rendszámos plug-in hibridek sem értékesíthetők tizenöt év múlva.
Vízvételi és hősítőpontokat állított fel Budapest legforgalmasabb helyszínein a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a járatokon pedig fokozottan használják a klímaberendezéseket.
Napos idő várható általában kevés, az ország északkeleti, keleti harmadán több gomolyfelhővel. Az hazánk döntő részén nem lesz csapadék. Helyi záporok, zivatarok kialakulására az elsősorban északkeleten van nagyobb esély. A délies szél több helyen megélénkül, néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33 és 38 fok között alakul. Késő este
A Jóbarátok sorozat sztárja egy Tv műsorban vallott súlyos betegségéről, ahol azt is elárulta, hogy már sajnos az utolsó stádiumban van. Az újraindult produkció bemutatóján már nem tudott részt venni, csupán videón keresztül követhette nyomon az eseményeket.
Marcellina őszintén mesélt arról, hogy sokszor komoly depresszióval küzd. Ennek oka valószínűleg az, hogy sok feldolgozatlan traumát hordoz magával a múltból.
Az országos tisztifőorvos által elrendelt harmadfokú hőségriadóra való tekintettel a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett strandok 2021. június 22-24. között 1 órával tovább, este 8-ig tartanak nyitva és…
Csehország lakosságának 76 százaléka az idén belföldi nyaralást tervez – derült ki abból az országos felmérésből, amelyet májusban készített a CzechTourism állami turisztikai ügynökség.
Kamatmentes marad a felsőoktatási önköltségre felvehető Diákhitel2, valamint a szak- és felnőttképzésben bevezetett Képzési Hitel2 is, emellett változatlanul rekordalacsony, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1 és a Képzési Hitel1 termék is – közölte a Diákhitel Központ hétfői döntése alapján az MTI-vel.
Washington – Újabb oldalát csillantotta meg Donald Trump előző amerikai elnöknek egy most megjelent könyv, amely a Trump-adminisztráció járványkezelését mutatja be.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 21-én publikált határozatában négymillió forintra bírságolta a Sopron Bank Burgenland Zrt.-t, olvasható az MNB honlapján közzé tett tájékoztatóban.
A teljes népesség 80-90 százaléka, és a kormányelleneseknek is több mint kétharmada támogatja az Orbán Viktor miniszterelnök által a Világgazdaság konferenciáján bejelentett intézkedéseket – derül ki a Real-PR 93 múlt héten elvégzett reprezentatív közvélemény-kutatásából, amit a figyelo.hu tett közzé hétfőn.