A PSA és a Fiat-csoportot (FCA) egyesítő Stellantis zöld utat adott a Lancia feltámasztására. A nagy hagyományokkal bíró márka évek óta csak a 2011-ben bemutatott, vagyis igencsak koros Ypsilon III-at kínálja, és azt is csak Olaszországban, az 60 ezres eladások azonban így is túlszárnyalják az egész világon kapható Alfa Romeóét. Talán ez a tény győ
A francia drukkerek jól érezték magukat, a futballisták már kevésbé - erről a magyar válogatott gondoskodott. Ilyen volt az Európa-bajnokság eddigi legnagyobb meglepetése.
Lovasi András Kossuth-díjas rockzenész, énekes, szövegíró, a Kispál és a Borz, majd a Kiscsillag együttes frontembere ma ötvennégyéves. Ebből a jeles alkalomból összegyűjtöttük tőle a tíz kedvenc dalszövegünket. Íme!
Szendi Nóra Van ilyen. című kötetén dolgozik, a hatalmi játszmák, kapcsolati deficitek és függőségek regényén. Hogy ne loopolódjon be annyira, mint saját hősei, úgy döntött, körülnéz belakhatatlan történeteiken kívül. Egy barátságos aknamezőt talált: egy helyet, ami nem tökéletes, de élhető. Hétköznapi gyengeségek, megbocsátható mániák, félresikerü
A Honor bemutatta első TWS fülhallgatóját a Huawei-től való szétválás óta, amely a Honor Earbuds 2 SE nevet kapta. Amit érdemes tudni a megjelent készülékről az az, hogy a gyártó 10 órás üzemidőt garantál egy feltöltéssel. Ez nagyjából 7 és fél órára korlátozódik, amennyiben folyamatosan használjuk az aktív zajcsökkentés opciót (ANC). „In-ear” kia
Délelőtt emelik ki a Dunából a Lánchíd közelében talált, feltehetően II. világháborús robbanótestet. A Lánchíd környékén több forgalmas útszakaszt lezárnak, ami a közösségi közlekedést is érinti.
Colos, ragyás, ropi, füles, zsírdisznó, kapafog – csak néhány azok közül a jelzők, nevek közül, amiket akaratukon kívül aggattak emberekre. Sokak életében merülnek fel ilyenek, amiket legtöbben felnőve maguk mögött hagynak, leküzdenek vagy megtanulnak elviselni. A transznemű nők és férfiak azonban nem tehetik ezt meg, hiszen hivatalosan egész életü
A rántott hús emberemlékezet óta szerves része a magyar emberek vasárnapi menüjének. Hétről hétre háziasszonyok sokasága klopfol, paníroz, olykor pedig szentségel a sercegő olaj felett. A frissen sütött, sercegő rántott hús az otthon, a hétvége íze, semmihez sem hasonlítható és megunhatatlan. Legyünk azonban őszinték: elkészíteni – főleg nagyobb tá
Délelőtt emelik ki a Dunából a Lánchíd közelében talált, feltehetően II. világháborús robbanótestet. A Lánchíd környékén több forgalmas útszakaszt lezárnak, ami a közösségi közlekedést is érinti.
A jövő héttől a jelentkezők kiválaszthatják, melyik koronavírus elleni vakcinával szeretnék beoltatni magukat - jelentette be Janez Jansa szlovén kormányfő szombaton.
A bőr öregedése egy teljesen természetes folyamat, de mégis miért siettetnéd azzal, hogy olyan dolgokat eszel és iszol meg, amik igencsak felgyorsítják ezt a dolgot?
Az OEM-ek elkezdték átalakítani cellaellátásukat. Beszállítóik számát növelik, de a kulcsfontosságú alkatrészek házon belüli készítésére is vannak példák.
Akkora pofont kapott a Velencei-tó turizmusa, hogy ahhoz képest a karantén alatti bezárás is kismiska: ökológiai katasztrófa tizedelte meg a tó halállományát az első igazi, nyári hétvégére. A tavaly nyári tömeges süllővész után újabb jelentős halpusztulást jelentettek, a bársonyos vízben mindenhol halak tetemei úsznak.
A bolondját járatta a Forma–1-gyel a Mercedes csapatfőnöke. Toto Wolff pénteken meglepőt nyilatkozott a versenyzőkérdésükről, szombaton aztán leleplezte magát.
Miley Cyrus végre relaxált egyet a medence partján, amit természetesen meg is osztott követőivel. Furcsán konszolidáltan fest az énekesnő fürdőruhában...
Dr. Csernus Maflás című műsorában volt vendég Kovács István, Kovi. Az egykori pornóproducer elmondta, hogyan élte meg, amikor az internetes pornó kiszorította a - többek között - általa készített felnőttfilmeket.
Szombaton este osztotta meg közösségi oldalán Zente édesanyja, hogy autóbalesetet szenvedtek. Összetört az autójuk, így most néhány napra bérelhető autót keresnek, amellyel fel tudják hozni a kisfiút a budapesti vizsgálatokra, majd elmehetnek Olaszországba a szintén elengedhetetlen segédeszközökért.
Élete egyik legszebb napjának nevezte az olasz tréner a tegnapi napot, miután a nemzeti tizenegyünk 1-1-es döntetlent harcolt ki a világbajnok francia válogatott ellen.
Falus András immunológus szerint itthon is egy negyedik hullámba torkollhat a delta variáns terjedése, ha nem lesz legalább 80 százalékos az átoltottság – derül ki az ATV riportjából.
Az elmúlt évek egyik legsokkolóbb híre volt, hogy a Lópici Gáspárként is emlegetett Szilágyi istván színészt a saját fia ölte meg. A férfit most különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossággal vádolják, akár tényleges életfogytiglanit is kaphat.
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a kétfordulós regionális választások első fordulója, amelynek során közel 48 millió választópolgár 13 európai és négy tengerentúli régió tanácsának 1754 ezer tagját választja meg a következő hét évre.