2021. május 7. péntek

máj. 7
11:24
„Káoszosra” sikerült a pedagógusok második körös oltása a PDSZ szerint (SzMo)
Egymásnak ellentmondó sms-ek, hatalmas sorok - a múlt pénteki Pfizer-káosz után a pedagógusok újabb oltása sem ment zökkenőmentesen.
máj. 7
11:24
Nem szégyelli: tinédzserként vécépucolással kereste a kenyerét a magyar énekes (Life)
Az énekes cseppet sem szégyelli, hogy tiniként még a vécé pucolást is bevállalta egy kis zsebpénzért.
máj. 7
11:24
A magyarok többsége elégedett a kormány vakcinabeszerzésével (Demokrata)
A megkérdezettek 72 százaléka elégedett azzal, hogy keleti és nyugati forrásból is történt beszerzés. Grafikonok a cikkben.
máj. 7
11:30
„Nekem nem a tárgyi ajándékok a fontosak” – Házasságáról és családalapítási terveiről mesélt Szabó Erika (Blikk)
Szabó Erika, a Barátok közt Tildája 23 évesen hagyta ott a sorozatot; azóta lediplomázott, majd nagysikerű filmekben, színházi darabokban játszott, sőt, még a szerelem is rátalált.
máj. 7
11:30
Ebből botrány lesz: Karácsony Gergely lealacsonyozta és lekövérezte Orbánt, majd azt mondta: rossz vicc volt (Blikk)
Portré jelent meg Karácsony Gergelyről az angol The Economist című újságban. A cikkben a főpolgármestert Orbán Viktor miniszterelnökkel hasonlítják össze, hangsúlyozva, hogy „ennél nem is lehetnének kevésbé egyformák”.
máj. 7
11:30
Megható bejegyzésben tudatta Hódi Pamela, hogy már a kórházban van (Metropol)
A híresség most egy időre elköszönt követőitől.
máj. 7
11:30
Vlagyimir Putyin egyenesen a Kalasnyikovéhoz hasonlította a Szputnyik V-vakcina megbízhatóságát (Portfolio)
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy csütörtöki videókonferencia alkalmával a Szputyik-vakcinát méltatta, amely szerinte annyira megbízható, mint a Kalasnyikov-gépkarabély - írja a BBC.
máj. 7
11:30
Megfizethető árakkal készül a BKK: felére csökkentik a megújuló Mol Bubi bérletek árait (ATV)
Megfizethető díjakkal, megszűnő kaucióval, rugalmas, percalapú számlázással készül a megújuló Mol Bubi közbringarendszer, a havi és éves bérletek árai a felére csökkennek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
máj. 7
11:30
Mozifilm készül Janet Guthrie életéről (USAracing)
A kétszeres Oscar-díjas Hillary Swank főszereplésével viszik vászonra az Indy 500 és a Daytona 500...
máj. 7
11:30
Jól indult a magyar lízingpiac éve (autopro)
Stabil eredménnyel zárta a magyar lízingpiac az első negyedévet a koronavírus-járvány okozta bizonytalan helyzet ellenére - tájékoztatta a Magyar Lízingszövetség az MTI-t közleményében.
máj. 7
11:30
Dárdai Pál boldog a karantén után, ünnepel a nagycsalád (Ripost)
Egész Németország felfigyelt a Hertha Berlin legutóbbi meccsére. Dárdai Pál húzása nagyon bejött.
máj. 7
11:30
Hamilton: Nem hagyatkozhatunk mindig a Red Bull hibáira (m4sport.hu)
Lewis Hamilton tisztázta, miért is mondogatják folyton, hogy hátrányban vannak a Red Bull-lal szemben, és arra is felhívta a figyelmet, hogy Max Verstappenék botlásainak köszönhetik a bajnoki előnyüket.
máj. 7
11:30
Tovább erősödik a hazai élelmiszeripar (vg.hu)
Az ágazat támogatottsága a következő hét évben a Vidékfejlesztési Programban jelentősen nőni fog.
máj. 7
11:30
Új vezetővel folytatja augusztustól a magyarországi Bosch (MMonline)
Augusztus elsejével dr. Szászi István veszi át a magyarországi Bosch csoport és a cég Adria régiójának vezetését. A pozíciót eddig betöltő Daniel Korioth a Bosch csoport Törökország és a Közel-Kelet régiójának elnökeként folytatja karrierjét. Dr. Szászi István 17 éve dolgozik a Bosch csoportnál, 2019-ben nevezték ki a Robert Bosch Kft.-n belül műk
máj. 7
11:30
Századfordulós pompájában ragyog a Budai Palota déli nyaktagja (Mandiner)
Elkészült a Budavári Palota első felújított épületrésze, a rekonstrukció során helyreállították a déli összekötő szárny eredeti, századfordulós állapotát.
máj. 7
11:30
„Café Rhédey: a mi közös titkunk” (Magyar Nemzet)
Ez a hely nekünk szól, magyaroknak, akik leülnek Erdély fővárosának szívében, a magyar kreativitásból sarjadt építészeti remekművek ölelésében.
máj. 7
11:30
Novák Katalin smúzolt egyet a portugál miniszterrel, aztán a köztévének szétgyalázta Portugália családpolitikáját (Nyugati Fény)
Ízlés, stílus, pénz és sárm.
máj. 7
11:32
Apa-fia program: együtt töltött egy napot Istenes László és Istenes Bence (Blikk)
Istenes László a fiával, Istenes Bencével közös fotót posztolt a közösségi oldalára.
máj. 7
11:32
A Bkk bejelentette: a felére csökkennek a megújuló Mol Bubi-bérletek árai (Blikk)
Megfizethető díjakkal, megszűnő kaucióval, rugalmas, percalapú számlázással készül a megújuló Mol Bubi közbringarendszer, a havi és éves bérletek árai a felére csökkennek – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
máj. 7
11:32
Diego Maradona és az érdi amatőrök (Magyar Nemzet)
A korán érő pápai tehetség tizenöt és fél évesen Veszprém érintésével került a fővárosba, húsz labdát és egy hírverő meccs jegybevételét adta érte a Ferencváros. Limperger Zsolt rengeteget köszönhet Dalnoki Jenőnek, és a mai napig nem tudja, miért került a körön kívülre Varga Zoltánnál. A Fradi védője kétszer is játszhatott a vb-bronzérmes olasz vá
máj. 7
11:32
Economist: Minden jel arra mutat, hogy Orbán felkészült a bukásra (Nyugati Fény)
Közeleg 2022.
máj. 7
11:36
Palesztin fegyvereseket lőttek le izraeli katonák Ciszjordániában (Blikk)
Izraeli katonák lelőttek több palesztin fegyverest, aki az őrhelyükre támadt Ciszjordánia északi részén, Dzsenin mellett péntek reggel – jelentette a helyi média.
máj. 7
11:36
Felére csökkentik a Bubi-használat árát (Infostart)
Megszűnik a kaució, percalapú lesz a számlázás, a havi- és éves bérletek ára feleződik.
máj. 7
11:36
Sokat telefonáltunk és neteztünk a járvány alatt (ProfitLine)
A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom 2020 végén túllépte a 126 millió gigabyte-ot (GB), miközben egy évvel korábban még a 100 millió gigabyte-ot sem érte el - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) legfrissebb mobilpiaci jelentéséből.
máj. 7
11:36
Az amerikai autósport First Ladyje (USAracing)
Ha manapság szóba kerülnek a női autóversenyzők, akkor a legtöbb embernek Danica Patrick, esetleg Simona...
máj. 7
11:36
Felére csökkentik a Mol Bubi bérletek árait (vg.hu)
A megújuló közbringarendszer árstruktúráját úgy dolgozták ki, hogy egyaránt kedvező legyen a rendszeresen és a ritkábban kerekezőknek.
máj. 7
11:36
Görög Zita énekesnőként debütált - íme az első saját dala (Femcafe)
Görög Zita soha nem beszélt arról, hogy énekesi pályára vágyna, így most mindenkit meglepett, hogy a sikeres modell-műsorvezető saját dallal jelentkezett.
máj. 7
11:36
Döbbenet: Xantus Barbara zaklatója kamaszfiút is molesztált (Life)
Évek óta zaklatja Xantus Barbarát egy férfi, a színésznő most a tárgyaláson szembesült azzal, több emberrel tette ugyanezt. Például egy kamaszfiút is molesztált.
máj. 7
11:36
Szibériai tigriskölykök születtek a Kecskeméti Vadaskertben (Promotions)
Különleges és örömteli esemény a Kecskeméti Vadaskertben. Szibériai tigriskölykök születtek.
máj. 7
11:36
Többféle felhasználása létezik a zöldségeknek, mint gondolnánk (Hamu és Gyémánt)
Sokszor kidobunk olyan részeket egy zöldségből, amit még felhasználhatnánk.
máj. 7
11:36
Therese Raphael: Nem a tengerek ura Nagy-Britannia (Mandiner)
Az Egyesült Királyság halászati jogokkal kapcsolatos küzdelme az EU-val végeláthatatlannak ígérkezik.
máj. 7
11:36
Minden benne volt Biden imával kapcsolatos nyilatkozatában, csak Isten nem (Magyar Nemzet)
Az imádság nemzeti napja alkalmából kadott nyilatkozatban Istent egyszer sem említette meg az elnök.
máj. 7
11:36
Karafiáth Orsolya: Találkozás - Film-zene-szórakozás 2021. május 07. 11:26 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/05/07/4130/
máj. 7
11:42
Operatív törzs: ezek a hétvégi járványügyi tudnivalók - cikkünk frissül (Infostart)
Az országos tisztifőorvos az operatív törzs pénteki tájékoztatóján részletesen beszélt a halasztható műtétekre régóta várakozókat érintő hírekről.
máj. 7
11:42
No vakcina, no party: az operatív törzs üzenete a fiataloknak (Blikk)
Az operatív törzs legfrissebb bejelentései május 7-én.
máj. 7
11:42
Ilyen sorsjegy még sosem volt Magyarországon: mutatjuk, mi benne az extra (Pénzcentrum)
A Szerencsejáték Zrt. új sorsjegypárossal, a Pénzkerék és az Óriás Pénzkerék elnevezésű sorsjegyekkel bővíti a papíralapú kaparósok kínálatát. A társaság prémium sorsjegyei, amelyek 1000 és 2000 forintos áron kaphatóak, illetve 50 és 75 millió forint fődíjat kínálnak, hazánkban eddig még nem látott, dombornyomott technológiával érkeznek az árusító
máj. 7
11:42
Itt vannak a 4iG tervei, céljai (Portfolio)
Kifejezetten a befektetőknek készített prezentációt tett közzé tegnap piaczárás után a 4iG, amelyben hivatalosan is konkretizálták azokat a terveket, célokat, amelyek többségéről a Portfolio-nak a vállalat elnök-vezérigazgatója és nagytulajdonosa április közepén egy interjúban már beszélt.
máj. 7
11:42
Megpróbálta megmérgezni a szomszéd kutyáját, de az állat túljárt az eszén (Agroinform)
A Pécsi Járási Ügyészség állatkínzás vétsége miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki a szomszéd kutyáját éveken át próbálta elpusztítani.
máj. 7
11:42
Székely petíció: éjfélkor eldől, berúgjuk-e a tizenegyest Brüsszelnek (Ripost)
Az utolsó napjához érkezett a székely petíció kampánya. Éjfélkor lejár a határidő, a tét nem kicsi!
máj. 7
11:42
Döbbenetes konfliktus Európa szívében: Hadihajókkal fenyegeti egymást Franciaország és Nagy Britannia (Ripost)
17 halászhajó miatt egymás torkának ugrott Franciaország és Nagy Britannia, de annyira, hogy konkrét háborús lépésekkel fenyegeti egymást a két NATO-szövetséges ország.
máj. 7
11:42
Még lehet nevezni “A fúzió ereje” pályázatra (Márkamonitor)
„A fúzió ereje” kezdeményezés művészeket kért fel arra, hogy rukkoljanak elő olyan félkész alkotásokkal, melyek befejezését a közönségre bízzák – a FUZETEA jegesteák és a bennük rejlő tea és a különféle gyümölcsök fúziós erejét segítségül hívva. Rúzsa Magdi, Mautner Zsófi és Tomcsányi Dóri május 14-ig várja a pályázatokat.   A gasztroblogger a túró
máj. 7
11:42
A februárban elhunyt Siklósi Örs posztumusz Artisjus-díjas lett (SzMo)
Kiosztották az idei zenei díjakat, az AWS néhai énekes-dalszerzője a legjobb 30 év alatti előadónak járó Junior díjat kapta.
máj. 7
11:42
Egymás között is csak románul beszélhettek a magyar bolti alkalmazottak egy székelyföldi üzletben (Mandiner)
A vállalat szerint ha olyan visszajelzéseket kapnak, hogy valamelyik alkalmazottjuk nyelvhasználat miatt diszkriminál, azt átképzik.
máj. 7
11:42
Extrém szélsebességű viharokat okoz a klímaváltozás hazánkban (Magyar Nemzet)
Magyarország térségében növekedni fog a ciklontevékenységhez köthető viharok száma.
máj. 7
11:44
A 70. szezont nyitja a Balatontourist (Blikk)
A 70. szezonját nyitja meg a Balatontourist pénteken, a hét évtizedes múlttal rendelkező turisztikai vállalat az évforduló alkalmából meglepetésekkel készül vendégei számára a Balaton-parti kempingekben – közölte a társaság az MTI-vel.
máj. 7
11:44
Lukácsi Katalin: Mit kezdjünk a NER-szorongással? (Mandiner)
A tünetegyüttes célkeresztjében Magyarország sorsa áll.
máj. 7
11:45
Enyhítő intézkedéseket vezetett be a Nébih Hajdú-Bihar megyében (Adózóna)
2021. május 7-én feloldotta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzetet Hajdú-Bihar megyében. Az enyhítő intézkedés annak eredménye, hogy április 13-a óta nem regisztráltak új esetet a térségben – írja honlapján a Nébih.
máj. 7
11:48
Újabb magyar járványkutatás indult, online is részt lehet venni (Infostart)
A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet kutatócsoportjának célja, hogy átfogóan vizsgálja a fizikai aktivitásban bekövetkezett változások mentális egészséggel való összefüggéseit.
máj. 7
11:48
Kiderült, a hajkorona megvéd a súlyos Covid-tünetektől (Metropol)
Amerikai kutatók szerint a kopaszodásért felelős férfihormon súlyosabb tüneteket vált ki, ha valaki már elkapta a vírust.
máj. 7
11:48
Ma éjfélig lehet aláírni a székely uniós kezdeményezést (hirado.hu)
Éjfélkor lejár a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése.

Keresés