A Jóbarátok forgatásai 2004-ben véget értek, de a vígjátéksorozat népszerűsége azóta sem hagyott alább. A mai napig milliók nézik újra az egyes epizódokat, és ezt tovább ösztönzi, hogy a hat ikonikus karaktert megformáló színész egy show kedvéért nemrég újra összeállt. A Friends: The Reunion a Duna House szakértőit is megihlette, ezért utána néztek
Héviz, Eger, Füred a slágerlista élén, július-augusztusra már nehéz lesz foglalni; a cél a "négyévszakosítás" lenne, no meg, hogy Budapest megszólítsa a vidék Magyarországát.
A gyanúsítottak később akarták felhasználni a lopott eszközöket, ezért azokat elásták. A balmazújvárosi rendőrök hiánytalanul megtalálták és lefoglalták a napelemeket.
A Mercedes Forma-1-es csapatának technológiai igazgatója, Mike Elliott elárulta, a maguk részéről mindent megtesznek azért, hogy legközelebb ne merüljön fel olyan probléma, mely a bakui versenyen Lewis Hamilton potenciális győzelmébe került.
Fordult a kocka A 100 leggazdagabb magyar idei listájának élén, hiszen egy évtized után már nem Csányi Sándor birtokolja az első helyet a június 10-én megjelenő, 2021-es rangsor alapján, amelyet immár Mészáros Lőrinc vezet 455 milliárd forintos vagyonnal. Az idei listára hét új szereplő került fel, emellett felsorolták a legbefolyásosabb magyarokat
Kiképzési repülésen vesznek részt a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis vadászpilótái csütörtökön reggel nyolc és este nyolc óra között - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium az MTI-t.
A háztartási napelemes rendszerekkel megtermelt áram elszámolásának változása sokakban kétségeket támasztott: megéri-e vajon jelentősebb összeget egy ilyen beruházásba fektetni? A válasz továbbra is egyértelműen igen. A napelem ugyanis mindenekelőtt évtizedekre szóló, hosszú távú befektetés, ami a környezetvédelmi előnyök mellett anyagi hasznot is
Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter még szerdán vázolta az ország újraindításának újabb intézkedéseit. A gazdaság újraindítását elősegítő adózási intézkedések számos területet érintenek, a szerdán késő este megjelent Magyar Közlönyben pedig számos részletet is ismertettek.
Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, az érvényes regisztrációval rendelkezők pedig interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra.
A legnagyobb designerek és influenszerek mellett természetesen a sztárok is képesek egy pillanat alatt trendet teremteni. A szezon egyik kedvenc darabjának népszerűsítéséért most Rihanna felelős.
Angelina Jolie nem pazarolja az idejét a trendekre, klasszikus, letisztult darabokból áll a ruhatára, vannak tervezők, márkák, ahonnan rendszeresen öltözködik, ha pedig ezeken kívül épít be valamit a gardróbjába, akkor a mellett már nem mehetünk el szó nélkül.
Örök dilemma így a nyár legelején, hogy vajon mit lehet még ilyenkor vetni az egynyári és balkonnövények közül, ami behozza a lemaradást és szépen virágzik is, hogy a díszítő értékét is élvezhessük? Erre hoztam ma pár példát.
Alig van valaki, akinek ne dobogtatná meg a szívét Toscana – különösen most, amikor az utazás komoly akadályokba ütközik –, ezért a Hamu és Gyémánt magazin friss útikalauzában képzeletben a toszkán tájakra kalauzoljuk az olvasókat, átadva az életérzést, amiért az olasz régió olyannyira szerethető.
A tavaly augusztusban 352 millió forintért, a Boston Consulting Group által elkészített egészségügyi reform 10 éves titkosítása, - és a harmadik hullám lecsengése -, után szép csendben kezdenek előbújni a nyilvánosság előtt misztifikált elemek.
A 21Shares idén nyáron Bitcoin ETP-t indít. Az ETP-n keresztül az intézményi befektetők az Egyesült Királyságban és Franciaországban BTC kitettséget szerezhetnek. A svájci vállalat legnagyobb kriptopénz teljesítményét követő tőzsdén kereskedett terméke, az Aquis Exchange-en lesz elérhető. A 21Shares a GHOC-l…
Katonai járművek közlekedése miatt lassulhat a forgalom csütörtökön, pénteken és szombaton az ország több pontján, a Defender Europe 21 nemzetközi gyakorlatsorozat végeztével - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön az MTI-t.
Július 1-jétől bevezetik az egységes uniós digitális Covid-igazolványokat, amelyeknek használata megkönnyíti az utazást, és segít fokozatosan, összehangoltan feloldani a korlátozásokat is.
A miniszterelnök által felvázolt terv alapján a teljes 2021. évi szja befizetést visszakaphatnák a családok, ha a gazdasági növekedés idén meghaladja az 5,5 százalékot éves szinten. A visszatérítés az átlagjövedelem szintjéig lenne érvényes.
A 90 éves Margaret Keenan 2020. december 8-án elsőként kapott koronavírus elleni oltást a világon, a klinikai kísérletek résztvevőit leszámítva. Ma, 1,7 milliárd adaggal később még mindig sok kérdésünk van arról, pontosan hogyan is működnek az oltások.
Katonai járművek közlekedése miatt lassulhat a forgalom csütörtökön, pénteken és szombaton az ország több pontján, a Defender Europe 21 nemzetközi gyakorlatsorozat végeztével – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön az MTI-t.
A kelet-közép-európai mézelő méhek mitokondriális DNS-sokféleségét vizsgálták a Debreceni Egyetem Agrár Genomikai és Biotechnológia Központ kutatói egy nemzetközi együttműködés keretében. A kutatás eredményei az Insects című szakfolyóiratban jelentek meg.
Kiképzési repülésen vesznek részt a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis vadászpilótái csütörtökön reggel nyolc és este nyolc óra között – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium az MTI-t.