Már a 12-15 éveseket is lehet regisztrálni a koronavírus elleni védőoltásra a kormány döntésének értelmében - tudatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében, emlékeztetve Orbán Viktor miniszterelnök bejelentésére.
A 100 Leggazdagabb magyar listáját már nem az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, hanem Mészáros Lőrinc vezeti. Kettejük becsült vagyona között 35 milliárd forint a különbség – írja a hvg.hu.
Fél évvel meghosszabbodik a táppénzjogosultsága azoknak, akik a járvány miatt nem kaphatták meg a gyógyulásukhoz szükséges kezelést - tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményben az MTI-vel csütörtökön.
Egyelőre csak az EP házelnököt kötelezték arra több mint kétharmados többséggel, hogy „érje el” a bizottságnál a tavaly véglegesített új jogállamisági jogszabály alkalmazási leírásának két héten belül történő beterjesztését. Ellenkező esetben az Európai Bíróság elé viszik a brüsszeli testületet.
Vegye vállára az összes gondját, baját, aztán tegye le ezeket tóban, folyóban úszva, hegyet járva, erdőben sétálva. Töltse fel magát annyi jósággal és szeretettel, amennyivel csak tudja.
A legtöbb lengyel a Balatonhoz és Kelet-Magyarországra utazik2020-ban Lengyelország a harmadik legfontosabb küldőpiacunk volt, köszönhetően többek között annak is, hogy a V4 országokból az év második felében is könnyebb volt a beutazás. A lengyelek elsősorban a vidéki Magyarországot kedvelik, különösen a Balatont és a keleti országrészt, ahol átlag
A Momentum-elnök számára „érthetetlen”, hogy a Jobbik, a DK és Karácsony Gergely is Tóth Csabát, nem pedig Hadházy Ákost támogatja a zuglói előválasztáson.
Jövőre átlépi a Magyar Honvédség költségvetése az ezermilliárd forintot, egészen pontosan 1003 milliárd forint lesz – közölte a honvédelmi miniszter Veszprémben, a nyugállományú katonáknak és honvédségi nyugdíjasoknak tartott tájékoztatóján.
A CNN-nek adott interjújában Barack Obama volt amerikai elnök arra figyelmeztetett, hogy a demokrácia milyen gyorsan válhat autoritarizmussá, példaként Lengyelországot és Magyarországot hozva fel.
Éppen csak, hogy az 5G mobilhálózat beépült a köztudatba, megvívva elfogadottságát, a fejlesztések itt nem állnak meg. A technológiai óriások már dolgoznak az újgenerációs, vezeték nélküli távközlési technológián, a 6G-n. A szakemberek az évtized végére ígérik a hatodik generációs szabvány megjelenését, mely a tervek szerint lényegesen gyorsabb les
Már a 12-15 éveseket is lehet regisztrálni a koronavírus elleni védőoltásra a kormány döntésének értelmében - tudatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében, emlékeztetve Orbán Viktor miniszterelnök bejelentésére.
A koronavírus-járvány újabb hulláma várható ősszel, és súlyossága csak attól függ, addig hányan oltatják be magukat, és a vírus mely variánsa erősödik fel - jelentette ki Marijan Ivanusa, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerbiai irodájának vezetője a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS) csütörtökön.
Már nemcsak énekesnőként és anyaként gondolhatunk Péter Szabó Szilviára, a karantén alatt ugyanis új művészeti ágban tette próbára tehetségét. A tervét nem várt siker koronázta – erről a Duna Televízió Család-barát magazinjában mesélt a hazai folk-pop egyik leghíresebb hangja.
Az Egyesült Államok 500 millió adag koronavírus-oltóanyagot vásárol a Pfizer gyógyszeripari csoporttól a rászoruló országok számára - jelentette be csütörtökön Angliában Joe Biden amerikai elnök.
Romániában naponta több mint száz korábban történt halálesettel igazítják ki a hivatalos Covid-statisztikát: az utóbbi két hétben végzett korrekciók nyomán csütörtökig több mint ezerrel emelkedett a koronavírus-járvány áldozatainak száma, miközben a fertőzések üteme továbbra is lassul.
A pénzügyi szolgáltató szektor bizonyos szerkezeti sajátosságok miatt az új belépőkkel szemben a már piacon lévő vállalatoknak kedvez: a magas működési költségek, a viszonylag alacsony profitráták, a bonyolult törvényi szabályozás, és a bizalom nagy szerepe mind megnehezíti a kihívók helyzetét, mivel egyfajta természetes versenykorlátozó tényezőkén
Harmadik alkalom, hogy megrendeztük az Építőipar 2021 konferenciát, ahol a szakmát érintő legaktuálisabb kérdéseket és legfontosabb területeket lefedő előadások, és panelbeszélgetések mellett, idén is kihirdettük a Market Építő Zrt. és a Portfolio által közösen alapított "Az Év Építőipari Személyisége" díj nyertesét, aki idén nem más, mint Pereszte
Teljes képtelenség, hogy ha valaki él a jogával, pellengérre állítják – erről Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában Heiko Maas német külügyminiszter korábbi nyilatkozatára reagálva. Mint arról beszámoltunk, Maas korábban az uniós tagországok vétójogának eltörlését szorgalmazta.
Több mint 1,88 millió ember halt meg 2021-ben koronavírus-fertőzés következtében csak az első hat hónap során, ami megegyezik a teljes tavalyi éves halálozással – írja a Wall Street Journal a John Hopkins egyetem adatait elemezve.
Az Axa először nem akart fizetni, mert szerintük a világjárvány nem szerepelt az általuk vállalt kockázatok között. Végül mégis peren kívül sikerült megegyezniük.
Vasvári Vivien délelőtt egy csodálatos medence partján villantotta meg tökéletesen hosszú lábait, később pedig egy nagyon érzelmes képet posztolt kislányáról.
Gelencsér Ferenc szerint a lapunk birtokába jutott decemberi felmérés ellenére is annyira esélyesek a győzelemre Budapest 1-es számú választókerületében, hogy nem áll szándékában visszalépni sem Csárdi Antal, sem más javára.
Miközben az Egyesült Államok és Kína között egyre fokozódik a feszültség, az amerikai hadsereg folyamatosan modernizálja katonai erejét. A legújabb technológia, melyet bevetnek, egy fejlett éjjellátó szemüveg lesz.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a veresegyházi GE Aviation üzemének dolgozói csütörtökön, mivel nem sikerült az üzem vezetőivel a béremelés mértékéről megegyezni.
Az Elkh Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (Blki) kutatói a felszíni vizekben - elsősorban a Balatonban és annak vízgyűjtőjében - található emberi gyógyszermaradványok vízi ökoszisztémára gyakorolt hatását vizsgálják. Friss kutatásukban azt elemezték, hogy miként hatnak a gerinctelen modellszervezetekre a tóban mérhető hormonkoncentrációk.