2021. június 16. szerda

jún. 16
7:24
Szívszorító tárgyaláson van túl VV Fanni édesanyja, nem bírta könnyek nélkül (Metropol)
A gyászoló asszonynak nemcsak azzal a fájdalommal kell megküzdenie, hogy máig nem tudja, hol van a lánya holtteste, közben a gyanúsított, B. László védekezését is hallgatnia kell.
jún. 16
7:24
Magyar pokoltánc a szabadság napjai után (Magyar Nemzet)
Hatvanhárom esztendeje június 16-án végezték ki Nagy Imrét, az 1956-os­ magyar forradalom és szabadságharc miniszterelnökét és mártírtársait, s harminckét éve, ezen a napon temették őket újra.
jún. 16
7:27
5 millió forinttal csökkenthető a fizetendő adó a járványra hivatkozva (Menedzsment Fórum)
Érdemes kihasználni a legújabb adóügyi könnyítést, amely szerint a koronavírus-válság miatt akár ötmillió forinttal is csökkenhet a fizetendő adó. A kérelmeket idén év végéig lehet benyújtani - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
jún. 16
7:27
Harag, düh és kétségbeesés: elsírta magát a tárgyalás után VV Fanni édesanyja (BorsOnline)
A gyászoló asszonynak nem csak azzal a fájdalommal kell megküzdenie, de máig nem tudja, hol van a lánya holteste, miközben a gyanúsított, B. László védekezését kell hallgatnia.
jún. 16
7:27
Öregszik a járműállomány az Egyesült Államokban (autopro)
A koronavírus-járvány hatására megnőtt az amerikai autók átlagéletkora.
jún. 16
7:27
Június 19-e szövetségi ünnepnap lehet a rabszolgaság végének emlékére (vg.hu)
Ezzel tizenkettőre bővült a fizetett ünnepnapok száma a tengerentúlon.
jún. 16
7:27
8 dolog, ami az asztrológusoknak feltűnt Meghan és Harry lányának születése után (Joy)
Meghan Markle és Harry herceg kislánya június 4-én jött világra, az asztrológusok pedig máris kielemezték a gyermek tulajdonságait - lássuk, mire jutottak!
jún. 16
7:30
Döbbenet: szemeteszsákot dugott a torkába és felgyújtotta babáját a baranyai nő – 18+ (Metropol)
Megszülte egészséges kisfiát, majd megölte és megpróbálta eltüntetni az aprócska holttestet.
jún. 16
7:30
Az építési költségek emelkedése várható, Budapesten akár 10 százalékos is lehet (ATV)
Az építőipari vállalkozások az építési költségek (például építőanyagok, munkaerőköltségek) országos szinten 5-9 százalékos, Budapesten viszont több mint 10 százalékos áremelkedésére számítanak a második fél évben - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
jún. 16
7:32
Ilyen csak egyszer van egy évben! Kiderült, miért világosodott ma korábban Budapesten is (Metropol)
Budapesten 4 óra 45 perckor csodálhatták meg az éberek a napfelkeltét.
jún. 16
7:33
Akár 5 millióval is kevesebb adót fizethet a járványra hivatkozva (Privátbankár)
Érdemes kihasználni a legújabb adóügyi könnyítést, amely szerint a koronavírus-válság miatt akár ötmillió forinttal is csökkenhet a fizetendő adó. A kérelmeket idén év végéig lehet benyújtani - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
jún. 16
7:33
Megalakult a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs is (Ripost)
A következő hetek döntései arról szólnak, hogy Európa legsikeresebb oltási kampányával szerzett előnyünket hogyan váltsuk „aprópénzre” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt követően, hogy kedden Budapesten megalakult a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs.
jún. 16
7:33
Enyhe javulással kezdte a napot a forint (vg.hu)
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda reggel.
jún. 16
7:33
Bódi Guszti bevallotta: visszaállt a gyógyszerekre (BorsOnline)
Másfél év után meghatódva állt újra színpadra Bódi Guszti és Margó. Guszti sokáig szenvedett a fülével, abbahagyta a kezelést, majd úgy döntött: mégis szedi a pirulákat.
jún. 16
7:33
Sokkoló hírt kapott az RTL Klub sztárja: két évet adtak neki az orvosok (Life)
Bóza Roland életét végigkísérte a küzdelem, többször kellett felállnia a padlóról, több csalódás is érte. A legsokkolób élménye azonban mégis az volt, amikor az orvosok halálos betegséggel diganosztizálták.
jún. 16
7:35
Sikeres kötvénykibocsátást hajtott végre a KÉSZ Csoport (vg.hu)
A 22 milliárd forintos friss tőkét a KÉSZ Csoport új beruházásokra és kapacitásbővítésére fordítja.
jún. 16
7:36
Antitest-vizsgálat: óriási laborszereplő nyitott a lakosság felé, 10 féle tesztet kínálnak (Portfolio)
A Vascular Diagnostics az elmúlt hónapokban kiemelt partnerként biztosított napi 12 ezres COVID vizsgálati kapacitást laborszolgáltatásaival a hazai egészségügyi intézmények számára. Májustól, a 10 különböző COVID-tesztből álló szolgáltatás már a lakosság számára is elérhető, köztük a jelenleg legkeresettebb, oltás utáni védettséget mérő vizsgálato
jún. 16
7:36
Lemészárolta családját, majd saját magát is meglőtte (ATV)
Agyonlőtte apját, anyját és húgát, majd lábon lőtte magát egy 20 éves férfi kedden az Egyesült Államokban, az iowai Cedar Rapids városában - adta hírül a helyi rendőrség.
jún. 16
7:37
Százmilliárdos agrárpályázat jelent meg (vg.hu)
Megjelent a mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatását célzó pályázati felhívás.
jún. 16
7:39
Politikai hátsó szándék a budapesti közlekedési dugók hátterében? (Ripost)
Bár letagadták, de továbbra is tervben van a budapesti dugódíj bevezetése, ami ráadásul éppen azokat érintené komolyabban, akik nem a legmodernebb, drága autókkal járnak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
jún. 16
7:39
Kezdődik a második csoportkör – Szerdai Eb-előzetes (m4sport.hu)
Háromtól finn–orosz, hattól török–walesi, kilenctől olasz–svájci meccset rendeznek Szentpéterváron, Bakuban és Rómában.
jún. 16
7:39
Lilu: Nehéz eldönteni, hogy ostobák, korlátoltak vagy aljasok és gonoszok, akik megszavazták a homofób pedofiltörvényt (SzMo)
„Ne haragudjatok, de tele vagyok indulattal” – fogalmazott a műsorvezető.
jún. 16
7:39
Kegyetlen meleg csap le az országra: brutális hőség jön (Life)
Hamarosan már csak emlék lesz a hűvös idő: rekkenő hőség jön az egész országban.
jún. 16
7:39
Bemutatták a Beats Studio Buds-ot (GSMring)
A nagy múltú vállalat újabb vezeték nélküli fülhallgatót dobott piacra. Aktív zajszűréssel és nagy üzemidővel érkezett meg. Mióta az Apple felvásárolta a Beats céget elég kevés termék érkezett a piacra tőlük. Most azonban ez változhat, amit mutat az új fülhallgató is. A készülék a Beats Studio Buds elnevezést kapta meg. Több móddal van felszerelve
jún. 16
7:39
A Wish piacterét vizsgálja a magyar versenyhatóság (Mínuszos)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Wish online piactere működési gyakorlatának vizsgálatára, mert vélhetően tisztességtelen a webáruház ár- és kedvezményfeltüntetési rendszere – közölte a hatóság. A versenyhatóság az amerikai Wish webáruház európai működtetőjével, a holland ContextLogic B.V.-vel szemben indította vizsgálatot, mive
jún. 16
7:42
Az eddigi brutális dráguláshoz képest is gyorsan emelkedhet az építőanyagok ára idén (Portfolio)
Az építőipari vállalkozások az építési költségek (például építőanyagok, munkaerőköltségek) országos szinten 5-9 százalékos, Budapesten viszont több mint 10 százalékos áremelkedésére számítanak a második fél évben - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
jún. 16
7:42
Koronavírus: drámai a helyzet Dél-Afrikában (ATV)
A Dél-afrikai Köztársaság újra szigorított kedden éjjel a koronavírus-járvány elleni rendelkezésein, mert ismét erőre kapott a ragály, és gyorsan emelkedik a kórházi kezelésre szorulók száma.
jún. 16
7:42
Kobotok használata ívhegesztő berendezésként (newtechnology.hu)
A Flexman Robotics Kft. ügyvezető igazgatója a XXX. Jubileumi Nemzetközi Hegesztési Konferencián tartott kerekasztal-beszélgetésen fejtette ki véleményét a kobotok alkalmazásáról az ívhegesztési eljárásokban. Biztonságos hibrid kollaboratív robotok A hibrid kollaboratív robotok a kobotok speciális változatát jelentik. A Yaskawa robotgyártó ebben a
jún. 16
7:42
A szerencsés vágányon gördülünk (Magyar Nemzet)
Életbe vágó a küzdelem, hogy mindig magyar kézen tudhassuk a váltót.
jún. 16
7:42
Nagyot szakított Mészáros cége, pedig a balatoni milliárdok majd csak most kezdenek ömleni (Forbes)
Több mint 8 milliárdos adózott eredménnyel zárta az első negyedévet az Opus.
jún. 16
7:42
Egy fecske nem csinál nyarat! – de vajon mi történne, ha egyetlen fecske sem érkezne tavasszal? (egy.hu)
A kérdés – sajnos – nem is annyira költői, mint ahogyan talán elsőre tűnik! Az emberi közösségek életmódjának változása, a természeti területek állapotának romlása, a monokultúrás mezőgazdasági óriástáblák számának robbanásszerű növekedése, valamint a természetközeli állattartás csökkenése számos olyan madárfaj megmaradása szempontjából jelent prob
jún. 16
7:44
Műtárgyaukció és identitásvásár a Marriott Hotelben (Magyar Nemzet)
A hazai műtárgypiaci kereslet, a vásárlóerő évek óta tartó növekedésének a folytatódása volt érzékelhető a Kieselbach Galéria és Aukciósház 65. aukcióján.
jún. 16
7:45
Nyugdíjrendszer átalakítása: a magyarok többsége nem akarja (Menedzsment Fórum)
A napi.hu számára készített felmérés szerint a magyarok bő kétharmada nem támogatja az ötletet, hogy magasabb nyugdíjra legyen jogosult az a szülő, aki több gyereket vállal.
jún. 16
7:45
Sikeres negyedév után az Opus Global (TőzsdeFórum)
Az OPUS GLOBAL Nyrt. 8,1 milliárd forintos adózott eredményt ért el konszolidált szinten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett idei első negyedéves IFRS szerinti jelentésében - közölte a tőzsdei társaság
jún. 16
7:45
Rekordsebességgel merült ki az elektromos autók vásárlását támogató pályázat teljes kerete (Igényesférfi.hu)
Egy nap alatt elfogyott az első keret, ezért a teljes összegre megnyitják a pályázatot az elektromos autó vásárlásához.
jún. 16
7:45
Hang nélkül 2: forgatás után keményen tolta a viszkit a Blunt-Krasinski házaspár! (Promotions)
Nagyon durva volt a Hang nélkül 2. forgatása, tömény viszkivel próbálta kiengedni a gőzt a Krasinkski házaspár!
jún. 16
7:47
Gyengélkedett kissé a tengerentúli piac (TőzsdeFórum)
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
jún. 16
7:48
Bosszantó: ennyi múlhatott Szoboszlai Dominik Eb-szereplése (Infostart)
A középpályás nem látta élőben a portugálok elleni mérkőzést, mert annál a specialistánál kezelteti sérülését, akinél a télen elkezdte.
jún. 16
7:48
Kiderült, ezért oltják a 12–15 éveseket a Pfizer-oltóanyaggal (Metropol)
Dr. Rusvai Miklós elárulta, miért az amerikai–német gyártmányú vakcinára esett a választás, valamint azt is, mi a véleménye a korosztály oltásáról.
jún. 16
7:48
Itt az első szokatlan kormányzati döntés, amiről Orbán Viktor beszélt: akár ötmilliós adócsökkentést is lehet kérni a NAV-tól (Portfolio)
Orbán Viktor kormányfő és Szijjártó Péter, a most megalakult Gazdasági Újraindítási Operatív Törzs vezetője kedden már célzott rá, hogy szokatlan kormányzati döntések várhatók a gazdaság újraindítása és az 5,5%-os idei GDP-növekedés elérése érdekében, hogy jövő év elején biztosan vissza tudja adni az embereknek a befizetett szja-t a kormány. Most m
jún. 16
7:48
Jól kezdett a forint - itt vannak a részletek (ATV)
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda reggel.
jún. 16
7:48
Hajnalban teljesen lezárták a Lánchidat (444.hu)
Másfél évre.
jún. 16
7:48
Díjmentesen kérhető hathavi fizetési halasztás a NAV-tól (Demokrata)
Érdemes kihasználni a legújabb adóügyi könnyítést, amely szerint a válság miatt akár ötmillió forinttal is csökkenhet a fizetendő adó.
jún. 16
7:48
Gulyás Erika: Attól még (Mandiner)
A néphülyítés ezen a szinten mindig sikeres.
jún. 16
7:49
Nem remekelt a kiskereskedelem az USA-ban (TőzsdeFórum)
Csökkent, a vártnál is nagyobb mértékben, a kiskereskedelem és a vendéglátás forgalma májusban az Egyesült Államokban, mivel a fogyasztói kiadások az áruk felől a szolgáltatások irányába tolódtak el a koronavírus-járvány visszaszorításával párhuzamosan.
jún. 16
7:51
Akár 5 millióval is kevesebb adót fizethet a járványra hivatkozva (Privátbankár)
Érdemes kihasználni a legújabb adóügyi könnyítést, amely szerint a koronavírus-válság miatt akár ötmillió forinttal is csökkenhet a fizetendő adó. A kérelmeket idén év végéig lehet benyújtani - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
jún. 16
7:51
„Rettegtem, hogy elveszítem” – súlyos betegség miatt vizsgálták ki Schobert Norbi anyukáját (Ripost)
Veszélybe került Schobert Norbi édesanyjának az élete. Az egész család borzalmas megpróbáltatásokon van túl.
jún. 16
7:51
Ez történt a foci-Eb ötödik játéknapján (június 15.) (m4sport.hu)
Négy gólt hozott a magyaros halálcsoport.
jún. 16
7:51
Izer Norbert: ötmillió forinttal is csökkenthető a fizetendő adó (vg.hu)
A koronavírusra specializált méltányosság szabályai egyszerűek, ráadásul ingyenes mindenkinek, a kérelem ugyanis illetékmentes.
jún. 16
7:51
Elhunyt a magyar zenész: "Hiánya felfoghatatlan" (Life)
Hosszan tartó betegség után, 57 éves korában kedden elhunyt Winand Gábor zenész, énekes, tanár és zeneszerző.

Keresés