Joe Biden kormánya arra készül, hogy megbünteti Fehéroroszország vezető politikusait a Ryanair-gép múltheti földre kényszerítése miatt – mondta el Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője, akinek szavait az NBC idézte.
Hat hónapon belül felépülnek az új koronavírus okozta Covid-19 szövődményeként fellépő több szervet érintő gyulladás szindrómából a gyerekek, néhánynak azonban továbbra is szüksége van fizikoterápiára és mentális egészségük támogatására brit orvosok tanulmánya szerint.
A fehérvári strand megszépült környezetben és a fejlesztés nyomán új elemekkel nyitotta meg medencéit. A strandrész korábbi, önerős felújítása után most a nagymedence újult meg egy 110 millió forintos beruházás…
Vannak olyan sztárpárok, akik már az első találkozgatások alkalmával reflektorfénybe kerülnek, mások viszont titkolják szerelmeiket - sok olyan eset van, ahol évtizedek múltán sem derült ki tisztán, hogy együtt voltak a celebek. Most hát olyan sztárpárt mutatunk, amelyekről szinte senki nem tudja, hogy együtt voltak.
Egy szem gyógyszer a fejfájásra, egy pirula a görcsökre, egy a folyamatos térdpanaszokra? Ha Ön is így él, és azt gondolja, hogy a recept nélkül kapható fájdalomcsillapítókkal jót tesz, de legalábbis nem árt a szervezetének, nagyon téved! Ezek az orvosi rendelvény nélkül kapható szerek ugyanis veseelégtelenséget okozhatnak.
Vietnami tudósok azonosították a koronavírus egy új változatát, amely a brit és indiai mutáns keveréke - számolt be a járvány terjedésének megelőzéséről és ellenőrzéséről, Pham Minh Chinh kormányfő elnökletével tartott össznemzeti tanácskozáson szombaton a vietnami egészségügyi miniszter.
Az orosz és az amerikai csapat nagy lépést tett a negyeddöntőbe jutáshoz a rigai jégkorong-világbajnokságon: az oroszok a svájci csapatot verték, míg a tengerentúli együttes a norvégokat múlta felül.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint minden intézményben iskolapszichológusra lenne szükség a járvány okozta traumák miatt. Kovács Gábor iskolapszichológus, tanácsadó szakpszichológus arról ír, hogy mennyire tértek vissza rossz bőrben a gyerekek a jelenléti oktatásba.
Moszkva az érzelmi alapú, elhamarkodott következtetések helyett a nemzetközi jogon alapuló konstruktív és megfontolt megközelítés híve a Ryanair légitársaság repülőgépével történt incidens ügyében - jelentette ki szombaton újságírók előtt Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.
Június 1-jétől karantén- és tesztkötelezettség nélkül utazhatnak a beoltott magyar és moldáv állampolgárok a két ország között – jelentette be ma Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. „Számos országgal, folyamatosan egyeztetünk…
A magyar férfi röplabda-válogatott 3-0-ra nyert a házigazda ellen szombaton az Európa-liga ezüst divíziójának hatodik, utolsó fordulójában, Luxembourgban.
Franciaország, 1975. Szvjatoszlav Richter, a világ egyik leghíresebb zongoraművésze meghívja az akkor 23 éves Kocsis Zoltánt a XII. Tours-i Fesztiválra. „Richter ragaszkodik ahhoz, hogy Kocsis Zoltán is fellépjen. (…) Teremtő tisztasággal játszik, s ugyanakkor halál és gyerekkor egyszerre kísért billentésében – tudósít az eseményről Pilinszky János
A nosztalgiázás pozitív hatásáról a karantén idején bizonyosodtam meg. Jó érzés volt visszanézni a pár évvel ezelőtt készült fotókat, a múltba révedés melegséggel töltött el és hitet adott abban, hogy lesznek még olyan idők, amikor hasonló élményekben lehet részem. Ekkor jutottak eszembe azok az ikonikus tárgyak is, amelyek a gyerekkoromat jellemzi
Mádl Ferencet, a független Magyarország második köztársasági elnökét, az Antall-kormány miniszterét, a Széchenyi-díjas jogtudóst nem kell bemutatni. Halálának tizedik évfordulója alkalmából idézzük fel életének személyes pillanatait. Fia, Mádl András, menye, Mádlné Szőnyi Judit és unokái, Réka, Janka és Miklós mesélnek Mádl Ferenc eddig kevésbé ism