Enyhülnek a beutazási feltételek Franciaországban a Kanadából és az Egyesült Államokból érkezőknek a koronavírus-járvány visszahúzódásának köszönhetően - jelentette be csütörtökön a francia kormány.
Ismeretes, a hétfői napon Cristiano Ronaldo a Coca-Cola üvegeit, kedden Münchenben Paul Pogba a Heineken – alkoholmentes – sörét, szerdán Rómában Manuel Locatelli szintén a kólásüvegeket pakolta el maga elől az UEFA hivatalos sajtótájékoztatóján. A portugál klasszis egy vizes palackot felemelve még azt is mondta az újságírók felé, hogy „Inkább igya
Kihelyezett frakcióülést tartott Debrecenben a Fidesz. Ennek kapcsán Kocsis Máté frakcióvezető sajtótájékoztatón elmondta, hogy a járvány utáni élet és a gazdaság újraindítása mellett szó volt a politikai ellenfeleikről is. Az ATV kérdéseire reagált a pedofilellenes törvénnyel kapcsolatos visszhangokra.
Itt az első idei hőhullám: az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szerint a fővárosban már ma, az ország középső részein pénteken 25 fok lehet a napi középhőmérséklet!
Párok közt gyakori, hogy egy idő után közös tetkót is csináltatnak, aztán persze akadnak helyzetek, amikor ezeket próbálják eltűntetni. Nekik is segítünk most!
Örök dilemma, hogy egy jó állást, magas fizetést, biztos pozíciót megcsíphetünk-e úgy, ha nincs, csak egy érettségink. Nos, a sztárvilágban úgy tűnik, működik a recept.
Széll Tamás Michelin-csillagos séf már heti négy alkalommal várja a konyhaművészet iránt érdeklődőket a közmédia csatornáin. A magyar gasztronómia kiválósága hasznos tippekkel szolgál szombatonként 17.00-kor a Duna Televízión, a Főmenü konyhájában, hétfőn, szerdán és pénteken 16.50-kor pedig a Petőfi Rádióban. Most kiderül, miért hasznos kiegészítő
Ausztriában július elsejétől tovább enyhítenek a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokon, és kinyithatnak a több mint egy éve zárva tartó éjszakai szórakozóhelyek is - jelentette be Sebastian Kurz kancellár csütörtökön Bécsben.
Jól gondolják át az emberek, hogy 12-15 éves gyereküknek mikor adatják be a koronavírus elleni védőoltást – javasolja lapunk egyik olvasója. Ők külföldi nyaralásra készülnek, ezért fia csak az első adag Pfizert kapta meg, a másik, számukra nem jó dátum módosítását nem engedték meg nekik.
Mind az eladók, mind a vevők számára fontos kérdés az, hogy mennyit lehet alkudni és mennyit érdemes engedni egy adott lakás árából. Ennek pontos mértéke egyedileg változik, ugyanakkor a sok megvalósult trazakcióból meg lehet állapítani, hogy az évek során hogyan változott az egyes lakástípusoknál az áralku mértéke. A legújabb Duna House Barométer
A zöldszervezetek a tengeri lazactelepeket egyre több alkalommal kritizálják a környezeti szennyezés és az állatok túl sűrűn tartása miatt. Bár a lazactenyésztés nem tekint vissza évszázados múltra, a főként Nyugat- és Észak-Európában, illetve az Amerikai Egyesült Államok és Kanada észak-atlanti partjainál kialakított ketreces lazacfarmok kapcsán s
A járványügyi készültséget háromhavonta bírálják fölül, és nem tartozik az Alaptörvényben rögzített különleges jogrendek közé, így csak egészségügyi kérdésekben hatalmazza fel különleges döntési jogkörökkel a kormányt.
A paralimpikonok támogatása olyan terület, amelyhez világszerte jellemzően csak a paralimpia idejére csatlakoznak a cégek. A soron következő párizsi viadal már most beindította a szponzorgépezetet, hogy minél több neves nemzetközi márka a parasport mellé álljon. Az esemény mellett azonban az igazi segítséget a felkészülés és a közösség támogató fig
A vártnál gyorsabb kamatemelési kilátások hatására a részvénypiac enyhe csökkenésnek indult, az S&P 500 index 0,5%-os mínuszban zárta a kereskedést.
A független országgyűlési képviselő legújabb Facebook-posztjában arról ír, hogy a kormány kijavította a törvényben szereplő hibát, miszerint a november előtt diagnosztizált betegeknek átjárható lenne a rendszer a magán és az állami ellátások között. Viszont felháborította az, hogy mindez majd csak a veszélyhelyzet után várható.
A Zyntern.com 2021-es kutatása szerint a fiatal munkavállalók szemében a legvonzóbb munkáltatók idén az Audi, a Telekom, a Bosch, az OTP és a MOL. Az is kiderült, iparáganként melyik cégek végeztek az élvonalban.
Májusban két és fél éve a legmagasabb infláció alakult ki az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése szerint.
Eladhatatlanná válhat a cseresznye és a meggy? Az almára és a szőlőre szintén nagyon oda kell most figyelnünk! Az Agroinform.hu 2021. évi 24. heti növényvédelmi előrejelzése.
Limitált darabszámú öteurós pénzérmével tiszteleg a tavaly elhunyt Ennio Morricone kétszeres Oscar-díjas olasz zeneszerző, karmester emléke előtt Olaszország.
Újra elindul július 2-ától Splitbe a MÁV-Start egyik legnépszerűbb éjszakai vonata, az Adria InterCity, a vonat légkondicionált fekvő- és hálókocsikkal közlekedik - közölte a vasúttársaság az MTI-vel csütörtökön.
Az Ericsson friss tanulmánya szerint 2021 folyamán 2,5-szeresére nő, és eléri az 580 milliót az 5G előfizetések száma. A mobilhálózatok legújabb generációja ezzel továbbra is jól halad, hogy a 4G-nél jóval gyorsabban terjedjen el. Azonban a fejlődés egyenlőtlen, míg Európa lemaradt az 5G kiépítésében, addig az éllovas országok – Kína, az Egyesült Á
Ugrósdy Márton szerint legfeljebb a szavak szintjén emlékeztethet a mostani, látszólag igen mérges viszony a hajdani időkre, miközben egyetértési pontok is vannak a két szuperhatalom között.
A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt továbbra is óvatos utazási terveit illetően: a válaszadók 63 százaléka legkorábban nyár végére tervez utazást, a nyáron utazni készülőknek ugyanakkor már 51 százaléka gondolkodik külföldi útban, ami meghaladja a tavaly nyár elején mért 44 százalékos arányt – derül ki a Netrisk.hu felmérésére érkezett
A tavalyi 47.-ről a 42. helyre ugrott Magyarország idén a svájci székhelyű IMD üzleti iskola globális versenyképességi rangsorán, amelyben leginkább a gazdasági és a kormányzati teljesítmény javulása játszott fontos szerepet.
Szerda hajnalban másfél évre lezárták a Lánchidat, hogy megkezdődhessen a felújítási munkálatok második fázisa. Még a nyáron megtörténik többek között az acélszerkezet és a láncok korrózióvédelme, valamint korszerű közvilágítást és egy energiatakarékos díszkivilágítást is kap a híd. A BKK vezérigazgatója türelmet kért a budapestiektől. A főpolgárme
Májusban több mint a felével haladta meg az Európai Unióban forgalomba helyezett új autók száma az egy évvel korábbit bázishatás miatt, de még a növekedéssel együtt is jóval elmaradt a válságév előtti szinttől.
Katona Olivér igazi kis hősként viselkedett az elmúlt időszakban, akit alig egy évesen gerincvelői izomsorvadással diagnosztizáltak, ami egy az élettel összeegyeztethetetlen genetikai betegség. Az Sma-s kisfiúnak mindenki igyekszik segíteni, ugyanis gyógykezelése egyáltalán nem olcsó, ezért az Ocho Macho zenekar is emellé a szívszorító ügy mellé ál
Hat és fél ezer éves újkőkori település maradványaira bukkantak horvát búvárok az Adriai-tenger legdélibb részén, Korcula sziget partjainál, a tengerszint alatt 4,5 méter mélyen.
Több mint 13 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a bankkártya-elfogadóhelyek száma Magyarországon, arányaiban mégis az internetes vásárlások forgalma bővült leginkább – állapítható meg a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb pénzforgalmi adatai alapján.
A kormány vásárolt Lendván egy ingatlant, amely a magyar nemzeti közösség központjaként fog szolgálni. A politikust díszpolgárnak is választották a szlovén városban.
Az szja-visszatérítés, a nyugdíjak és a gazdasági újraindítás a fő témája a Fidesz-KDNP frakciószövetség most is zajló frakcióülésének - számolt be róla a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője.
Újra elindul július 2-ától Splitbe a MÁV-Start egyik legnépszerűbb éjszakai vonata, az Adria InterCity, a vonat légkondicionált fekvő- és hálókocsikkal közlekedik - közölte a vasúttársaság csütörtökön.
A nyári szünet minden évben a gondtalan szabadságot hozza el a gyerekek számára, de ezzel együtt sajnos megnő a fiatalokat érő balesetek száma is. A szülők számára fontos gyermekeik biztonsága, amit igazol az is, hogy tízből hat felnőtt köt valamilyen biztosítást gyermekére. A vakáció kezdetével érdemes még nagyobb figyelmet fordítani a fiatalok b