Bár vegyesen indult a kereskedés tegnap az amerikai tőzsdéken, a nap végére pluszban zárt mindhárom vezető index. Ázsiában a Wall Street-i ralit követően szintén jó volt a hangulat, és az európai tőzsdék is emelkednek a nyitás után, a német tőzsde kiemelkedően jól teljesít. Izgalmasnak ígérkezik a mai nap a magyar tőzsdén, hiszen hajnalban tette kö
1541 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 789 188 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 106 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 403 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 553 836 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 206 949 főre csökkent. 3855 koronavírusos beteg
A 2021. május 6-án kihirdetett, 2021. évi 81. számú Magyar Közlönyben több, szerzői joggal, védjegyekkel, földrajzi árujelzőkkel kapcsolatos jogszabálymódosítás is megjelent.
A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom 2020 végén túllépte a 126 millió gigabyte-ot (GB), miközben egy évvel korábban még a 100 millió gigabyte-ot sem érte el - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb mobilpiaci jelentéséből.
Arról kell gondoskodnia a 2014-2020-as uniós programok lebonyolításáért felelős magyar hatóságoknak, hogy idén mindenképpen megérkezzen Brüsszelből 2644 milliárd forintnyi átutalás –derül ki a Magyar Közlöny egyik friss kormányhatározatából. Ez brutális összeg, sőt példátlanul magas a 7 éves uniós ciklus történetében, de egyúttal semmi meglepő ninc
A Volkswagen Tiguan Allspace a wolfsburgiak hétüléses SUV modellje. Bár a márka sokáig kitartott a nagycsaládosok számára praktikusabb kisbuszok mellett, még ők is kénytelenek voltak meghajolni a népakarat előtt, és a normál Tiguain tengelytávját 11 centivel (hátsó túlnyúlását pedig 10,5-del) megnyújtva létrehozni a maguk divatos csapatszállítóját.
A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom 2020 végén túllépte a 126 millió gigabyte-ot (GB), miközben egy évvel korábban még a 100 millió gigabyte-ot sem érte el – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb mobilpiaci jelentéséből.
Michael Schumacher állapotáról a síbalesete óta a család nem nyilatkozik, ám a barátok néha kikotyognak valamit, bár azzal a világbajnok rajongói nem biztos, hogy közelebb kerülnek az igazsághoz.
Az aktív fertőzöttek száma rekordtempóban esett, de továbbra is 100 fölött van a napi áldozatok száma - az oltások száma heti csúcson, de csak lassan araszolgatunk a boldogító 5 millióhoz.
Május 13-ától újraindulnak az elektív beavatkozások és a rehabilitációs ellátások, amelyek az egészségügyi szolgáltatónál előre egyeztetett időpontokban, a már bevált egészségvédelmi óvintézkedések betartásával történhetnek - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken a Facebook-oldalán.
Több nagyvállalat már bemutatta a hajlítható kijelzős készülékét. A Samsung már lassan két éve forgalmaz ilyen típusú készüléket. Most kiderült, hogy az Apple mikor dobja piacra a készülékét. Több szivárgás érkezett már arról, hogy az Apple dolgozik olyan készüléken, ami a hajlítható kijelzős technológiát használja. Egy hiteles és megbízható Apple
Az Egyesült Államok egyik politikusát kritizálták, amiért vezetés közben vett részt egy Zoom-értekezleten, ám olyan hátteret használt, amely miatt úgy tűnt, mint az otthoni irodájában lenne.
Fokozódó, extrém szélsebességű viharokat és ezzel együtt növekvő viharkárokat hoz a klímaváltozás Magyarországon – állapította meg Péliné Németh Csilla meteorológus pénteken a Másfélfok – Éghajlatváltozás közérthetően oldalon közzétett cikkében.
A nettó gyógyszerkiadások 2022. évi költségvetési törvényjavaslatban szereplő 2 százalékos bővüléséhez képest nagyobb mértékű emelésre lenne szükség ahhoz, hogy a magyar betegek minél gyorsabban hozzáférhessenek az új fejlesztésű, innovatív gyógyszerekhez - állítja az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete.
Úgymond tájékoztató és pótkvalifikációs viadalt írt elő Hüttner Csaba, a kajak-kenu válogatott kapitánya, aki aztán sorozatban láthatta a meglepő eredményeket.
Hetzmann Bélát, a Rába Járműipari Holding Nyrt. igazgatóságának elnökét nevezték ki a győri székhelyű járműgyártói vállalat vezérigazgatójának május 8-i hatállyal. Az új cégvezető feladata a Rába csoport működési hatékonyságának és eredményességének növelése lesz, gyártástechnológiai fejlesztések és beruházások, termelési, földrajzi optimalizálások
A februári puccs óta egyre nehezebb helyzetben találják magukat a külföldi távközlési szolgáltatók, köztük a norvég állami tulajdonban lévő Telenor is – írja a Reuters.
A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom 2020 végén túllépte a 126 millió GByte-ot, miközben egy évvel korábban még a 100 millió GByte-ot sem érte el – derül ki a mobiltelefon-, a mobilinternet- és a mobil M2M-szolgáltatások főbb mutatóinak alakulását tartalmazó legfrissebb mobilpiaci jelentésből, amelyet tegnap tett közzé a Nemzeti Média- és H