2021. június 21. hétfő

jún. 21
11:11
Javul a hangulat a piacon, szépen dolgozzák le a mínuszokat a tőzsdék (Portfolio)
Múlt héten a Fed szerdai kamatdöntése után elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, miután a jegybank szigorúbb hangnemet ütött meg és 2023-ra kamatemelést prognosztizált. Ezt követően tovább rontotta a hangulatot múlt pénteken, hogy a St. Louis-i Fed elnöke már jövő év végére várja a kamatemelést, ezek után pedig nagyobb eséssel zártak az amerikai t
jún. 21
11:12
A Balatonnál nyit kulturális és kulináris központot Gerendai Károly és csapata (Igényesférfi.hu)
Szigliget idén nyáron a hazai gasztronómia egyik legerősebb bástyája, sőt a helyhez illően inkább fellegvára lesz.
jún. 21
11:12
Véres őrjöngés Pécsen: brutális módon kínozta halálra a saját anyját a férfi (18+) (Life)
Válogatott módon kínozta meg a saját édesanyját a pécsi tolmács, aki már fiatal kora óta személyiségzavarral küzdött, de a gyilkosság alatt vélhetőleg beszámítható állapotban volt.
jún. 21
11:12
A dánok még visszatáncolhatnak a szakadék széléről (Magyar Nemzet)
A B csoport második helyéért a csoportkör utolsó fordulója előtt még három csapat is versenyben van.
jún. 21
11:12
Volkswagen Arteon teszt: szép, erős és takarékos (Autószektor)
Hogy néz ki? 2020 nyarán ünnepelte világpremierjét a Volkswagen megújult avantgárd üzleti autója, amely Shooting Brake változatban elnyerte a Magyar Év Autója 2021 díjat. A frissített Arteon teljesen új vezetői környezetet kapott, amely megfelel exkluzív megjelenésének. A CC, lánykori nevén Passat CC, illetve a Phaeton utódja az Arteon. Neve a Pha
jún. 21
11:13
Ezektől a veszélyektől rettegnek most a legjobban a világon (Portfolio)
A koronavírus-járvány csillapodásával könnyen azt gondolhatnánk, hogy fellélegezhetünk, és minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Ez azonban közel sem ilyen egyszerű: a változás folyamatos, ami senkinek sem engedi meg, hogy ott folytassa, ahol a válság előtt abbahagyta. A cégeknek is gyorsan változó környezettel és az ezzel járó kockázatokkal kell
jún. 21
11:14
A járvány alatt erősödött a vállalati kiberbiztonság (Magyar Nemzet)
A Sophos IT vállalat bemutatta s 2021 és a jövő című globális felmérésének eredményeit.
jún. 21
11:15
Új szereplő a magyar tanácsadó és könyvvizsgáló piacon: versenytársat kap a Big4? (Portfolio)
Idén tavasszal új, nemzetközi hálózattal rendelkező tanácsadó cég jelent meg a magyar piacon, amely már rövid- illetve középtávon a Big 4 (Deloitte, KPMG, EY, PwC) alternatívája, az ötödik legnagyobb szereplő kíván lenni. A régóta kialakult magyar tanácsadói piacon a londoni központú Moore Global új branddel, de a hazai viszonyokat jól ismerő csapa
jún. 21
11:15
Egészen különleges esemény lesz: videón közvetítik 24 órán keresztül az égboltot a világ számos pontjáról (Blikk)
Egy különleges művészeti eseményt rendeznek a nyári napforduló alkalmából: hétfőn közép-európai idő szerint 14 óra 42 perctől a világ több mint 60 művészeti helyszíne zoomon összekapcsolva 24 órán keresztül fogja videón közvetíteni az égboltot.
jún. 21
11:15
Luxusautók és befalazott pénz: őrző-védő bűnszervezetet küldött a hűvösre a Nav (Blikk)
Egy őrzés-védelemmel foglalkozó bűnszervezet mintegy egymilliárdos kárt okozott a költségvetésnek. A bandát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fogta el, és luxusautókat, ingatlanokat, jelentős bankszámlavagyont és rengeteg készpénzt foglaltak le – olvasható a NAV közleményében.
jún. 21
11:15
Több tüdő CT-vizsgálat várható a nagy számú post-COVID beteg miatt (WebBeteg)
Az Affidea Magyarország szakorvosai a post-COVID betegek tüdőelváltozásainak utánkövetése miatt arra számítanak, hogy a jövőben növekedni fog a low-dose mellkas CT-vizsgálatok száma.
jún. 21
11:15
26 milliós egészségbiztosítási közbeszerzést nyert el a CIG Pannónia (Portfolio)
A CIG Pannónia egészségbiztosítási szolgáltatásra kiírt közbeszerzést nyert el - derül ki a társaság közleményéből.
jún. 21
11:15
Aggasztó helyzet az egészségügyben: „Nagyon oda kell figyelni, hogy ne veszítsünk több dolgozót” (ATV)
Mindezt Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke fejtette ki az ATV Start című műsorában. Az egészségügyi dolgozók demonstrációra készülnek, és az is kiderült, hogy a felmérésük alapján hányan tervezik a felmondást, hányan bizonytalanok és kik maradnának biztosan.
jún. 21
11:15
Mégis lehetnek nézők az olimpián (444.hu)
De csak japánok.
jún. 21
11:18
Rogán a legnagyobb adózó, Orbán a középmezőnyben – nyilvános lett, mennyit adóztak a kormánytagok (SzMo)
Novák Katalin szerint adminisztrációs elírás történt, valójában nem 0 forint szja-t fizetett 2020-ban.
jún. 21
11:18
Amerikában terjeszkedik az egyik legelismertebb magyar sporttech startup (MMonline)
Bejelentette együttműködését a szurkolói képküldő alkalmazást fejlesztő magyar Seyu Solutions és a Blue United Corporation. A partnerség célja, hogy az európai piacon egyre jelentősebb szerepet betöltő sporttech megoldás Észak-Amerikában és Ázsiában is meghatározó piaci jelenlétet alakítson ki. Az együttműködés keretén belül immár a Seyu New York-i
jún. 21
11:18
Orbán Tamás: Gondolatok Magyarország új pedofil-ellenes törvényéről (Mandiner)
A magyar kormány szerint a gyermekvédelem nem áll meg a szexuális ragadozók megakadályozásánál.
jún. 21
11:18
Ennyi milliárddal zártak tavaly a baloldal vezette városok (Magyar Nemzet)
A Fidelitas összeszedte, hogy melyik baloldali vezetésű önkormányzat mennyi pluszpénzzel zárta a 2020-as évet.
jún. 21
11:18
A te Iphone-odba is ez a cég gyártja a csipet, most az egész világ küzd a monopolhelyzete ellen (Forbes)
A tizenegyedik legértékesebb cég a világon szinte monopol helyzetben van, ez nem jó hír a hónapok óta tartó chiphiányban.
jún. 21
11:20
Pálinkás József: A nagyság iránti vágy viszi félre Orbán Viktort (Mandiner)
2010-ben azt reméltem, a Fidesz egy hazafias, nemzeti egységre törekvő politikát visz majd. Interjú.
jún. 21
11:21
Tombol a kánikula: hogyan válasszunk légkondicionálót és ventillátort? (Piac és Profit)
A nyári szezon beköszöntével megugrik az érdeklődés a léghűtéssel kapcsolatos termékek iránt.
jún. 21
11:21
Elfajult a válás Budapesten: A nyílt utcán támadt feleségére a férj - a nő új párja élet-halál közé került - 18+ (BorsOnline)
Kilencszer szúrta meg válófélben lévő felesége barátját egy férfi Budapesten, életveszélyes sérüléseket okozva. A Brfk nyomozói két és fél órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
jún. 21
11:21
Tokió 2020 - Lehetnek japán nézők a versenyeken (HírTV)
Japán a koronavírus-járvány ellenére biztonságos lebonyolítást ígér.
jún. 21
11:21
Új szintre emelte egy nő az ex-zaklatás fogalmát (Femcafe)
Öt éve tart a bosszúhadjárat, ami az internet népét is megosztotta. Vicces igazságszolgáltatás vagy az őrület első fázisa? Döntsd el Te!
jún. 21
11:23
Luxusban éltek az áfacsalók – óriási kárt okoztak (Piac és Profit)
Jelentős értékben károsították meg a költségvetést a bűnszervezet tagjai.
jún. 21
11:24
Puzsér Róbert: Az identitáshazugság leleplezése (Mandiner)
Súlyos tévedésnek tartom, hogy a közélet szereplői mindent kommunikációs feladatnak tekintenek.
jún. 21
11:24
Legfeljebb tízezer japán mehet be az olimpia eseményeire (Magyar Nemzet)
Ha július 12-ig rosszabbodik a járványhelyzet az országban, teljes egészében kizárhatják a szurkolókat.
jún. 21
11:27
Pár ezer forintot vitt haza két ózdi tinédzser, rendőrök mentek értük (BorsOnline)
Egy retró „kocka Ladát” loptak el, majd daraboltak össze azok az ózdi fiatalemberek, akiket a rendőrök rövid idő alatt elfogtak.
jún. 21
11:27
Tokiói olimpia: eldőlt, lehetnek-e japán nézők a versenyeken (Blikk)
Korlátozott számban ugyan, de lehetnek japán nézők a július 23-án kezdődő tokiói olimpia versenyein.
jún. 21
11:27
Kihirdették a vállalkozások reorganizációjáról szóló törvényt (Adózóna)
A Magyar Közlöny 115. számában megjelent a vállalkozások reorganizációjáról, valamint a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, továbbá a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény eltérő alkalmazásáról szóló 345/2021. (VI. 18.) Korm. rendelet.
jún. 21
11:27
Romániába mennek Pfizerért a kínai vakcinával beoltott magyarok (Portfolio)
Nincs hivatalos eljárás Magyarországon arra az esetre, hogy kaphat-e valaki harmadik oltást, ha a szervezetében két oltás után sem alakul ki a koronavírussal szembeni védettség az antitest vizsgálat alapján. A háziorvosok pedig megosztottak ebben a kérdésben. Volt olyan páciens azonban, aki fogta magát és kiutazott Romániába, hogy Pfizer-oltást kap
jún. 21
11:27
Vörös kód lépett életbe az időjárás miatt (Háziállat)
Hétfő reggel 8 órától országosan életbe lépett a vörös kód, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján a következő napokban a napi középhőmérséklet meghaladja a 27 Celsius-fokot.
jún. 21
11:27
Tízezer néző lehet ott az olimpián (ATV)
Beengedi hazai nézőit Japán a játékokra. Összesen 10 00-ben határozták meg a maximum nézőszámot, akkor, ha az nem haladja meg a helyszín kapacitásának 50 százalékát.
jún. 21
11:27
Megdöbbentő: ezeket mondta Szilágyi István gyilkossággal vádolt fia a bíróságon (Ripost)
Bár Szilágyi István gyilkossággal vádolt fia először nem akart vallomást tenni, végül mégis megszólalt. Meghökkentő dolgokat állít.
jún. 21
11:27
A BMW lehet az utolsó mohikán a belső égésű motoroknál? (autopro)
Szemben az Audival és a Daimlerrel, a BMW nem sieti el a kiszállást a belső égésű motorokból.
jún. 21
11:27
Nemzetközi sajtóvisszhang - Francia Nagydíj (m4sport.hu)
A nemzetközi sajtó elsősorban a győztes Max Verstappen (Red Bull), valamint a címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton (Mercedes) között lezajlott stratégiai csatáról, valamint a Ferrari-motoros versenyautók sikertelenségéről írt a vasárnapi Forma-1-es Francia Nagydíj másnapján.
jún. 21
11:27
Állandóan palackozott vizet iszol? Akkor ezt jobb, ha tudod (Femcafe)
Állandóvá vált a felpuffadás és a fáradtság? Ez bizony egy intő jel is lehet.
jún. 21
11:27
„Senki sem tökéletes, mégis pont a különbözőségeink tesznek minket gyönyörűvé és megismételhetetlenné” - Interjú Bolla Vikivel (Glamour)
A hazai márkák között egy igazi feltörekvő a VIKTORIABOLLA, melyet Bolla Viki alapított három évvel ezelőtt és azóta a márka rengeteget fejlődött és növekedett. Június elején jelent meg a legújabb kollekció, mely direkt erre a nyári időszakra készült, tele nyári darabokkal. Többek között erről és magáról a márkáról beszélgettünk.
jún. 21
11:30
Varga Mihály 650 millió forintos beruházás elkészültét jelentette be (Demokrata)
Elkészült az FF Fémfeldolgozó Zrt. beruházása, a fejlesztésnek köszönhetően a cég minden munkahelyét meg tudta őrizni.
jún. 21
11:30
Niedermüller köszöni Münchennek a szivárványszínű stadiont (Mandiner)
A DK-s politikus is kommentálta a müncheni stadion LMBTQ-színekben történő kivilágítását.
jún. 21
11:30
Egy családapa szétcsap az orosz maffia között - Film-zene-szórakozás 2021. június 21. 11:21 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/06/21/4532/
jún. 21
11:33
8 éve nem volt ilyen drága a benzin, mint lesz szerdától (Privátbankár)
Szerdától további 5-5 forinttal megy feljebb mind a benzin, mind a gázolaj literenkénti bruttó átlagára, ami azt jelenti, hogy a hét közepétől már 10-10 forinttal magasabb árakon tankolhatunk, mint tehettük csütörtök éjfélig.
jún. 21
11:33
Csodálatos ajándékot kapott ballagására Rubint Rékáék fia, Norbika (Blikk)
Vele ment el.
jún. 21
11:33
Carrie Fisher is csillagot kap (Infostart)
Jövőre több nagy sztár előtt is tisztelegnek.
jún. 21
11:33
A Richter eladja moldovai nagy- és kiskereskedelmi tevékenységét (ProfitLine)
A Richter megállapodást írt alá, melynek értelmében a moldáviai nagykereskedelmi tevékenységét a Grin-Farm, kiskereskedelmi tevékenységét pedig a Birivofarm nevű moldáv cég részére értékesíti.
jún. 21
11:33
Rákapcsolt a forint a holnapi nagy nap előtt (Portfolio)
A múlt heti jelentős forintgyengülés után hétfőn délig határozott erősödés jelei látszottak, mivel javult a külpiaci borongós hangulat és a dollár is elkezdett visszagyengülni. Így az euróval szemben 354-ig, a dollárral szemben 297 közelébe visszakapaszkodott a forint. A befektetők egyértelműen a holnapi MNB kamatdöntésre készülnek, ha a Monetáris
jún. 21
11:33
19-re húztak lapot Ördög Nóráék: hitelből nyitották újra a kisboltot (Pénzcentrum)
A hétvégén megnyílt Ördög Nóráék új kisboltja: az üzletnek azért kellett költöznie, mert a helyieket zavarta a megnövekedett autóforgalom. Az új bolt megnyitása egy hónapot csúszott, Nánásiék pedig minden anyagi tartalékukat beletették a projektbe, sőt, hitelt is felvettek a kisbolt kialakításához.
jún. 21
11:33
A BMW nem sieti el a kiszállást a belsőégésű motorokból (vg.hu)
A konkurenciánál lassabb ütemben szállhat ki a BMW a hagyományos belsőégésű motorok gyártásából.
jún. 21
11:36
3 + 1 tévhit az autizmusról (Hamu és Gyémánt)
Sokan hihetjük úgy tévesen az autizmussal élőkről, hogy nem beszélnek, mind ugyanolyanok, agresszívak és nem képesek az empátiára. A valóság azonban mást mutat.
jún. 21
11:39
Tizenegy megye több mint négyszáz településén folytatódik a szúnyoggyérítás (Blikk)
Az elmúlt időszakban sok helyen, főként a folyóparti településeken jelentek meg tömegesen csípőszúnyogok. A múlt héten a szakemberek több mint háromszáz településen léptek fel a vérszívók ellen. A héten 81 ezer hektáron, összesen 404 településen végeznek földi kémiai gyérítést.

Keresés