Évek kérdése, és egy széles körben hozzáférhető gyógyszer válik abból a különleges fehérjéből, ami 20-25 százalékkal is megnövelheti az emberek élettartamát.
A GLAMOUR 2021. július-augusztusi lapszáma egyben egy igazán glamúros meglepetést is beharangoz. A magazinunk legfrissebb számához csomagolva kézhez kapjátok ugyanis a GLAMOUR Summer Weekend kuponfüzetet, amivel július 8-a és 11-e között újra kedvezményesen vásárolhattok.
Gabriela Spanic fél évtized után ölelhette újra magához édesapját. A rákból felépült Casimiro papa Mexikóban látogatta meg a lányát és imádott unokáját.
Hiába vagy sikeres az életben, folyton nyomaszt a gondolat, hogy a teljesítményed inkább szerencse vagy véletlen eredménye, mintsem a tehetséged és a kemény munkád gyümölcse? Nem vagy vele egyedül. Az imposztor-szindrómában szenvedőket állandó jelleggel gyötri a kétség. Tényleg értenek a munkájukhoz? Elég képzettek-e? Mikor jön rá mindenki, hogy ig
A legforgalmasabb idegenforgalmi településeken, a nyaralási szezonban időszakosan, a vásárlói elvárásokat szem előtt tartva két hipermarkettel és nyolc szupermarkettel növelte azoknak az egységeknek a számát a SPAR Magyarország, ahol internetes bevásárlási lehetőséget biztosít. A Balaton és a Tisza-tó partján, történelmi és fürdővárosokban, a legfr
A NATO nem keresi a szembenállást Oroszországgal, de válaszlépéseket fog tenni, ha Moszkva folytatja ártalmas tevékenységét – jelentette ki az amerikai elnök Brüsszelben.
Hét hét óta csökken a világon a napi új koronavírus-fertőzöttek száma, ami eddig a leghosszabb ilyen időszak a járvány kezdete óta - mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfőn Genfben sajtótájékoztatón.
A Mercedes ezeket a márkakereskedéseket független kereskedői csoportoknak vagy befektetőknek tervezi értékesíteni, és úgy látják a németek, hogy mindegyik 30–40 millió euróért találhat gazdára. A 25 kereskedésben körülbelül 2.800 ember dolgozik, a Mercedes célja, hogy ők mindannyian megtarthassák munkájukat a tulajdonosváltás után is. "Az é
Ma este Portugália ellen kezdi meg a szereplését a magyar válogatott a labdarúgó Európa-bajnokságon. Marco Rossi együttese meglepetést okozna a címvédő ellen, és újra felbosszantaná Cristiano Ronaldót.
15 évvel ezelőt az egész ország Mónikával és kicsi ikreivel gyászolt: akkor veszítette el szerelmét, a válogatott focistát, Zavadszky Gábort. Az asszony most végre újra boldog, lapértesülések szerint férjhez ment.
Lezárult az európai uniós digitális Covid-igazolványokról szóló jogalkotási folyamat, amelynek célja az EU-n belüli biztonságos és szabad mozgás megkönnyítése a koronavírus-járvány alatt - jelentette be hétfőn közös közleményben az Európai Parlament, az Európai Bizottság és a Tanács.
A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) készített egy felmérést, amelyből az látszik: a mintegy 1200 válaszadó 48 százaléka tervezi a felmondását, amint megszűnik a felmondási tilalom.
Többeket becsaphatott az a budapesti férfi, aki a labdarúgó-Eb-re árult belépőket a Facebookon. A zuglói rendőrök csalás miatt indítottak ellene eljárást.
Az élelmiszerelőállítás, -szállítás és főzés közben rengeteg hulladék keletkezik, így azoknak, akik kicsit környezettudatosabban szeretnének élni, nehéz dolguk van. Egy átlagember nyilvánvalóan legkönnyebben a főzésnél reformálhatja meg az élelmiszerláncot, ezért adunk néhány tippet arra, hogyan lehet hulladékmentesen dolgozni a konyhában.
Hét hét óta csökken a világon a napi új koronavírus-fertőzöttek száma, ami eddig a leghosszabb ilyen időszak a járvány kezdete óta - mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfőn Genfben sajtótájékoztatón.
Többeket becsaphatott az a budapesti férfi, aki a labdarúgó Európa-bajnokságra árult belépőket a Facebookon. A zuglói rendőrök csalás miatt indítottak ellene eljárást.
A tavalyi megtorpanást követően idén, az első negyedévben már az élénkülés látványos jeleit mutatja az ingatlanpiac. Az elhalasztott ingatlanvásárlások realizálása mellett fontos szerepet játszanak ebben az állami támogatások. Az ingatlanpiac fellendülése jelentősebb igényt generálhat a banki és biztosítási szolgáltatások terén is.
Az Egyesült Királyságban egy évtized alatt több, mint 4000 százalékkal nőtt a nemváltásra jelentkezők száma – hívta fel a figyelmet lapunknak Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője, akit a pedofiltörvény, illetve a gyermekvédelmi szabályozás nagy felháborodást kiváltó szigorítása kapcsán kérdeztünk. Az Országgyűlés kedden szavaz az előte
Többeket becsaphatott az a budapesti férfi, aki a labdarúgó Európa-bajnokságra árult belépőket a Facebookon. A zuglói rendőrök csalás miatt indítottak ellene eljárást.
Miközben a szupergazdagok vagyona összesen 401 milliárd dollárra nőtt, addig mindössze 13,6 milliárd dollár jövedelemadót voltak kénytelenek befizetni. Ráadásul, mint kiderült, Soros György, a Nyílt Társadalom Alapítvány fő mecénása és szellemi atyja évekig veszteséget könyvelt el a befektetésein, így egyáltalán nem adózott.