Míg a világ számos pontján az éhezés a legnagyobb probléma, addig környezetünkben az ételpazarlás okoz fejtörést. Négy magyar egyetemistának köszönhetően azonban egyszerűen válhatunk ételmentőkké, olyanokká, akik számára fontos a tudatos vásárlás akkor is, ha élelmiszerről van szó.
Alapvetően emelkedtek az árak az agrárpiacokon pénteken. Chicagóban 3,6 százalékkal drágult a búza, a kukorica 3,6 százalékkal került többe, míg az előző nap mélybe zuhanó szójabab kurzusa ezúttal 5,1 százalékkal lőtt ki. A repce kurzusa mindeközben 3,7 százalékkal csökkent. Európában is a pluszok domináltak, de itt is volt kivétel, méghozzá a kuko
Éves viszonylatban a napraforgó-étolaj és az uborka ára ugrott meg a legjobban a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) inflációs kosarában szereplő élelmiszerek közül. Az étolaj ára 30,5 százalékkal, az uborkáé 21,7 százalékkal lőtt ki. Ezzel szemben a citromért 27 százalékkal kell kevesebbet fizetni a pénztárakban.
A virológus szerint, mivel mindenkinek eltérő lehet az immunállapota, elkerülhetetlen, hogy a beoltottak is megfertőződhessenek, „de ez nem szabad, hogy hosszú távon befolyásolja az életünket.” Úgy gondolja: aki megkapta a vakcinát, annak nem kell az előírtnál szigorúbb szabályokat követnie.
Négy rövid videó, pár alapinformáció megadása és már mehet is a jelentkezés a kiszemelt állásra – ennyire egyszerű és gyors lehet az álláskeresés az itthon egyedülállónak számító Pozi mobilalkalmazással. A megoldás a vállalkozások számára is nagy előnyöket tartogat, hiszen akár egy hét alatt lebonyolítható a toborzási folyamat az applikáció segítsé
A Kínába irányuló francia értékesítésnek, a várhatóan nagy román termésnek, valamint a német és a balti ellátás versenyképes árának köszönhetően az Eu élénk búzaszállításokat bonyolíthat le külső célpontok felé a következő szezon elején. Mindeközben egy exportilleték elhomályosítja az orosz kilátásokat - közölték elemzők és kereskedők.
Mindössze egy évvel a Solitair 9+ pneumatikus gabonavetőgép bevezetése után, a LEMKEN most bemutatta az új "Duo" kivitelű, megosztott tartályos változatát.
Sosem publikált interjú látott napvilágot Bálint gazdával, ami még közvetlenül a halála előtt készült. Ebben pedig rengeteg érdekességet megosztott az ország kertésze az életéről, amit eddig nem tudhattunk.
Hétfő reggel 8 órától országosan életbe lépett a vörös kód, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján a következő napokban a napi középhőmérséklet meghaladja a 27 Celsius-fokot - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Közzétették a miniszterek és államtitkárok adóbevallásait. A legtöbb adót a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, Rogán Antal fizette. Szijjártó Péter befizetett adója talán egy félnapi jachtozásra lenne elég.
Izgalmas bolygó együttállással kezdődik a hét, ami a szerelem, a családi és baráti kapcsolatoknak igazán kedvez. Most mindennél fontosabbnak érezheted, hogy a szeretteiddel minőségi időt tölts együtt, és figyelj rájuk.
A koronavírus-járvány lecsengésével szinte az összes szektorban rendkívül pozitívak a kilátások, ugyanakkor a cégek életét napjainkban a munkaerőhiány nehezíti meg. Ma már viszont sok olyan pozíció létezik, ami nagyon egyszerűen kiváltható szoftverrobotok alkalmazásával. Szőnyi András, a Mortoff üzletfejlesztési vezetője arról beszélt, hogy a techn
Kutatók szerint a hőmérséklet mellett a népsűrűség hat leginkább a koronavírus terjedésére, ha távolságtartással és korlátozással kapcsolatos intézkedések nincsenek életben.
Hétfő reggel 8 órától országosan életbe lépett a vörös kód, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján a következő napokban a napi középhőmérséklet meghaladja a 27 Celsius-fokot.
A koronavírus újfajta mutációját azonosították az indiai Mahárástra államban, a vírusvariáns a delta plusz nevet kapta - írta hétfőn a The Hindustan Times című napilap.
Nassim Taleb nevét itthon feltehetőleg kevesen ismerik, az USA-ban azonban a sztár-közgazdászok táborát erősítve ismerősen cseng mindenkinek már csak azrét is, mert a Black Swan című könyvével komoly munkát tett le az asztalra. Éppen az olyan előre nem látott, ám…