Aki nem sportol rendszeresen, nem feltétlenül érzi magát rosszul vagy betegnek. Ám a tartós mozgáshiány negatívan hat az egészségre, és előbb-utóbb jelentkeznek a következményei. A mozgásszegény életmód a magas vérnyomás egyik kockázati tényezője.
Miközben a harmadik járványhullám véget ért Magyarországon, a vakcinakérdés központi téma maradt. Olyannyira, hogy Orbán Viktort is többször kérdezték erről a csütörtöki Kormányinfón, ahol váratlanul, minden előzetes jelzés nélkül jelent meg és válaszolt a kérdésekre. Többek között egy titkos tervet is megemlített, ami korábban idehaza nem kapott n
Életünk velejárója az állandó változás, amely sok esetben boldogságot okoz, de néha feszültséggel is jár. Az elmúlt bő egy évben tapasztalt nehézségek, a járványhelyzet okozta kihívások még inkább megtaníthattak bennünket arra, hogy elviseljük ezeket a változásokat. Egy friss kutatás azt mérte fel, vajon mi segíti, vagy éppen hátráltatja a magyarok
A legtöbben nagyon kevés időt fordítanak alvásra, ami amellett, hogy hosszútávon nincsen jó hatással az egészségünkre, a koncentrálás, a feladataink megoldása is sokkal nehezebb, ha nem vagyunk kipihentek és szellemileg frissek. Az alvási ritmusunkat, szokásainkat nagyon sok minden befolyásolja. Mackenzie Sweeney produktivitás coach elmélete szerin
Májusban a tavalyihoz viszonyítva több mint 200 százalékkal, több mint 1 millió 250 ezerre nőtt a vendégéjszakák száma Magyarországon - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az ügynökség hivatalos szombati podcastjában.
Májusban a tavalyihoz viszonyítva több mint 200 százalékkal, több mint 1 millió 250 ezerre nőtt a vendégéjszakák száma Magyarországon - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az ügynökség hivatalos szombati podcastjában.
A mostani fővárosi közlekedési káosz oka, hogy egyszerre indítottak el különböző forgalomkorlátozásokkal járó beruházásokat – nyilatkozta a korábbi főpolgármester a Magyar Nemzetnek.
1960-ban egy ország két városában rendezték az első, négy csapatos Eb-t. A 60. évfordulóra a kontinens 11 városába invitálták a 24 fős mezőnyt. Íme az Európa-bajnokság helyszínkörképe a Mandiner.hu sportrovatában.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a 99 Mozgalom programja, amelyet Karácsony Gergely főpolgármester ismertetett szombaton, semmi újdonságot nem tartalmaz a korábban bemutatott baloldali programhoz képest, amelyet Gyurcsány Ferenc DK elnök "tollba mondott".
Koncepcióját tekintve óriási előrelépés jellemzi az egyterű modellt, első ízben jelenik meg ugyanis hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) változat is hajtásrendszerei kínálatában. Emellett egyaránt hálózatba kapcsolt kezelési, infotainment- és vezetői segédrendszerek új fejlesztési fázisa is rendelkezésre állhat a fedélzeten, miközben új belt
Miután hosszú évtizedeken át amerikai techmogulok uralták a csúcsot, most egy európai multimilliárdos vette át a vezetést a világ szupergazdagjainak rangsorában. Ő Bernard Arnault, a Louis Vuitton, a Moët, a Hennessy, a Christian Dior és más luxusmárkák tulajdonosa. Előretörését a Covidnak és Kínának köszönheti.
Miután hosszú évtizedeken át amerikai techmogulok uralták a csúcsot, most egy európai multimilliárdos vette át a vezetést a világ szupergazdagjainak rangsorában. Ő Bernard Arnault, a Louis Vuitton, a Moët, a Hennessy, a Christian Dior és más luxusmárkák tulajdonosa. Előretörését a Covidnak és Kínának köszönheti.
Tom Hardy gyakorlatilag minden szerepben kipróbálta már magát: volt főgonosz szuperhősfilmben, utcai vagány London alvilágában, a világ egyik leghíresebb gengsztere, drámai sorsú MMA-harcos, őrült pszichopata, de láthattuk már világháborús pilótaként is, és még hosszasan sorolhatnánk..
Igencsak mozgalmas pár napot tudhat maga mögött az angol királyi család, ugyanis Angliában fogadták a G7 csúcstalálkozón többek között az amerikai elnököt és feleségét, Joe Bident és Dr. Jill Bident.
"Ne jöjjetek! Ne jöjjetek!"- ezt az üzenetet küldte Kamala Harris Latin-Amerika lakosainak Guatemalában tett látogatása alkalmával. Az amerikai alelnök ezzel az Amerikára nehezedő és fokozódó illegális migrációs nyomásra kívánta felhívni a figyelmet, amely sosem látott mértéket öltött és talán a Biden-kormány legnagyobb kihívása. Az amerikai vezeté
"Megígértem Fürjes Balázsnak, hogy kormányon mi sosem fogunk arra vetemedni, hogy nem hallgatjuk meg a más véleményt. Fogok vele beszélgetni akkor is, amikor már ellenzéki politikus lesz” – írja Facebook-oldalán a DK miniszterelnök-jelöltje a váratlan Fény utcai találkozó kapcsán.