Vasárnap véget ért Az Év Hotele döntője, amiből a Varázslatos Bambara Hotel került ki győztesen. A nyertes szálloda a voksok 24%-át szerezte meg a kéthetes szavazás során.
Megindító témát választott. Ez lesz a sussexi hercegnő első könyve, de már korábban is foglalkozott írással. Nem ő a királyi család első tagja, akinek kötete jelent meg.
2021 I. negyedévében 6153 új lakás épült, 29 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 6946 volt, 1,2 százalékkal kevesebb, mint 2020. I. negyedévében, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatójában.
A Táp Színháztól megszokhattuk, hogy formailag és tartalmilag egyaránt különc, provokatív színházi műhely, amelynek tagjai évtizedek óta minden irányba feszegetik azokat a határokat, amit hagyományosan színháznak nevezünk. Az Alatta-felette online előadásai is épp ilyenek és semmivel sem kevésbé zavarba ejtőek attól, hogy Zoomon nézzük őket, sőt ta
Az új típusú koronavírus egyik indiai vírusmutációját, illetve a brit vírusvariánst azonosították egy Bukarest határában felfedezett fertőzési gócban - közölte szerdán a román közegészségügyi intézet (INSP).
Pest megyében és Budapesten is jelentős károkat okozott a viharos szél – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szerda este.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/05/05/4116/
Hiába Valtteri Bottas pole pozíciója Portimaóban, Lewis Hamiltonnak a vasárnapi versenyen ismét sikerült leiskoláznia csapattársát. Egy meghatározó különbség a két autó és a két versenyző között.
Két nő is mélyvénás trombózist kapott AstraZeneca oltás után, a társaság közleményében azt írta: kérik az érintetteket, hogy minden esetben tegyék meg a mellékhatásokkal kapcsolatos bejelentést a hatóság vagy a vállalat elérhetőségein, ezután minden esetet részletesen kivizsgálnak.
Az idei növekedés ötszázalékos lehet, áprilisban a lezárásokkal érintett boltok a nyitásnak köszönhetően már a koronavírus előtti szintekre pattant vissza.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban 2,4 százalékra gyorsult a fogyasztói árak növekedése márciusban éves szinten a februári 1,7 százalékról.
Az autókereskedőt egyebek mellett azért is gyanúsítják közokirat-hamisítással, mert olyan személynek adta el a cégét, akiről tudhatta, hogy halálos beteg.