Azt senki sem tudta, a verseny egyetlen izgalmas csatáját vívó Sebastian Vettel és Pierre Gasly hogyan zárta le a küzdelmét – de Lance Stroll legalább a mémek hőssé vált
Ha egyelőre nem is tömegesen, de úgy tűnik, tovább folytatódnak a 3D-ben nyomtatott lakóházakkal kapcsolatos kísérletek. Ezúttal egy kétemeletes, 90 négyzetméteres betonházat sikerült kinyomtatni a belgiumi Wseterlóban, melyet Európa legnagyobb betonnyomtatója készített el - írja a Euronews.
Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden, és a kamatfolyosó sem változott - közölte az MNB.
Milyen az ideális szülés? Hogyan lehet rá felkészülni? Miért fontos az apai jelenlét már a kezdetektől? A hamarosan megjelenő Birth Your Colours – Szívtől színig kiadvány a babavárás, a szülővé válás időszakának legfontosabb kérdéseit és témáit járja körül – méghozzá színezhető, informatív oldalakon, önreflexiós feladatokon és megbeszélésre javasol
Egyesülésre készül Németország két vezető privát lakásüzemeltető vállalata, a Vonovia és a Deutsche Wohnen (DW), a kedden ismertetett tervek szerint az ügylettel egy több mint félmillió bérlakás felett rendelkező társaság alakulhat.
A módosított HET-ben a vízgazdálkodásra, az energetikára és a körforgásos gazdaságra együtt fele annyi uniós pénz sem jut, mint az eredeti terv szerint.
A folyamatosan fejlődő DEI technológiai eszközök segíthetik a vállalatok szükséges kulturális változásainak elindítását és támogatását, ezáltal csökkentve a szervezeten belüli előítéleteket, és a bevonásra épülő munkahelyek kialakulását.
Magyarország egyik legnagyobb székhelyszolgáltatójának vezetője felügyelte a számlagyáras bűnszervezetet, amit a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A több mint 800 milliós áfacsalás gyanúsítottjai közül öten már letartóztatásban vannak. A cégháló feltérképezésében ezúttal is nagy szerepe volt az online számlaadatok elemzésének
Az összeomló gazdaság a természet segítségére sietett, mondták egykor a rendszerváltás idején a természetvédelmi szakemberek, amikor a leálló termelési kapacitásoknak köszönhetőn megmaradtak élőhelyek, túléltek fajok, visszatértek egykor eltűntek. Olybá tűnik, hogy a természet (biológia) most visszaadja az egykori kölcsönt a gazdaságnak, legalábbis
Azt mindenféle adat nélkül mindenki tudhatja, hogy a brit királyi család bevétele és családi kasszája csillagászati összegeket rejt. Most lerántjuk a leplet, hogy ez mit is jelent a valóságban.
A teszteredmények alapján az amerikai Moderna oltóanyaga is hatásos és biztonságos a 12-18 év közötti korosztálynál. A vakcinát júniustól alkalmazhatják széleskörben.
Egymilliárd amerikai dollárt szán a következő 20 évben környezetvédelmi célok elérésére a világ egyik legnagyobb gyártóvállalata, a Magyarországon is jelenlévő 3M. A jelentős összegből saját projektjeik mellett más cégeknek is segítenek fenntarthatósági törekvéseik elérésében. A 3M számára régiónk kiemelten fontos, ezért mostanra itt is jelentősen
Európában tucatnyi fertőzést terjesztenek a kullancsok. Az embereket és állatokat is veszélyeztető kórok közül az emberek szempontjából a négy legfontosabb betegség (kullancsencephalitis, Lyme-kór, TIBOLA, nyúlpestis) tüneteiről, lappangási idejéről, kezeléséről és a prognózisáról is bővebben olvashat cikkünkben.
Még első üzleti gépének gyártásához és piacra dobásához sem tudott elég forrást gyűjteni a hangsebességnél gyorsabb utasszállítókat fejlesztő Aerion startup repülőgépgyártó, így váratlanul bejelentette megszűnését. A pénzügyi problémák megjelenése azért is rendkívül meglepő, mert a cég alapítója a dollármilliárdos Robert Bass, és a projektet a Boei
A hétvégi Magyar Közlönyben megjelent a gazdaságfejlesztési EU-pályázatok idei várható menetrendjének néhány fontos részlete és amint megírtuk: ezek azt mutatják, hogy a következő hetekben hat pályázat formájában 587 milliárd forintnyi forrásra lehet majd benyújtani a támogatási kérelmeket.
Őrizgeted a régi magazinokat, ruhákat, sérült vagy törött tárgyakat? A feng shui szerint ezek a dolgok vonzzák a negatív energiákat, ezért érdemes minél előbb megszabadulni tőlük.
Az elsőre mindenki emlékszik. Akár hirtelen fellobbanó, hamar kihúnyó érzelem volt, akár évekig tartó nagy szerelem. Ritkán éljük le első szerelmünkkel az életünket, mégis gyakori, hogy öregkorunkban is nosztalgiával gondolunk rá. Vajon miért?
Méretes szerbiai irodaportfóliót vett az Indotek Group a térségünk egyik legnagyobb ingatlanfejlesztőjének számító, egyébként többségi magyar tulajdonban lévő Globe Trade Center (GTC) vállalattól: mintegy 120 ezer négyzetméterhez jutott hozzá 267,6 millió euróért.
A Monetáris Tanács megítélése szerint az elmúlt időszakban tovább erősödtek az inflációs kilátásokat övező kockázatok. Az inflációs kilátások, valamint a gazdasági kilábalás folyamatának értékelésében a júniusi Inflációs jelentés előrejelzése lesz kiemelt fontosságú – olvasható az MNB keddi kamatdöntését követően kiadott közleményben. A Tanács előr
Gyorsan reagáltak a biztosítók a koronavírus okozta üzleti sokkra: kiterjesztették az online értékesítést és hozzászabták szervezeti működésüket a távmunka biztosításához. A Deloitte globális felmérésében arra kereste a választ, hogy milyen irányt szabnak a biztosítói iparág jövőbeli digitalizációs törekvéseinek a válsághelyzet során szerzett tapas
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara korábban kezdeményezte, hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vendéglátóipari beszállítók, élelmiszer-nagykereskedők, illetve az erdőgazdálkodók is felvehessék a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt. A kedvezményezetti kör kibővítésével számukra is lehetővé vált, amennyiben megfelelnek bizonyos fe
A tinik felétől kértek már erotikus fotót a neten, ahol nagy részük napi négy óránál is többet tölt. 10 százalékkal többen vannak azok, akik olvasnak online híreket, mint két évvel ezelőtt, és a TikTok népszerűsége is megugrott: már a harmadik leggyakrabban használt csatorna a fiatalok körében. Többek között ez is kiderült a „Magyar Tinik a neten 2
Összesen 5,4 millió négyzetméternyi ingatlanvagyont ajánl fel az állam a Magyar falu programban kistelepüléseknek; 2055 ingatlanról van szó, és 935 önkormányzat juthat ingyenesen a vagyonelemekhez - közölte kedden Budapesten, sajtótájékoztatón a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.
Az európai uniós tagállamok vezetői kedden, a brüsszeli EU-csúcs második munkanapján abban állapodtak meg, hogy az év végéig 100 millió dózis, koronavírus elleni oltóanyagot adományoznak a legrászorultabb országok részére.
Az egészségügyi szakértő szerint a járvány terjedése több tényezőtől is függ, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, és mindent meg kell tenni azért, hogy ne tudjon egy újabb hullám elindulni. Pusztai úgy véli, nem túl bölcs döntés, hogy Magyarország nem száll be a következő uniós vakcinabeszerzésbe, és azt is meglepőnek találja, hogy a rendezvények
„Nem adhatok mást, csak mi lényegem” – mondja Lucifer Madách művében, Az ember tragédiájában. Így vagyunk ezzel mindannyian, akár az anyagi javakról, akár belső adottságainkról van szó. Nem egyforma mértékkel, de mégiscsak adunk valamit egymásnak. De mit adhat egy hajléktalan, akinek semmije sincs?
A Miskolci Fürdők Kft. korábban 3 fürdő, a Selyemréti Strandfürdő, a Miskolctapolcai Strandfürdő, valamint a Miskolctapolca Barlangfürdő üzemeltetését látta el. Új felelősségként a hamarosan nyíló Ellipsum Élmény- és Strandfürdő napi feladatainak…
A látogatók immár 1250 négyzetméteren gyönyörködhetnek a 66. Tavaszi Aukció és az 5. Kortárs Aukció tárlatának 157 klasszikus és 105 kortárs műalkotásában.