Az amerikai bíróság észszerűtlennek nevezte a Bayer 2 milliárd dolláros javaslatát, amivel a társaság a jövőben jelentkező Roundup kárigényeket kezelte volna, így a bíró elutasította a cég javaslatát.
A Bak jegyében tartózkodó Hold és a Halak-Jupiter barátságos rezgései tehetnek arról, hogy bizakodó és a szokásosnál önzetlenebb hangulatban ébredsz. A Hold befolyásolja az érzéseket, ezeket az érzéseket kellemesnek érzékeled még akkor is, ha csak akkor tudsz bárkihez is közelebb kerülni, ha száz százalékig kiérdemelte bizalmadat. Mivel a Hold az a
Gyakran már egy éven belül megtérül a vállalkozásoknak az önműködő gépekbe fektetett pénz, a piaci szereplők kivétel nélkül további fellendülésre számítanak.
Nagy-Britanniában továbbra is néhány fertőzési gócpontra összpontosul az új típusú koronavírus B.1.617.2 megjelöléssel nyilvántartott, közkeletű nevén indiai variánsa – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a brit egészségügyi miniszter. Matt Hancock hozzátette: az e térségekben tapasztalt fertőzésszám-növekedés 50-75 százalékát okozhatja ez a víru
A bérleti szerződés arról is szólhat, hogy a bérlő a felújítás, beruházás értékét a bérbeadó részére a bérlet időszakában nem számlázza ki. Ekkor a bérbevevőnek az ingatlanok között kell kimutatni a bérbe vett ingatlanon végzett és aktivált beruházást, felújítást a számviteli törvényről szóló 2000. évi C. törvény (Szt.) 26. § (2) bekezdése alapján.
Az ügyfélkapun keresztül névvel, arccal, címmel jelennének meg azok a pedofil bűnelkövetők, akiket jogerősen elítéltek - ez derül ki a fideszes Kocsis Máté és Selmeczi Gabriella által benyújtott törvényjavaslatból. A jogszabály szerint a gyermekekkel kapcsolatba kerülő személyek esetében ellenőrizni lehetne, hogy korábban ilyen bűncselekmény miatt
Az online marketing az egyik legjobb eszköz, amellyel elérhetünk a potenciális vásárlóinkhoz, ügyfeleinkhez. Költséghatékony és könnyű elemezni az eredményességét, így szinte minden vállalat számára megfelelő megoldást jelent, ha az értékesítés
A járvány alatt felhalmozott megtakarítások egy részét biztosan költeni kezdik a nyáron az emberek, de a korábban jellemző fogyasztási lázhoz talán nem térnek vissza, javulhat a megtakarítási hajlandóság. A befektetések között előtérbe kerülhetnek a megújulásra képes hagyományos cégek, az ESG-terén fejlődni képes vállalatok és a globális megatrende
A magyar templomfelújítási program támogatásával 465 millió forint értékben 25 településen 31 templom újul meg Tolna megyében – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Decsen.
A hónap utolsó pénteki napján ismét a lejáró opciós szerződéseké lehet a főszerep. Amint arra az elmúlt fél év során már több alkalommal is felhívtuk a figyelmeteket, az utóbbi időben rendre ehhez az eseményhez igazodtak a piac lokális mélypontjai, amiket…
A vírus jobb megismeréséhez a matematikát hívták segítségül, ami meglepő adatokkal igazolta a csillapodásáról szóló korábbi elképzeléseket. Tíz év múlva náthaszerű vírussá szelídülhet a Covid-19 egy új kutatás szerint.
A repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. tavaly még ellenállt a NER-közeli Jelinek Dániel vételi ajánlatának, a kormány most abban bízik, hogy a járvány miatti válság megváltoztatta a számításaikat.
Az észak-koreai eredményeket idéző számok alapján a szavazatok 95,1 százalékát szerezte meg. Ennél még Lukasenka is rosszabb eredményt ért el az elcsalt belarusz elnökválasztáson.
Dinamikusan növekvő hatékonyság mellett az egy évvel korábbi majdnem két és félszeresére, 48,7 milliárd forintra növelte árbevételét az AutoWallis Nyrt. az első negyedévben – közölte a vállalata csütörtökön az MTI-vel. A tavalyi 582 millió veszteséggel szemben 406 millió forintos nyereséget sikerült elérni.
Vilmos herceg és Kate hercegné ellátogattak egykori iskolájukba, ahol annak idején megismerkedtek. Programjuk részét képezte a vitorlásverseny a tengerparti homokban. A megmérettetés szervezője a Fife Young Carers volt, amely „szabadtéri sporteseményekkel, workshopokkal és kirándulásokkal segíti a helyi gondviselők fizikai és mentális jóllétét”. A
Miközben a pénzpiacok már beárazták a jegybank júniusi kamatemelését, a hitelesek egy része pedig hamarosan emelkedő törlesztőrészletekkel számolhat, a megtakarítók aligha reménykedhetnek magasabb kamatban. Sem a bankbetétek, sem a lakossági állampapírok nem fognak többet fizetni a következő hónapokban.
Az Európai Bizottság iránymutatást tett közzé az álhírek visszaszorítását célzó, 2016-ban létrejött magatartási kódex megerősítésével kapcsolatban, amely megfogalmazza a brüsszeli testület elvárásait e téren, és komolyabb kötelezettségvállalásokat sürget az aláírók részéről. Az Európai Bizottság önkéntes magatartási kódexéhez kezdetben négy nagy it
A digitalizáció már a munkaerő-közvetítő cégek esetében is elengedhetetlen, ha hatékonyan szeretnének működni. Immár a folyamatok nagy része az online térben zajlik, ami sok esetben kényelmet biztosít minden résztvevőnek. Két témát érintettünk Vitos Alberttel, a HSA Group munkaerő-közvetítési üzletágvezetőjével folytatott beszélgetésünkben. Az egyi
A francia parlament elfogadta csütörtökön azt a törvénytervezetet, amely előírja a június 2-án véget érő egészségügyi rendkívüli állapot kivezetését, valamint a védettségi igazolás használatától szóló javaslatot, amely az ezer főnél nagyobb rendezvényeken június 9-től lesz érvényben.
A MOL Limo számára nyújtott automatikus parkolási szolgáltatás az első konkrét lépése a MOL Nyrt. és az i-Cell együttműködésének, amely a nagyvállalat közvetett érdekeltségszerzéséhez kapcsolódóan valósul meg. Januárban jelentette be az i-Cell, illetve a Lead Ventures, hogy a scaleupokra specializálódott, budapesti székhelyű kockázati- és magántő
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/05/28/4328/
Már több mint tíz évvel ezelőtt volt feleségének is arról beszélt Samuel Cassidy, a San José-i lövöldözés elkövetője, hogy megölné a kollégáit – jelentette csütörtökön az amerikai sajtó.
A Metropol egyik kollégája részletesen számol be arról, hogyan jelentkezett a Sinopharm-vakcinára, milyen volt megkapni az oltást, és annak voltak-e mellékhatásai.
Imádod Sandra Bullockot, és olvadozol Channing Tatum láttán? Mi így vagyunk vele, ezért várjuk mindennél jobban a készülő mozifilmjüket - ami elég ütősnek ígérkezik!
Gyurcsány Ferenc felesége egy lapon említi a jelenlegi magyar kormány politikáját és a Nagy Imre és mártírtársai kivégzését irányító kommunista nagyapjáét.
Csökkent az álláskeresők száma Magyarországon az NFSZ most közzétett adatai szerint, amelyek arról árulkodnak, hogy a magyar gazdaság újraindulásával a munkaerőpiaci folyamatok is javulásnak indulnak. Az álláskeresők közül sokan nem kapnak semmilyen támogatást, ráadásul nő a tartós munkanélküliek száma, ami azért is baj, mert minél tovább állástala
A Basf Digital Farming és a Pessl Instruments a gyümölcs- és zöldségfélék kártevőirtásának javítása, és ezáltal a termelés fellendítése érdekében globális K+F együttműködési megállapodást írt alá.
Nagy-Britanniában továbbra is néhány fertőzési gócpontra összpontosul az új típusú koronavírus B.1.617.2 megjelöléssel nyilvántartott, közkeletű nevén indiai variánsa - mondta csütörtök esti sajtótájékoztatóján a brit egészségügyi miniszter. Matt Hancock hozzátette: az e térségekben tapasztalt fertőzésszám-növekedés 50-75 százalékát okozhatja ez a
Értesülések szerint Ruszin-Szendi Romulusz azért távozik tisztségéből, mert őt szemelte ki a kormány a tegnap menesztett honvédségi parancsnok Korom Ferenc helyére.