Új korallmentő technológia segíthet visszafordítani a klímaváltozás okozta károkat. Az Ocean Shot elnevezésű zátonymodulok a természetes korallzátonyok formáját utánozva lehetőséget biztosítanak a korallok és más tengeri élőlények számára a letelepedésre.
Befejeződtek a kivitelezési munkálatok a Dubaji Világkiállításra épített Magyar Pavilonban, így az épület már a hatósági ellenőrzésekre vár az átadás előtt. Magyarország egy különleges Makovecz-stílusú épületben várja majd a látogatókat 2021. október 1-jétől - közölte az Expo2020 Nonprofit Kft. szombaton az MTI-vel.
A Fidesz frakcióvezetője szerint az új pedofilellenes törvénnyel elmentek a falig, amit jól mutat az is, ahogy a liberális mainstream kritizálja a törvényjavaslatot.
A prediabétesz állapot a cukorbetegség előszobájának is tekinthető, mivel ekkor a vércukorszint már a normál érték fölé emelkedett, noha még nem éri el a kóros értéket. Bár a prediabéteszben szenvedők aránya nem pontosan ismert, egy vizsgálat alapján minden harmadik brit felnőtt érintett és a CDC adatai szerint az USA-ban is hasonló az arány.
„Segítségre szorultam, de nem a drogfüggőség miatt” – vallja Melanie Janine Brown, azaz a Spice Girlsből is ismert Scary Spice (azaz Mel B), akit volt férje módszeresen zaklatott éveken keresztül, míg bele nem hajszolta egy öngyilkossági kísérletbe.
Dr. Mangó Gabriella összefogott a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a gyöngyösi szegénynegyedben több embert is beoltottak, akiknek nem volt lehetősége regisztrálni vagy eddig félt a vakcinától.
Újra belevágnál az edzésbe és jól szeretnéd csinálni? Vagy épp ellenkezőleg, már egy ideje végzed a gyakorlatokat, mégsem látod az eredményt? Íme azok a jellemző hibák, melyek megakadályozhatják, hogy az edzések elérjék a céljukat.
A legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat 2020-ban Harag Anita kapta meg az Évszakhoz képest hűvösebb című kötetért, ami a Magvető Kiadónál jelent meg. Vasárnap, ebéd nálunk című tárcasorozatának ez a harmadik része, és egy éven át tart. (Az első részt Itt, a másodikat Itt olvashatjátok.)
A koronavírus-járvány legnehezebb időszakában sem engedte el a rászorulók kezét az Ökumenikus Segélyszervezet. Lehel László elnök ezt tartja a 2020-as év legfontosabb eredményének. Az InfoRádiónak adott évértékelő interjúban közölte: a támogatóknak köszönhetően 11,5 milliárd forint bevételt ért el tavaly a segélyszervezet.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/05/29/4342/
Megemlékezéseket tartottak a Hableány sétahajó tragédiájának második évfordulóján: az Ökumenikus Egyház megemlékezésén hajóval keresték fel a baleset helyszínét, míg a Terrorelhárítási Központ munkatársai a Margit híd pesti hídfőjénél helyeztek el koszorút.
A Qualcomm az utóbbi években rászokott arra, hogy a csúcs processzora mellé, fél év múlva kidobja annak felturbózott változatát. Most is ez most is erre számítunk. Az amerikai vállalat az utóbbi időben nagyon figyel arra, hogy megfelelő ütemtervben jelenjenek meg a termékei. Decemberben bemutatják a fő processzoruk alapváltozatát, majd júliusban a
Keddtől a beoltott magyar és moldáv állampolgárok szabadon - azaz karantén- és tesztkötelezettség - nélkül utazhatnak a két ország között - tette közzé a hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon szombaton.
A rangsorban nem történt jelentős változás, ugyanakkor Európa 32 legnagyobb klubjának pénzügyi szempontból drámai éve volt 2019/20-ban – állapította meg a KPMG Football Benchmark kiadványa. Ez is arra utal, hogy a koronavírus, illetve az abból eredő válság az egész futballvilágot érintette, és tavaly nyáron még messze nem volt vége ennek a hatásnak
Keddtől a beoltott magyar és moldáv állampolgárok szabadon - azaz karantén- és tesztkötelezettség - nélkül utazhatnak a két ország között - tette közzé a hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon szombaton.