Azok a diákok, akiknek az iskolában digitális készségeket tanítottak, valamint otthonukban is rendelkezésre áll digitális hozzáférés, nagyobb arányban tudták megkülönböztetni a tényeket a véleményektől – derül ki az európai diákok körében az OECD és a Vodafone Németország Alapítvány társfinanszírozásában végzett felmérésből. A „21. századi olvasók
A horvát kormány a hatodik demográfiai stratégia kidolgozására készül 1996 óta, miközben az eddigieket sem valósították meg a súlyos demográfiai gondokkal küszködő országban - írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden.
A kis táskák népszerűsége az 1790-es években a divat fővárosából, Párizsából indult világhódító útjára és karrierje azóta is töretlen. A retikülben - ahogy akkor emlegették -, végre helyet kaptak az apró sminkkellékek: az ajakrúzs, a púder, a parfüm, ami azóta is ott lapul szinte minden női táskában.
A hétvégén már Sebastian Vettel is megkapja az Aston Martintól a legújabb fejlesztéseket. A német reméli, ez felgyorsítja az autóját – és talán a vártnál lassabb átállását is?
Két évvel ezelőtt még 90 százalék esélyt adott rá, hogy befejezte a pályafutását a 39 éves olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa, most csütörtökön pedig rajthoz áll a kajak 200 méteres szegedi olimpiai válogatón.
A MOL áprilisban 5,1 dollár/hordó finomítói és 1.036 euró/tonna petrolkémiai marzsot ért el, ami jóval magasabb az első negyedévben elért 2,5 dollár/hordós, illetve 668 euró/tonnás árrésnél.
Ha a jogszabályi környezet nem változik, a hitelmoratóriumban résztvevő cégek fizetési haladéka jóval hamarabb járhat le, mint ahogy a vállalkozás működése, jövedelemtermelő képessége helyreállna. Ráadásul a közelgő, június 30-i dátum egyszerre érinti majd az összes, a moratóriumot igénybevevő hazai céget, amire a banki kapacitásokat sem biztos, ho
Eltávolították Disneylandből azt az installációt, amely Hófehérke és a Herceg csókját ábrázolja. Egyesek szerint innen már nincs messze, hogy ezt a rajzfilmet is törölje a Disney.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a kínai Sinovac Life Sciences biotechnológiai vállalat által a koronavírus ellen kifejlesztett, inaktivált vírust (Vero Cell) tartalmazó vakcina folyamatos felülvizsgálatát (rolling review) - közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség
Andy Weirt a Salon kérdezte a kedden megjelenő, Project Hail Mary című új regénye kapcsán az írói módszereiről, elveiről és a fantasztikus irodalom jövőjéről a járvány után.
A szövetség felmérése szerint a koncerteket gyakran látogató lakosság körében kiemelkedően magas az oltási- és tesztelési hajlandóság, illetve negatív teszttel vagy védettségi igazolvánnyal szívesen mennének tömegrendezvényre.
Mindenkinek érdeke, hogy a kínai turisták szabadon utazhassanak Európában, márpedig ők kínai vakcinával vannak beoltva. És ha őket beengedik, akkor minket is be kell.
Szijjártó Péter szerint a magyar kormány nem ideológiai kérdésként tekint a vakcinákra... A cég vállalta, hogy felpörgeti a szállítást az Európai Unióba.
A 2022-es költségvetés tervezetének leghangsúlyosabb eleme a gazdaság újraindítása, mindemellett a családok védelmére, a gyermeket nevelők támogatására, az idősek megbecsülésénere helyezi a hangsúlyt – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, miután az Országgyűlés elé terjesztette a 2022-es költségvetési törvényjavaslatot.
Az uniós ügynökség közleménye szerint döntése a szakvizsgálat megkezdéséről a laboratóriumi kutatások és a klinikai vizsgálatok előzetes, kedvezőnek mutatkozó eredményein alapul.
A Spanyol Nagydíj pénteki nyitóedzésén vezetheti az Alfa Romeo Forma-1-es versenyautóját az istálló tartalékosa, Robert Kubica. A lengyel versenyző a futam utáni héten a gumitesztben is segédkezik majd.
Instagramra töltötte fel MC Hawer, mennyit utalt neki az Előadóművészi Jogvédő Iroda a külföldről beszedett jogdíjai után. Hát, nem ebből fog meggazdagodni, annyi biztos.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a kínai Sinovac Life Sciences biotechnológiai vállalat által a koronavírus ellen kifejlesztett, inaktivált vírust (Vero Cell) tartalmazó vakcina folyamatos felülvizsgálatát (rolling review) - közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség
Május 30-án újra képernyőre kerül a Tv2 Csr Hungary-díjas jótékonysági gálaestje, a Neked énekelek. A nagyszabású zenés műsorban ezúttal a koronavírus árváinak gyűjtenek majd és a legnagyobb hazai sztárok szórakoztatják a nézőket.
Kína ENSZ-nagykövete hétfőn arra hívta fel a figyelmet, hogy Mianmarban akár polgárháború is kialakulhat, ha nem sikerül diplomáciai úton rendezni a február óta zajló konfliktust a hadsereg és a katonai hatalom ellen tiltakozók között – írja az AP.
Májusi mellékletünkben az IT infrastruktúra automatizálásának aktuális kérdéseit járjuk körül, figyelembe véve az üzemeltetői és a fejlesztői megfontolásokat is.
Idén januártól áprilisig a DataHouse adatai szerint 40 727 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 45 349 darabhoz képest 10 százalékos visszaesést jelent – írja elemzésében a JóAutók.hu. Bár az elmúlt hónap 9 756-os értéke 29 százalékkal haladta meg a tavaly áprilisi 7 590-es
Ausztriának sürgősen egyénileg kell oltási igazolványt bevezetnie, mert ennek európai változatára még sokáig várni kell – közölte az osztrák kancellár.
Instagramra töltötte fel MC Hawer, mennyit utalt neki az Előadóművészi Jogvédő Iroda a külföldről beszedett jogdíjai után. Hát, nem ebből fog meggazdagodni, annyi biztos.