Életének 84. évében elhunyt Gál Sándor József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, a felvidéki magyar irodalom és a magyar irodalmi élet kiemelkedő alkotója, szervezője, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - közölte az akadémia.
A történelem már kipróbálta ezt a forgatókönyvet Magyarországgal, láthatjuk ennek a következményeit – mondta 2019-ben a grafikusművész a lapunknak adott interjújában.
Jelenleg nincs információ arról, hogy mekkora veszélyt jelent az indiai Covid-vírusmutáns felbukkanása idehaza, az operatív törzs ugyanis nem hozott nyilvánosságra ehhez elegendő információt - írja a Népszava.
Egy grúz egyetemen évtizedekig őriztek egy komor műtárgyat: a miniatűr emberi fejnek kinéző leletről sokáig nem lehetett tudni, hogy valódi-e. Nemrég azonban kiderült az igazság: a kulcstartó méretű fej valóban embertől származik, és nem hamisítvány.
A párt ugyanis állásfoglalást kér arra vonatkozóan, hogyan utazhatnak azon országok polgárai, akiknek a kormánya eltitkolja, hogy milyen vakcinát kaptak – jelentette be Rónai Sándor, a DK EP-képviselője sajtótájékoztatóján.
Zente állapota folyamatosan javul, így a kisfiú egyre több dologra képes önállóan. Most újabb mérföldkőhöz érkezett a teljes gyógyulás felé vezető úton.
Június 1-től - az utasforgalomhoz igazodóan - bezárja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az Örs vezér tere HÉV-végállomáson található jegy- és bérletpénztárat és a XVII. kerületi Rákosmente ügyfélközpontot.
A szakértők tapasztalatai alapján a vásárlók alaposan felmérik a kínálatot, és a legjobb vételek pillanatok alatt elkelnek - a nagy sietségben azonban érdemes figyelni néhány dologra.
A családokért felelős tárca nélküli miniszter is tagja volt annak a delegációnak, amely Orbán Viktor miniszterelnököt kísérte hivatalos londoni útján. Novák Katalin szerint „a Boris Johnsonnal való találkozó rendkívül jó hangulatban zajlott. Amikor néhány erről szóló ++tudósítást++ látok, az a benyomásom, hogy a cikkeket már rég megírták előre, csa
Nagyon úgy néz ki, hogy a reddites kisbefektetők ismét feléledtek a január végi short squeeze után, a legnagyobb sztár most az akkor másodhegedűs, mozilánc-üzemeltető AMC Entertainment lett: csak ezen a héten közel 120 százalékot szárnyalt a jegyzés, a relatíve magas short állomány apropóján a januári eseményhez hasonlóan most is joggal beszélhetün
A Nokia az utóbbi időben egyre jobb konstrukciókkal dob piacra készülékeket, legfőképp a közép árkategóriában. Most újabb telefonjaik jelenhetnek meg. Az utóbbi időben több szivárgás is érkezett arról, hogy a Nokia készülékeket tervez bemutatni a közeljövőben, köztük a C20 Plus mobiltelefont. Ezt egy Geekbench teszt is bebizonyította, hiszen ott tű
A gazdák megbecsülését és a vidék megújítását segíti a jövő évi költségvetés – hívta fel a figyelmet Nagy István a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.
A legtöbb településen most kezdődik a lomtalanítás, így aktuális a kérdés, mit visznek el és mit nem. Érdemes utánanézni, ugyanis annál nincs kellemetlenebb, mint amikor a ház előtt marad valami...
A műsorvezető nem csinál titkot abból, hogy hadilábon áll a diétával. Bár még nem találta meg az igazit, egyetlen tippje van, amely úgy érzi, mindig beválik.
Zac Efron nemrégiben eladta Los Angeles-i házát 5,3 millió dollárért. Döntésével megerősítette azon tervét, hogy elhagyja az USA-t és Ausztráliába költözik.
Életének 84. évében elhunyt Gál Sándor József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, a felvidéki magyar irodalom és a magyar irodalmi élet kiemelkedő alkotója, szervezője, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja - közölte az akadémia szombaton az MTI-vel.
Rendkívüli tavasznak vagyunk a tanúi. 107 év óta az idei volt a leghidegebb április. Azért volt hűvös, mert nagyon változékony, csapadékos, frontos időszakot tudhatunk magunk mögött, ami májusban folytatódott. Két hónapja a szervezetünk folyamatos és szokatlanul erős terhelés alatt van.