2021. május 25. kedd

máj. 25
6:08
Áldozathibáztatás (Magyar Nemzet)
Megint jőnek, ügynököznek. Összegyurcsányoznak mindent. Most éppen a Nobel-díjra is esélyes Karikó Katalint.
máj. 25
6:09
Később lesz látható a mozikban a Becsúszó szerelem (Márkamonitor)
A jelenlegi mozilátogatottsági tendenciákat és a tervezett mozinyitásokat látva a Vertigo Média, mint forgalmazó, egyetértésben a gyártóval, producerekkel úgy döntött, hogy a sikervárományos, széles közönségnek szánt új magyar vígjáték, a Becsúszó szerelem bemutatóját május 27-ről későbbi időpontra teszi át.   A tervek szerint nyáron, várhatóan júl
máj. 25
6:09
Neiva Mara az arcodba tolja a popsiját, és azt akarja, hogy kívánd (Promotions)
Megan Fox villant, Hevesi Kriszta közben nagyon várja a nyarat, míg Neiva Mara igyekszik megmutatni mindent magából, amit lehet.
máj. 25
6:09
Milyen biztosításra számíthatunk, ha betegek leszünk? (Bank360 blog)
A koronavírus-járvány hatására megnőtt a kereslet a kockázati biztosítások iránt, ezzel összefüggésben a pénzintézetek nagy része is a pandémiás helyzethez igazította a feltételeit. Utánajártunk, hogy mire számíthatnak az ügyfelek, ha a vírus miatt következik be egy biztosítási esemény.
máj. 25
6:12
Hack Péter: polgárháborús helyzetet idézhet elő, ha valaki kétharmad nélkül kezd alkotmányozni (ATV)
Hack Péter nem ért egyet Elek István állításával, amely szerint 2010 után a Fidesz lopakodó államcsínyt hajtott végre. Szerinte egy feles többséggel elindított alkotmányozás, illetve az elmúlt 12 év jogrendszerének semmissé nyilvánítása egy sor kérdést felvet.
máj. 25
6:12
Havas Henrik házat vett Tenerifén, de pórul járt (BorsOnline)
Kénytelen megszabadulni az ingatlantól.
máj. 25
6:12
Csak a magyar gazdák érdekeit szolgáló agrárpolitikát fogadunk el (Magyar Nemzet)
Hosszas viták után napokon belül véglegesíthetik a magyar gazdákat is érintő új uniós agrárpolitikát.
máj. 25
6:18
Fehérorosz repülőbotrány: Szlovákia és Csehország a sarkára állt (Infostart)
Szlovákia elítélendő, illegális cselekedetnek tartja a Ryaniar légitársaság civil járatának kényszerleszállását a fehérorosz főváros, Minszk repülőtérén, valamint Raman Prataszevics ellenzéki újságíró elfogását. Pozsony szerint az incidens veszélyezteti az Európai Unió állampolgárainak biztonságát.
máj. 25
6:18
Bizalmi vagyonkezelésnél felmerülő illetékkötelezettségek (Adózóna)
Írásunkban a bizalmi vagyonkezelési struktúrával kapcsolatban felmerülő legfontosabb illetékszabályokat foglaltuk össze.
máj. 25
6:18
Megjelent a Ripost7 legújabb száma! (Ripost)
A Gyurcsány-show folytatódik, jöhetnek a lagzik, de vajon milyen az idei esküvői ruhadivat, különleges összeállításunkban pedig olyan sztárok szólalnak meg, akiket pedofil támadás ért.
máj. 25
6:18
44 évesen talált rá a szerelem Kunovics Katinkára (BorsOnline)
Egy elvált zenész személyében találta meg az igazit.
máj. 25
6:18
Komoly esőzések után csökkentek az árak (Agrofórum)
Viszonylag rossz hangulatban kezdődött a hét a tengerentúlon és Európában. Sem az Egyesült Államokban, sem Franciaországban, de az Egyesült Királyságban sem volt munkaszüneti nap a hétfő, így az árutőzsdék is kinyitottak. Chicagóban a búza 1,6 százalékot, a kukorica 0,2 százalékot és a szójabab is 0,2 százalékot vesztett értékéből. A repce stagnált
máj. 25
6:18
Az ördögrája hálája (Magyar Nemzet)
Búvárfotósként több tucat díjat nyert, és két filmet készített a tengerek, óceánok élőlényeiről, főleg cápákról. Selmeczi Dániellel beszélgettünk.
máj. 25
6:21
Ronaldót kitették a keretből, érik a nyár szenzációja (Ripost)
Egyre inkább úgy fest, hogy a Juventus ötszörös aranylabdás labdarúgója, Cristiano Ronaldo ezen a nyáron klubot vált.
máj. 25
6:24
Napirend előtti felszólalásokkal kezdődik az Országgyűlés e heti ülése (hirado.hu)
A  képviselők a kormány tagjaihoz intézhetnek interpellációkat ma az Országgyűlésben.
máj. 25
6:24
Mélyrepülésre készültünk, de ez a válság egészen újat hozott (Interjú) (Portfolio)
Ma már tisztán online meg lehet szervezni egy-egy nagy nemzetközi M&A-tranzakciót az elejétől a végéig, a home office egyeduralmát azonban, úgy néz ki, a hibrid munkavégzés válthatja fel – mondja Bíró Balázs. A Deloitte Magyarország leendő vezérigazgatója a pénzügyi tanácsadás területéről érkezik, így a tanácsadócég stratégiai céljai és növekedési
máj. 25
6:24
Eső és akár 28 fok is jöhet kedden (SzMo)
Nyugaton kevesebb, keleten több napsütésre van kilátás, de zivatarok is tarkíthatják az időt.
máj. 25
6:27
Támadást jelent az európai szuverenitás, a demokrácia ellen a Ryanair járatának eltérítése (hirado.hu)
Az uniós tagállamok vezetői újabb büntetőintézkedések meghozatalát sürgetik Fehéroroszországgal szemben.
máj. 25
6:27
Von der Leyen: a Ryanair gép eltérítése támadás az európai szuverenitás ellen (ATV)
A Ryanair légitársaság járatának eltérítése támadást jelent az európai szuverenitás, a demokrácia és a szólásszabadság ellen, ebben minden uniós tagállami vezető egyöntetűen egyetértett - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a hétfőn kezdődött kétnapos EU-csúcs első munkanapját záró sajtótájékoztatón.
máj. 25
6:27
Közösen gyártana akkumulátort a Ford és az SK Innovation (autopro)
A közös vállalat minden évben az amerikai OEM több mint félmillió elektromos járművéhez fog akkumulátorokat gyártani.
máj. 25
6:29
Vége a techcégek önkényes cenzúrájának Floridában (hirado.hu)
Az új törvény szerint a bíróságok akár 100 ezer dollár kártérítést is megítélhetnek magánszemélynek, ha egy közösségi médiaplatform cenzúrázza a felhasználó tartalmát.
máj. 25
6:30
Kemény szavak az Európai Tanács elnökétől: az Eu nem tűri az „orosz rulettet” ártatlan polgárok életével (Blikk)
Az Európai Unió nem tűri, hogy „orosz rulettet játszanak” ártatlan polgárok életével, ezért az uniós tagállamok vezetői újabb büntetőintézkedések meghozatalát sürgetik Fehéroroszországgal szemben – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben kedden hajnalban.
máj. 25
6:30
Továbbra is a gyengülés a jellemző (Agrofórum)
Folytatódott a becslés után megkezdődött folyamat és minden terménynél az árak csökkenése maradt jellemző.
máj. 25
6:30
Októberig használhatják személyi igazolványukat a beutazáshoz a nem Nagy-Britanniában élő EU-polgárok (Növekedés)
A brit belügyminisztérium hétfői tájékoztatása szerint októberig használhatják személyi igazolványukat a beutazáshoz azok az EU-állampolgárok, akik nem élnek Nagy-Britanniában. A Nagy-Britanniában élő uniós polgárok ugyanakkor még legalább négy évig személyi igazolvánnyal is beléphetnek.
máj. 25
6:30
Vége az ingyenes parkolásnak, de nem mindenhol (Magyar Nemzet)
Bírságolási dömping várható, a baloldali polgármesterek döntő többsége már csatasorba állította a parkolóőröket.
máj. 25
6:33
A horgászok nem szennyezik a Balatont (AQUA)
A kutatási eredmények szerint a horgászok etetőanyag-bevitele a Balatonba nem befolyásolja érdemben a tó vízminőségét, és nem játszhatott szerepet a 2019-es algavirágzásban. Az agrártárca kiemelten foglalkozik a Balaton élővilágának megóvásával. A feladat ellátására május elsejétől kinevezett miniszteri biztosnak, Szári Zsoltnak, a Balatoni Halgazd
máj. 25
6:36
Egy százalék alatt a koronavírussal újrafertőződők aránya (Infostart)
Tízezer megerősített koronavírusos esetre mindössze 4,3 újrafertőződés jut egy kutatás adatai szerint.
máj. 25
6:36
Közel fél évvel az ostrom után nem őrzi tovább a Capitolium épületét a Nemzeti Gárda (Blikk)
Csaknem öt hónappal a január 6-i zavargások után, hétfőtől nem őrzi tovább az amerikai törvényhozás épületét a Nemzeti Gárda – jelentette be hétfőn az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon).
máj. 25
6:36
Ray Dalio: inkább a bitcoin, mint az államkötvény (Kripto Akadémia)
Van néhány bitcoinom. Egy inflációs környezetben inkább fektetnék ebbe, mint államkötvénybe – mondta Ray Dalio, a Coindesk hétfőn kezdődő online kriptovaluta konferenciáján. Ray Dalio egyike a világ legjobbnak tartott befektetőinek. Karrierjét az egyetem elvégzése után a New York-i értéktőzsdén kezdte, majd…
máj. 25
6:36
Ezek a legfrissebb adatok a koronavírus-fertőzöttek és halottak számáról (Life)
A világon 167 116 334 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 469 589 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint.
máj. 25
6:36
Gémesi és bizalmasa milliókat költött luxusutakra (Magyar Nemzet)
A bíróság is túlzóan magasnak találta a gödöllői önkormányzat által adatigénylésért felszámolt 340 ezer forintot.
máj. 25
6:36
A családi cég átadásást sokan összekeverik az örökléssel (Forbes)
Egy vállalkozás irányításának átadása nem egyenlő az örökléssel. A családi cégek legfontosabb kihívása jelenleg a generációváltás, de mégsincs sok sikertörténet. Miért?
máj. 25
6:39
13 megyére adott ki figyelmeztető előrejelzést zivatar miatt a meteorológiai szolgálat (Háziállat)
Kedden is eshet az ország nagyobb részén. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedden a Dunántúl északi és nyugati részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, és legfeljebb kisebb eső, zápor várható. Máshol napos, gomolyfelhős időre van kilátás, kora délelőttig északkeleten, délután a Tiszántúlon alakulhat ki zápor, zivatar. A
máj. 25
6:39
Elfogták az uruguayi börtönből megszökött olasz maffiafőnököt (hirado.hu)
Morabito személyében az Olaszország által egyik leginkább keresett bűnözőt sikerült elfogni.
máj. 25
6:39
Az amerikai elnök is megszólalt a fehérorosz gépeltérítéssel kapcsolatban (ATV)
Joe Biden amerikai elnök hétfőn "a nemzetközi jogi normák nyílt megsértésének" és "gyalázatos incidensnek" nevezte Fehéroroszország azon akcióját, amelyben eltérítettek egy utasszállító repülőgépet azért, hogy letartóztathassanak egy ellenzéki újságírót.
máj. 25
6:39
Hoppá, milyen ingatlant árul a magyar tévés, biztos, hogy egy vagyont ér (Ripost)
Havas Henriknek nem éri meg tovább fenntartani az ingatlant.
máj. 25
6:39
Kiderült, hol, miként hatott a járvány a lakáspiacra (Azenpenzem)
Úgy tűnik, a koronavírus még mintha jót is tett volna a Tisza-tó környékének. A legnagyobb vesztes a budapesti és az érdi agglomeráció lett. Érdemes böngészni a mellékelt térképet, amelyen bárki kisilabizálhatja, mi történt az őt érdeklő területen.
máj. 25
6:39
Már Pepsi-kólát is készíthetünk magunknak otthon (Márkamonitor)
A világ vezető szódagépgyártója, a SodaStream tavaly kezdte meg a PepsiCo szörpök forgalmazását négy európai országban, Norvégiában, Svédországban, Németországban és Franciaországban. A vállalat idén folytatja az új ízek bevezetését olyan európai piacokon, mint például Ausztria, Olaszország, Szlovákia, Csehország, illetve Magyarország. A SodaStream
máj. 25
6:39
Kvíz: a Duna vagy a Tisza mellett fekszik ez a 7 híres magyar település? Cseles, becsapós kérdések következnek (Promotions)
Ti is simán eltévesztitek, hogy melyik folyó partján fekszenek híres városaink? Vagy épp ellenkezőleg, simán tudjátok?
máj. 25
6:41
Éjszaka: zivatarok, akár hevesebb viharok – felhőszakadás, jég, szél! (Háziállat)
Éjszaka: záporok, zivatarok, akár hevesebb viharok – felhőszakadás, jég, szél! A következő órákban délnyugat felől labilizálódik a légkör, ismét egyre több helyen lehet az éjszaka folyamán zápor, zivatar, akár hevesebb zivatar(ok) sem kizártak. Főként a Kaposvár-Nyíregyháza vonaltól északra számíthatunk villámlásra, mennydörgésre, legkisebb eséllye
máj. 25
6:42
Friss! Ennyire nőtt a vírusfertőzöttek és a halálos áldozatok száma (BorsOnline)
Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
máj. 25
6:42
Már biztos: a floridaiak pert indíthatnak a közösségi oldalak ellen, ha letiltják őket (Blikk)
Ron DeSantis Florida republikánus kormányzója hétfőn aláírta azt a törvényt, amely az Egyesült Államokban elsőként lehetővé teszi, hogy a déli állam lakosai pert indítsanak a nagy technológiai vállalatok közösségi platformjai ellen, amennyiben azok cenzúrázzák, vagy letiltják őket - számolt be az amerikai sajtó.
máj. 25
6:42
Az öreg ember hány évestől kezdődik? 60? 70 vagy 80 éves kortól? (ProfitLine)
Ma bátran kijelenthető, hogy a 60-asok az új 50-esek, az ötven felettiek életmódja, gondolkodása pedig a korábbi 40-esekéhez hasonlít - olvashatjuk a munkaeropiac.eu írásában. Pedig nem is olyan régen, talán alig egy-két évtizede, ha valakiről kiderült, hogy betöltötte a 60. életévét, időskorúként könyvelték el, szinte „leírta” a társadalom.
máj. 25
6:42
Áremelésre készülnek a boltok: még mindig nem túl optimisták a jövőt illetően (Pénzcentrum)
A GKI konjunktúraindexe az áprilisi, példátlanul nagy emelkedés után májusban sokkal kisebb, de azért jelentős lépést tett felfelé, s ezzel elérte tavaly februári, vagyis a járvány előtti szintjét. A GKI-nak az EU támogatásával készített felmérése szerint az üzleti várakozások utoljára 2019 végén voltak ilyen optimisták, a fogyasztóiak viszont még
máj. 25
6:42
GKI Digital: koncentrált a magyar online kiskereskedelmi piac (Mínuszos)
A magyar online kiskereskedelmi piac koncentráltságát jelzi, hogy a három legnagyobb hazai e-kereskedő tavalyi online forgalma meghaladta a kétszázmilliárd forintot, miközben a tíz legnagyobb együttes eredménye bruttó 330 milliárd forint körül alakult – közölte a GKI Digital. A kutató cég hatodszor teszi közzé a Magyarországon működő, legnagyobb fo
máj. 25
6:42
Biztonságos megmunkálás szívós felületeken (newtechnology.hu)
A Sandvik Coromant két új, kifejezetten hőálló szuperötvözet (HRSA) anyagok megmunkálására tervezett esztergálási minőséget mutatott be. Az S205 esztergálási minőséget simításhoz és elősimításhoz, a CC6165 kerámia minőséget a nagyolás és az elősimítás közötti alkalmazásokhoz tervezték, a HRSA-k nehéz felületeinek megmunkálására. A HRSA-kat jellemző
máj. 25
6:42
Egy francia divatguru taszította le a leggazdagabbak trónjáról Jeff Bezost (Növekedés)
Már nem Jeff Bezos a világ leggazdagabb embere, helyét átvette a több mint 70 divatmárkát tulajdonló francia LVMH Csoport tulajdonosa, Bernard Arnault francia üzletember.
máj. 25
6:45
Marad még egy kicsit az esős idő (Háziállat)
Az északnyugati megyékben egész nap erősen felhős vagy borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős időre van kilátás. A Dunántúlon kisebb eső, zápor, főleg a Tiszántúlon elszórtan zápor, néhol zivatar is lehet. Az északnyugatira forduló légmozgás nagy területen megélénkül, sőt meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 28 fok között
máj. 25
6:45
Reggel az ország nagy részén még zivatarok, délután már napsütés lesz jellemző (hirado.hu)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 28 fok között alakul.
máj. 25
6:45
Még a víz is felforrt, olyan jól néz ki az 56 éves Liz Hurley (Joy)
Valaki mondja már meg, mi a titka?!

Keresés