A Foxconn elektronikai vállalat beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a kormány egymilliárd forintos támogatást biztosít.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren májusban 88 827 utas volt, ami csaknem négyszerese a koronavírus-járvány miatt nagymértékben visszaeső, 2020. májusinak, 2021 áprilisához képest 37 százalékkal nőtt a személyforgalom – közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kedden az MTI-vel.
„Ezt álmodtam meg, becsületesen megmondom” – mondta az énekes a TV2 Mokka című adásában, miután elárulta, hogy szerinte mi lesz a magyar-portugál meccs eredménye.
Forradalmi újítás jelent meg a nyelvtanulást segítő alkalmazások piacán: a Skeebdo filmekkel és sorozatokkal segíti az angol szókincsünk fejlesztését. Az iOS-en és Androidon egyaránt elérhető alkalmazás – mely nem mellesleg a Design Terminal 2020-as őszi mentorprogramjában elnyerte a „Legtöbbet fejlődő startup” díját – jelenleg több mint 200 ezer f
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 50 millió forintos felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Union biztosítóra jogsértések miatt, a feltárt hiányosságok nem veszélyeztetik a biztosító biztonságos működését - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
Forgalomkorlátozásokra kell számítani a magyar-portugál Európa-bajnoki labdarúgó-mérkőzés miatt ma Budapesten, a rendőrség a honlapján térképpel segíti az autósokat abban, hogy hol milyen változásokra számíthatnak. Néhány útvonalon módosulhat az autóbusz- és a trolibuszjáratok közlekedése is.
Az olimpia vízilabdadöntőjének labdája és a győztes magyar csapat sapkái már Tokióban vannak csakúgy, mint a magyar birkózó aranyérem és a vívó versenyek legeredményesebb nemzetének járó nagydíj is.
Az Európa-bajnokság kellős közepén lassan a következő Bajnokok Ligája-szezon is elkezdődik. Legalábbis az első lépésre sor került. Nyonban kedden kisorsolták az első selejtező fordulót, amelyben a Ferencváros kiemelt volt, s az előselejtező tornagyőztesét kapta.
Többféle élethelyzet adódhat az ember életében, sok esetben több éve ugyanott dolgozik, és onnan megy szülni, vagy éppen munkahelyet vált, majd kiderül a várandósság. De az is lehet, hogy várandós a munkavállaló, amikor megtalálják egy kihagyhatatlannak tűnő álláslehetőséggel. Milyen esetekben éri meg váltani, ha valaki már várandós, vagy ha éppen
A Vascular Diagnostics az elmúlt hónapokban kiemelt partnerként biztosított napi 12.000-es COVID vizsgálati kapacitást laborszolgáltatásaival hazai egészségügyi intézmények számára. Májustól, a 10 különböző COVID-tesztből álló szolgáltatás már a lakosság számára is elérhető, köztük a jelenleg legkeresettebb, oltás utáni védettséget mérő vizsgálatok
HÉV-szerelvénnyel ütközött egy személyautó Budapest XIV. kerületében, a Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésénél kedden, késő délelőtt - tudatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság - a tűzoltók áramtalanították a szerelvényt és az autót, illetve mentők is érkeztek a helyszínre. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az oldalán a
Kedden a magyar–portugál meccsen szinte biztosan pályára lép Cristiano Ronaldo is. Ezzel egyike lesz annak a 17 futballistának, aki öt Európa-bajnokságon szerepelt. Ezzel együtt öt olyan rekord van, amelyet ezen az Eb-n megdönthet a portugálok sztárja.
Az MNB összesen 50 millió forintos felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Union Biztosítóra, egyebek közt a kgfb, illetve a befektetési életbiztosítások állománykezelése, az IT-biztonság, kiszervezés, ügyfél-tájékoztatás és panaszkezelés terén feltárt jogsértések miatt. A feltárt hiányosságok nem veszélyeztetik a biztosító biztonság
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított a Wish online piactere működési gyakorlatának vizsgálatára, mert vélhetően tisztességtelen a webáruház ár- és kedvezményfeltüntetési rendszere - közölte a hatóság.
Társadalmi hasznosság startupként? címmel tartott kerekasztalbeszélgetést a Microsoft. Az eseményen 4 résztvevő képviselte a szakmát, 3 fiatal hazai startup és a Microsoft partnerfejlesztési igazgatója. Az eseményen többek között szóba került, hogy a társadalmi hasznosság lehet-e profitábilis, mennyire kell felhő-technológiát használni manapság egy
Ki tudják gazdálkodni a vállalkozások a miniszterelnök által belengetett 200 ezres minimálbért, vagy nem? Közgazdászok vitatták meg ezt a kérdést, és fejtették ki saját álláspontjukat. A legmarkánsabb véleményt Pogátsa Zoltán, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense fogalmazta meg, aki szerint a cégek túlnyomó többsége képes lenne jelentős béremelés
Gáspár Evelin 27 éves lett, így egy nem akármilyen meglepetés várta, amikor hazament az edzése után. Természetesen a közösségi oldalán meg is osztotta a megható pillanatokat.
A BMW már bizonyította, hogy nem szeretne lemaradni az elektromos autók mezőnyében, de az első igazán izgalmas villanyos modelljükre (és az i8-at most ne keverjük ide, mert az hibrid) egészen mostanáig kellett várni. Az i4 képében nem csak egy családi használatra is alkalmas, ugyanakkor sportos és látványos modellt kaptunk, hanem az első elektromos
A Lexus NX prémium crossover első generációja különösen sikeresnek bizonyult a környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtású modelljeiről ismert japán luxusautógyártó számára Európában: 2014-es bemutatkozása óta több mint 170.000 példány talált belőle gazdára a kontinensen. A felhasználók legtöbbje (nem kevesebb, mint 70%-a) új ügyfél volt a Lex
Budapest, 2021. június 15. – Hírt adott magáról az a szerencsés játékos, aki helyesen tippelte meg az Ötöslottó 13. hetében mind az 5 számot, így végül 2,8 milliárd forintot nyert. A nagynyertesek számára fenntartott kérdőív kitöltése ugyan nem kötelező, de a nyertes mégis úgy döntött, hogy megoszt magáról, lottózási szokásairól és pénzügyi terveir
Megtartotta alakuló ülését a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs, a keddi ülés témája a gyerekek nyári táboroztatása volt – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a tanácskozás után újságírókkal.
Kovács András Péter, alias KAP önértékelése a helyén van, ami nagy szerencse, hiszen így sértődés nélkül védheti ki a rázúduló poénlabdákat! Ugyanis miközben az egész ország a foci Eb lázában ég, Horti Gábor sportriporter kíméletlen őszinteséggel bombázza és figurázza ki az ország kedvenc stand-up válogatottjának műsorait. Bödőcs Tibor, Dombóvári I
Tavaly 5 százalékkal drágult átlagosan a termőföld Magyarországon: az előző évi 1,593 millió forintról 1,673 millió forintra nőtt a hektáronkénti átlagár a NAV nem teljeskörű adatai alapján - közölte az OTP Jelzálogbank kedden az MTI-vel.
Újabb hazai kézifegyver-gyártási megállapodás körvonalazódik: 30 ezer darab „Browning-fegyverprototípus” gyártását hozná Magyarországra a belga FN Herstal – jelentette be Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a Biztonságpiac VIII. Konferencián. Az eseményen Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
Ma véget ér az idei tanév. Szabó Zsuzsa szerint az utolsó nap mindenki számára egy csodálatos pillanat, ugyanis nagyon nehéz év áll a tanárok, a diákok és a szülők mögött is. Sajnálatosnak tartja ugyanakkor, hogy a pedagógusbérekből a tanároknak nem lesz pénze nagyobb nyaralásokra, holott szükségük lenne a feltöltődésre, és a pihenésre.