2021. május 3. hétfő

máj. 3
6:12
Videojátékokkal vezettük le a feszültséget a bezártság alatt (Márkamonitor)
Sokkal több időt töltöttünk játékkal a bezártság alatt, és az elmúlt egy évben a magyarok 66 százaléka próbált ki valamilyen új videojátékot – derült ki az LG Magyarország országos, reprezentatív kutatásából. A játékok nem csak az unaloműzésben segítettek: a válaszadók szerint a gaming kiszakította őket a bezártságból, segített levezetni a felgyüle
máj. 3
6:18
Úgy tűnik, hogy mindennek elszáll az ára – Meddig tarthat még ez az őrület? (Portfolio)
Már néhány hónapja megindultak a találgatások elemzői és szakértői berkekben, hogy vajon elindulhatott-e egy új árupiaci szuperciklus, amely tartósan magasabb nyersanyagárakat eredményezhet vagy csak átmeneti jellegű emelkedésről van szó, ami majd lecseng a koronavírus-járvány enyhülésével párhuzamosan. Természetesen nehéz igazságot tenni egyelőre,
máj. 3
6:21
Felszámolás és csőd helyett itt a reorganizáció! (Adózóna)
A koronavírus-világjárvány elleni védekezés részeként új eljárási forma jött létre, amelynek célja a vállalkozások megmentése, a felszámolások elkerülése. A későbbiekben törvény fogja szabályozni a most még csak rendeletben létező reorganizációs eljárást.
máj. 3
6:24
Ma a holnapért: okosváros-csúcsnak ad otthon az osztrák főváros (Infostart)
Még a koronavírus-járványt is a saját hasznára igyekszik fordítani Bécs városa. Ez lesz ugyanis az egyik témája május 4–5-én az okosváros-csúcstalálkozónak. A Smart City Summit résztvevői arra keresik majd a választ, mit kell tenni ma ahhoz, hogy unokáink számára is élhetők maradjanak a városok.
máj. 3
6:24
Egy oltás is elég, ha át akarjuk lépni a horvát határt: de ezen áll vagy bukik minden (Blikk)
A horvát határ átlépéséhez csak abban az esetben lesz elegendő egy oltás, ha az illető igazolni tudja, hogy már átesett a koronavírus-fertőzésen.
máj. 3
6:24
A kormányt kérdezhetik az országgyűlési képviselők (hirado.hu)
A parlament aktuális ülésének zárónapja délelőtt 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.
máj. 3
6:24
Több mint hetvenezren érettségiznek hétfőn magyarból (ATV)
Ma reggel - a járványügyi szabályok betartásával - országszerte megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első érettségi napon magyar nyelv és irodalomból középszinten 71 ezren, emelt szinten mintegy kétezren adnak számot tudásukról.
máj. 3
6:24
Kitisztul az idő, de hőség még nem lesz (hirado.hu)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.
máj. 3
6:24
Szenzációs lelet Aquincumban: miről árulkodik az 1700 éve élt gyerek csontváza? (Ripost)
Az óbudai régészek a véletlennek köszönhették, hogy 1700 éves sírokra bukkantak.
máj. 3
6:24
A Havanna lakótelepről a Harvardra és a legsikeresebb brazil startup élére (Forbes)
A legsikeresebb brazil startup társalapítója és társtulajdonosa Pencz Máté. A 34 éves üzletember életútja kalandos, teljesen tudatosan kezdett Dél-Amerikában üzletelni.
máj. 3
6:27
A vevők voltak fölényben múlt héten a gabonatőzsdéken (Agrofórum)
Chicagóban a búza 2,5 százalékkal, a kukorica 5,6 százalékkal, a szójabab 0,7 százalékkal, a repce pedig 2 százalékkal drágult múlt héten. Európában a malmi búza 9,1 százalékkal, a kukorica 4,8 százalékkal, az augusztusi határidős repce pedig 0,6 százalékkal került többe. A takarmánybúza árszintje 1,3 százalékkal csökkent. Az Egyesült Államokban a
máj. 3
6:27
Az Eleven Költők Társasága dalban adja vissza a vers hangulatát (Magyar Nemzet)
A magát nyitott zenei-irodalmi műhelyként meghatározó Eleven Költők Társasága két tagjával, Keleti Andrással és Kohánszky Royjal a program részleteiről is beszélgettünk.
máj. 3
6:30
Mexikóban is elektromos autókat fog gyártani a GM (autopro)
Az akkumulátorgyártást is magába foglaló beruházás tervét hevesen kritizálta az amerikai autóipari szakszervezet.
máj. 3
6:30
Elkezdődött az érettségik hete, itt vannak a legfrissebb információk (Ripost)
Május 3-án magyar nyelv és irodalomból, egy nappal később matematikából írnak érettségit a középiskolások.
máj. 3
6:33
Tarthatatlan az EU hozzáállása a keleti vakcinákhoz (Magyar Nemzet)
Hidvéghi Balázs szerint az európai szolidaritás nem azt jelenti, hogy egy Brüsszelben el nem végzett feladat következményeit minden tagállamnak viselnie kellene.
máj. 3
6:36
Eljött az érettségi vizsgák ideje: ma reggel magyar nyelv és irodalom írásbelikkel kezdenek a végzős diákok (Blikk)
Ma reggel – a járványügyi szabályok betartásával – országszerte megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első érettségi napon magyar nyelv és irodalomból középszinten 71 ezren, emelt szinten mintegy kétezren adnak számot tudásukról.
máj. 3
6:36
Csonka András: „Vannak azok a kommentelők, akiket csak az érdekel, hogy rúgjanak és üssenek” (ATV)
Csonka András aggódik amiatt, hogy ugyan már járványhelyzet enyhülése okán nyithatnak a teátrumok, de esetleg az emberek félelmei miatt nem lesz elég néző, és nem tudnak talpra állni a színházak. Az ismert színművész arról is beszélt a Spirit FM Viccen kívül című műsorában, hogy szerinte az emberek lelkiállapota romlott a járvány ideje alatt, ugyan
máj. 3
6:36
Megérkezett a májusi kártyadrágulás (Azenpenzem)
Május elsejétől emelte díjat a CIB, az Erste és az Unicredit is. Vészjósló lehet, hogy utóbbi bank jelezte, meddig tart nála a kártyás vásárlás akciós díjmentességének vége. Változott az OTP kondíciós listája is, de az az új szolgáltatásként megjelenő fizetési kérelem miatt történt.
máj. 3
6:36
Szívszorító vallomás: erre a nőre gondol Bodrogi Gyula minden nap (Ripost)
A 87 éves színészlegenda mély gyászba borult volt felesége halála után.
máj. 3
6:36
Ma meggyűlhet a bajod feletteseiddel - Egymondatos horoszkóp: május 3. hétfő (Glamour)
A harmonikus Vénusz- Neptunusz rezgések hatása még ma is érezhető: titkos vágyaidat, művészi hajlamaidat kiélheted, áldozatot hozhatsz szeretteidért, de a Bika jegyében lévő Nap és a Vízöntő-Szaturnusz, valamint a Merkúr és a Jupiter quadrát fényszöge akadályokat, korlátozásokat, elutasítást, bizalomvesztést, megszegett ígéreteket jelez. Részed leh
máj. 3
6:36
Időjárás – újabb hidegfront zúdul a nyakunkba, de jó hírünk is van (BorsOnline)
Nagyon nagy szükségünk nem lesz a meleg ruhákra.
máj. 3
6:39
25 éves a Big M – A Krone első lépései az önjáró technológia területén (Agrofórum)
"1996. május 20. egyértelműen az egész szakmai pályafutásom egyik legstresszesebb napja volt" – ezekkel a szavakkal idézi fel dr. Josef Horstmann a Krone vállalat egyik emlékezetes napját.
máj. 3
6:39
Szigorúan korlátoznák az olasz gyerekek kütyüzését (Mínuszos)
Szigorúan korlátoznák a 12 éven aluli gyerekek okostelefon- és tablethasználatát egy olasz törvényjavaslat szerint. Egy képviselőcsoport nyújtotta be a parlamentnek a tervezetet, mely azt is tartalmazza, hogy a szülők, akik vétenek az előírások ellen, 300 és 1500 euró (108 ezer – 540 ezer forint) közötti bírságra számíthatnak. A javaslat teljesen m
máj. 3
6:39
Svéd vízerőműben termelt áramot venne? Így teheti meg (newtechnology.hu)
Egyre több vállalat számára jelent kiemelt értéket a zöld energia, a cégek egy része ma már a villamosenergia-beszerzéseknél is gondot fordít arra, hogy az általa felhasznált áram milyen forrásból származik. Nem véletlen, hogy tavaly az EU-ban rekord szintre ért a származási garanciák iránti kereslet, a piac tavaly mintegy tizedével nőtt. A trendek
máj. 3
6:39
Az uniós hitel nélkül is irdatlan összeg áll rendelkezésre (Magyar Nemzet)
Az államadósság növelése nélkül is hatalmas összegeket használhat fel Magyarország az uniós alapokból válságkezelésre és fejlesztésekre.
máj. 3
6:41
Együttműködés a Trumpf és a Jungheinrich között (newtechnology.hu)
A Trumpf vezető nélküli szállítórendszereket integrál ügyfelei fémlemez-megmunkáló folyamataiba. A két vállalat szaktudásának egyesítése hatékonyabb anyagáramlást biztosít a hálózatba kapcsolt gyártásban. A csúcstechnológiát képviselő Trumpf vállalat és a nemzetközi automatizálási specialista, a Jungheinrich, a jövőben együttműködnek a lemezmegmunk
máj. 3
6:41
Úton vagyunk a normális élet felé (Magyar Nemzet)
Guller Zoltán: Elérkezett az idő, hogy újult erővel folytassuk az életünket, úgy éljünk, ahogyan szeretnénk. A cél közös: az, hogy mihamarabb visszakapjuk a szabadságunkat.
máj. 3
6:42
Hiába potyognak róla a betondarabok, nincs pénz a Flórián téri felüljáró felújítására (444.hu)
A főváros hivatalosan még csak nem is válaszolt a Népszava a felújítás kezdetét firtató kérdésére.
máj. 3
6:42
Május 10-ig lehet nevezni az Employer Branding Awardra (Márkamonitor)
Az Employer Branding éves stratégia bemutatása és a munkáltatói kampány kategória mellett lehetőség van speciálisan a koronavírus járványra adott egyedi megoldásokkal is pályázni, amit a 2020-as évben vittek véghez a szervezetek. Fontos, hogy a 15 tagú szakmai zsűri vállalati kategóriák szerint külön-külön értékeli a pályamunkákat, így a középválla
máj. 3
6:43
Lazítana Brüsszel a GMO-szabályokon, utat tör a génszerkesztés (Magyar Nemzet)
A új, precíziós génszerkesztés Brüsszel szerint eltér a GMO-technológiáktól, és elősegíti a fenntarthatóságot.
máj. 3
6:48
Fiatal felesége már el is költözött Schmuck Andortól: erre derült most fény (Blikk)
Bár Schmuck Andor csak szűkszavúan mesélt arról, hogy szerelmével, Eszterrel a válás mellett döntöttek, annyit tudni lehet, hogy a politikustól már el is elköltözött tőle 27 évvel fiatalabb kedvese.
máj. 3
6:48
Lesznek nézők a Roland Garroson, de... (Infostart)
Egyelőre a csúcstenisz legnagyobb rajongóinak korlátozásokkal bevezetett lehetőségekkel kell beérniük.
máj. 3
6:48
Sokkoló: késes őrjöngő tombolt egy óvodában, gyerekeket is megsebesített (Metropol)
Tizenhat óvodást és két óvónőt sebesített meg egy késelő a dél-kínai Pejliu városában. Két óvodás súlyos sérüléseket szenvedett.
máj. 3
6:48
Ez ma az érettségi menü: magyar nyelv és irodalom (ProfitLine)
Ma reggel - a járványügyi szabályok betartásával - országszerte megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első érettségi napon magyar nyelv és irodalomból középszinten 71 ezren, emelt szinten mintegy kétezren adnak számot tudásukról.
máj. 3
6:48
Kiüresítik a tájat az európai mezőgazdasági támogatások – Mit lehet tenni? (Portfolio)
Az Európai Unió új hétéves költségvetésével új ciklus következik a mezőgazdasági támogatásokban is. Érdemes tehát tágabb perspektívából rátekintenünk a mezőgazdaság támogatási rendszerére.
máj. 3
6:48
Órákon belül indul a magyarérettségi, ezek legyenek nálad, ha vizsgázol (Ripost)
Itt van néhány hasznos tanács, hogy biztosan minden nálad legyen és felkészülten indulj az írásbeli vizsgákra.
máj. 3
6:50
Szép lassan összeáll a kép, hogyan vészelte át a járvány harmadik hullámát a magyar gazdaság (Portfolio)
Ugyan az első negyedéves GDP-adatokra még pár hetet várni kell, de a beruházásokon kívül a következő napokban minden lényeges részadat megjelenik, így képet kaphatunk arról, milyen lehetett az év eleje a magyar gazdaságban. Külföldön az amerikai munkaerőpiaci statisztikát és a brit kamatdöntést érdemes kiemelni a héten.
máj. 3
6:51
Érettségi 2021: így kezdnek ma reggel a diákok (Life)
Ma reggel - a járványügyi szabályok betartásával - országszerte megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első érettségi napon magyar nyelv és irodalomból középszinten 71 ezren, emelt szinten mintegy kétezren adnak számot tudásukról.
máj. 3
6:51
Tűzelhalás és más kórtani veszélyek (Agrofórum)
Az idei tavasz időjárása szerencsére jóval több csapadékot hozott a különböző mezőgazdasági kultúrák számára, mint az elmúlt két év hasonló időszaka. Ez egyrészt öröm a termelőknek, ugyanakkor a gyümölcsösökkel rendelkező gazdák számára meglehetősen nagy kihívást és növénykórtani jellegű veszélyt is jelent. A csonthéjas kultúrákat fenyegető moníliá
máj. 3
6:51
Tudnivalók az időpontfoglalástól a védettségi igazolványig (Magyar Nemzet)
Minden regisztrált személy csak egy foglalást tud végezni, a véglegesített foglalás pedig nem módosítható.
máj. 3
6:54
125 éves a budapesti kisföldalatti, a világ első metrója - rendhagyó módon ünnepel a főváros (Femcafe)
Jeles magyar színészek tolmácsolásában szólalnak majd meg kortárs versek a kisföldalatti állomásain.
máj. 3
6:54
A magyar nyelv és irodalom írásbelikkel megkezdődik az idei érettségi (SzMo)
A járvány miatt idén is speciális szabályok mellett zajlanak a vizsgák: csak írásbeli lesz, legfeljebb 10 diák lehet egy teremben, a tanároknak kötelező a maszk, a vizsgázónak azonban csak ajánlott.
máj. 3
6:57
Constantinovits Milán: Fővárosi tragikomédiára építi jövőjét az ellenzék (Mandiner)
Ha Budapest az ellenzéki kormányzás mintalaborja, nagy bajban vagyunk.
máj. 3
6:57
Tom Jones zenetörténelmet írt (Magyar Nemzet)
A walesi énekes a legidősebb előadó, akinek új albuma vezeti a brit slágerlistát.
máj. 3
7:00
Itt a hétfő, fontos hét zárul az Országgyűlésben (Infostart)
A hét első napja ez esetben egybeesik a múlt hét utolsó napjával.
máj. 3
7:03
Vitray Tamás: " Ha a képességeim romlanának, azt megérezném" (Life)
Vitray Tamás annak ellenére is kevésszer modzul ki otthonról, hogy már mindkét koronavírus elleni védőoltást megkapta. A legendás tévés vigyáz magára, minden otthonról, az interneten intéz, de a helyzet úgy kívánja meg, akkor autóba ül.
máj. 3
7:03
„Csomagolási” nézetkülönbségek Romániában (Magyar Nemzet)
Komoly vita alakult ki Bukarest és Brüsszel között az uniós helyreállítási terv prioritásairól.
máj. 3
7:06
Vakcina-kisokos: ti kérdeztetek, mi válaszoltunk (Metropol)
A kérdéseket hétfőnként és csütörtökönként a Metropol Facebook-oldalán teheted fel cikkünk alatt kommentben, és mi minden hétfőn, illetve csütörtökön itt, a metropol.hu-n frissülő cikkben, valamint a nyomtatott Metropol napilapban válaszolunk. Tabuk nélkül, minden a járványról.
máj. 3
7:06
Szobrot avatnak Cipőnek: nyolc éve hunyt el a legendás zenész (ATV)
A Republic egykori frontembere 47 évesen halt meg.
máj. 3
7:06
Biztos választ adott Karikó Katalin a pedagógusnak: eddig véd a Pfizer-oltás (Ripost)
Egy nyugdíjas magyar pedagógus a hétvégén tette fel a fontos kérdést a vakcina anyjának, Karikó Katalin pedig még aznap válaszolt.

Keresés