A következő napokban tovább erősödik a kánikula, többfelé 40 fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek. A hétvégére mérséklődik néhány fokkal a meleg. Ezzel együtt egész héten sok lesz a napsütés, csak helyenként lehetnek záporok, zivatarok.
Egész évben nem kell figyelni a SZÉP-kártya különböző zsebeire, bátran költhet mindenki mindenre. Idén kedvezőbb adózású lett a reprezentáció és az üzleti ajándék, de nem mindegy, ki mikor kapja.
Az idei első folyami pethajós versenyen több mint 5 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a résztvevők a c Tiszafüred és Kisköre közötti szakaszán. Szoros küzdelemben a Közép-Tiszai-Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) legénysége védte meg tavalyelőtti első helyezett címét. A második helyezett ÖkosaBB csapat a Tisza Hőse díjat is megszerezte. A szervezők ór
Mario Biondi, az Al McKay's Earth, Wind and Fire Experience, Candy Dulfer, a De Phazz és Rúzsa Magdi mellett számos nemzetközi és magyar jazz, funk és soul előadó és formáció lép fel július 29. és 31. között a 9. Paloznaki Jazzpikniken.
Országszerte már 216 helyszínen telepített az eMAG az easyboxot, amelyek nyolc vidéki városban debütáltak - ezzel az ország legnagyobb csomagautomata-hálózata jött létre és számuk az év végéig elérheti a 650-et. Az elmúlt mintegy kilenc hónapban az easybox a kismamák kedvence lett: rengetegen rendelnek nagy kiszerelésű pelenkát easyboxos átvétellel
A YouTube hivatalosan is megerősítette, hogy iOS-en is világszerte elérhetővé válik a kép a képben funkció. (Picture in Picture) Az Androidon lévő YouTube felhasználók már jó ideje használják és élvezik minden előnyét a PiP funkciónak, most azonban úgy tűnik, hogy az Andorid Oreo és az iOS felhasználók is végre megkapják ezt az opciót. A MacRumorsn
Az ország legnagyobb csomagautomata-hálózatát hozza létre az eMag. Tavaly szeptemberben telepítette az eMag első budapesti csomagautomatáját, a napokban pedig megkezdődött a vidéki terjeszkedés: jelenleg országszerte 216 helyszínre telepítettek már easyboxot, a gépek aktiválása folyamatosan zajlik, így az eMag easybox a legnagyobb csomagautomata-há
A Snapchat multimédiás üzenetküldő tulajdonosa félmilliárd dollárt fizetett az oxfordi WaveOpticsért, ahol a kiterjesztett valóságot (AR) megjelenítő okosnapszemüveg kulcsfontosságú alkatrészeit gyártják. „Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt öt évben ezt a csodálatos társaságot vezethettem, és részese lehettem a ragyogó csapatának”, méltatta az új g
Összeütközött három személyautó a 4-es főút 196-os kilométerénél, Hajdúszoboszló térségében. A balesethez a hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanítják a járműveket. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
A világon 178 433 377 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 864 702 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint.
A Szép-kártya kedvező szabályai több mint 50 milliárd forintot hagyhatnak az érintetteknél az idén. A csaknem felére csökkentett adó mellett a munkavállalóknak adható összeg is megduplázódott, a kedvező szabályok a kormány egyik újabb döntése nyomán az év végéig fennmaradnak - mondta Tállai András az MTI-nek.
Oltóponttá alakult több londoni futballstadion. Tokióban szintén oltópontok alakulnak ki több olyan közparkban, ahol a korábbi tervek szerint az Olimpiai játékokat lehetett volna nézni. Ezeket a nyilvános eseményeket azonban lemondták. Az ATV Híradójának riportja.
A világon 178 433 377 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 864 702 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 178 127 821 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 857 954 volt.
Internetes konzultáció indul az ősztől közlekedő Hódmezővásárhely-Szeged tram-train (villamosvasút) üzemeltetéséről - tájékoztatta Lázár János, a beruházásért felelős kormánybiztos pénteken az MTI-t.
Alpár 40 évesen került műtüdőre, súlyos állapotban, miután megkapta a koronavírus-fertőzést. Még három hétig küzdött az életéért, de a kór végül legyőzte. Covid-árvák siratják.
A magyar származású parafenomén Izraelből küldött energiát a futball Európa-bajnokságon szereplő magyar csapatnak. Uri Geller úgy érzi, ő is mindent megtett azért, hogy a nemzeti tizenegy döntetlent érjen el a franciák ellen.
A gyermekek védelmét célzó törvényt az ellenzéki pártok közül a Jobbik meglepetésre megszavazta. De ne legyenek illúzióink, nem meggyőződésből, hanem cselvetésből tettek így.
Tovább bővül a Lego nagyszerű, kifejezetten autó rajongókat célzó sorozata, a Speed Champions. Az új játékos pedig nem más, mint az új Toyota Supra, amit a legendás modell 35-dik születésnapjára szánnak. Nem kevesebb, mint 299 darabból áll össze a szett, ami egy fekete Gazoo Racing overállt és sisakot viselő figurát is tartalmaz. Mindössze egyetlen
A Szép-kártya kedvező szabályai több mint 50 milliárd forintot hagyhatnak az érintetteknél az idén. A csaknem felére csökkentett adó mellett a munkavállalóknak adható összeg is megduplázódott, a kedvező szabályok a kormány egyik újabb döntése nyomán az év végéig fennmaradnak - mondta Tállai András az MTI-nek.
Az üzemben eddig legyártott abroncsokból az összes magyar sofőr kétszer tudna gumit cseréltetni, sőt még mindig maradna plusz egy teljes szett minden budapesti autósra. A KSH adatai alapján erre lenne elég a 35 millió gumiabroncs. A Bridgestone Tatabánya megalapítása óta folyamatosan növeli kapacitását: mostanra képes akár évi 6,5 millió abroncsot
Tisztelet ide-vagy oda, érdemes odafigyelni, hogy milyen köteteket ajánl Gates, hiszen amellett, hogy a világ leggazdagabb emberei között van, az egyik legtájékozottabb ember is ezen a bolygón.
A korábban megjelent hírek és információk alapján július 1-től megszűnik az áfa és vámmentesség az Európai Unión kívül érkező termékek esetén. Ennek következményeképpen a vámeljárások száma akár százsorosára is nőhet napi szinten. Július 1-től megszűnik a 22 eurónál kisebb értékkel rendelkező áruk és termékek áfamentessége. Ez annyit jelent, hogy v
Ha hosszabb időre keresőképtelenné vagy munkanélkülivé válna valaki, fordulhat a megtakarításaihoz, kérhet családi vagy baráti segítséggel, de akár élhet a jövedelembiztosítás eszközével is.
Életmentéstől a hivatástudatig: libabőrös történetekről vallottak azok az egyetemisták, akik éppen a járvány csúcsán járták önkéntesként a vörös zónákat, faluról falura, városról városra járva tesztelték a lehetséges fertőzötteket. S mégis, mind elképesztően lelkesen beszéltek terhelésről, túlórákról, s ami a legfontosabb, a betegekről. Új generáci
Sok szülő belefáradt már abba, hogy éjszakáról éjszakára órákat van ébren kisbabája sírása miatt. Az alábbi tippekkel segíthet gyermekének átaludni az éjszakát.
Olaszország gazdasági és politikai újraindulását, valamint a jobboldal egységét hirdette szombaton Rómában a járvány utáni legelső utcai pártdemonstráción Matteo Salvini, a Liga elnöke, aki a magyar válogatott Eb-szereplését is méltatta.
Kettős emberölés történt Szegeden - tájékoztatott a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Később elfogatóparancsot adtak ki a 28 éves Dr. Vitális Dániel Attila ellen, aki megalapozottan gyanúsítható több emberen elkövetett emberölés bűntettével.