Bonaparte Napóleon hosszú betegség után a Szent Ilona-szigeti Villa Longwoodban halt meg 1821. május 5-én – nézd meg galériánkat a hírhedt hadvezérről!
Nagy Lili Lilla 21 éves, kommunikáció- és médiatudomány szakos elsőéves hallgató a Corvinuson. Jelenleg az M2 Petőfi TV-nél társszerkesztő. Álma, hogy gyártásvezető lehessen.
Szerbiában 25 euró (9300 forint) értékű pénzjutalomban részesülnek azok, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen - jelentette be szerdán Aleksandar Vucic szerb államfő a Pink tévé műsorában.
Idén már 30 ezernél több, a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozás kapott bértámogatást 176 ezer munkavállalója megtartásához. Az előlegként folyósított májusi bérkompenzáció a napokban érkezik meg a cégekhez.
Zrínyi Miklós erős nemzeti, keresztény Magyarországban gondolkodott, és egész életével azt üzeni, hogy Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha lakói, tekintet nélkül a származásukra, összefognak – mondta Németh Szilárd a Somogy megyei Őrtiloson szerdán.
Az első negyedévben az autóipar teljesítményét világszerte hátráltató alkatrészhiány ellenére is növelni tudta termelését és az értékesítési árbevételét a Stellantis.
Dezső András ősszel megjelenő, harmadik könyvében a hazai titkosszolgálatok és a Magyarországon is aktív külföldi titkosszolgálatok világába vezeti be az olvasót.
A Növekedési hitelprogram hajrá (Nhp Hajrá) tavaly áprilisi kezdete óta több mint 34 ezer vállalkozás csaknem 2200 milliárd értékben kötött hitel- és lízingszerződést a program keretében a múlt hónap végéig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közlése szerint. A megkötött szerződések jelenlegi összegét a jegybank megközelítőleg 2400 milliárd forintra becsül
Ötéves rekordot döntött 2020-ban azok száma, akik a súlyos éhezés miatt azonnal életmentő segítségre szorulnak – olvasható egy nemzetközi összefogásban készült jelentésben.
Még soha nem vett fel a magyar lakosság egyetlen hónap alatt 100 milliárd forintnál nagyobb összegben lakáscélú hitelt. Idén márciusban, a járványügyi korlátozások legkeményebb hónapjában (!) azonban sikerült átlépni ezt a bűvös határt. Ráadásul úgy, hogy a felújítási hitelekből az állami kamattámogatás második hónapjában még csak 6,7 milliárd fogy
Müller Cecília egyelőre arra kérte a fiatalokat, hogy regisztráljanak az oltásra, és a későbbiekben ők is foglalhatnak időpontot az EESZT oldalán keresztül.
Hamarosan a házikedvencek számára is elérhetővé válik a SARS CoV-2 elleni védőoltás, amit kifejezetten állatok számára fejlesztett ki egy orosz vakcinagyártó cég. Dr. Rusvai Miklós elárulta, hogy ezt a vakcinát elsősorban az állattartó telepek ellátására hozták létre.
A Golden Globe-díjakat odaítélő Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szövetsége (Hfpa) jelentős változtatásokat jelentett be a szervezettel kapcsolatban.
Megosztó az új francia klímatörvény; Ingyen sörrel csábítanak oltásra New Jerseyben. A cannabis legalizálásával mérsékelné a bűnözést Franciaország; A Fiatal Baloldaliak szervezet nyíltan kommunista eszméket hirdet.
Azt szeretné elérni a kormány, hogy azokat az oltási igazolvánnyal rendelkező, külföldi turistákat tudjuk fogadni először, akiknek az országában elfogadják a magyar védettségi igazolványt.
Láttál már koreai nőt, akinek csúnya a bőre? Oké, biztos van ilyen, de alapvetően, ha a koreai nőkre gondolunk, az üde szépség jut eszünkbe. Nem csoda, hogy szeretnénk megszerezni a titkaikat, és azokkal a termékekkel szépülnénk, amiket ők is használnak. Hiszen nyilvánvalóan tudnak valamit. De mitől annyira hatékonyak a korai szépségápolási terméke
Elindult Donald Trumpnak a Twitterhez hasonló üzenőfala, amelyen az aktuálpolitikával kapcsolatos kommentárjait lehet majd olvasni, amelyeket a követők megoszthatnak a Twitteren és a Facebookon.
Újraindult a koronavírus-járvány a Seychelle-szigeteken, abban az országban, amelyben arányaiban a világon a legtöbb embert oltották be kétszer a vírus ellen.
A The Block névtelen forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a PayPal egy saját stabilcoin kifejlesztésén kezdett dolgozni. A projekt jelenleg az “exploratory” vagyis a felfedezés, tapogatózás fázisában van. A The Block négy forrásra hivatkozva megírta, hogy a PayPal már egyeztetni…
Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs tájékoztatóján azt mondta, hogy akkor sem kell megijedni, ha valakinek két oltás után sincs megfelelő mennyiségű ellenanyag a szervezetében, ettől még védett. Különösen érdekes, hogy arról is beszélt később, ha enyhe lefolyású koronavírus-fertőzés után alacsony az ellenanyagunk, akkor kevésbé