A Deere & Co 169 százalékos negyedéves profitnövekedés után emelte egész éves eredmény-előrejelzését, mivel a fellendülő világgazdaságban növekszik a mezőgazdasági gépek és építőipari gépek iránti kereslet.
Hogyan kell kitölteni az áfabevallást, ha az EU-s szolgáltatás számlájáról hiányzik a közösségi adószám? – kérdezte az Adózóna olvasója. Nagy Norbert adószakértő válaszolt.
Összesen 288 bőrbetegséget képes azonosítani az új technológia, mely a beteg által feltöltött képek alapján képes megmondani, hogy milyen állapotban van az adott személy bőre, haja, valamint körme. A mesterséges intelligencia képességéről a Google éves fejlesztői konferenciáján, a Google I/O-n számolt be. Az applikáció már megkapta a CE-je
Talán kevesen tudják, de a Nissan név egy rövidítés, a Nippon Sangyo ipari holding nevéből tevődik össze – nézd meg galériánkat a 110 éves autógyártóról!
Meglepte a Red Bull tanácsadóját, hogy Lewis Hamilton meg sem próbált harcolni Monacóban. Szerinte újra bebizonyosodott, hogy nyomás alatt hibázik a Mercedes.
Május 10-től már sem a köz-, sem a magánszférában működő munkáltatóknak nem kell törekednie arra, hogy a dolgozók otthonról végezzék a munkájukat. Hirtelen tömeges visszatérésre azonban egyelőre úgy tűnik, nem kell számítani: számos magyarországi nagyvállalat fokozatosan tervezi a visszaállást az irodai munkavégzésre és továbbra is hibrid modellben
Az előzetes várakozásoknak ellentmondva lassulással indult a második negyedév a hazai használtautó-piacon: a DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint belföldön 56 300 személygépkocsi cserélt gazdát áprilisban, ami 12 százalékkal marad el az előző hónap volumenétől.
A diákmunkásoknak a logisztikai, valamint a gyártás szektor is szinte azonnali munkát tud biztosítani. Az éledező vendéglátóipar csak mérsékelten tudja felvenni a diákokat, míg a gyorséttermek továbbra is tartják kiemelt pozíciójukat.
Iskolák, állami- vagy magánszervezetek akár 35 millió forinthoz is hozzájuthatnak az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala által meghirdetett pályázaton.
Várhatóan rendkívüli ütemben emelkednek még jövőre is a globális államadósság-ráták a koronavírus-járvány gazdasági kárainak enyhítését célzó költségvetési kiadások miatt, és ebben a környezetben kockázatos lenne arra számítani, hogy az alacsony kamatok hosszú távon fennmaradnak, költségvetési kiigazítások nélkül is elviselhetővé téve a magas adóss
A dolgozók közül a szerencsésebbek most megtapasztalhatták, mennyit ér plusz egy nap "szabadság", hála a pünkösdi hosszú hétvégének. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, mennyivel pihentetőbb egy meghosszabbított hétvége, és vannak, akik még kevésbé élhetik meg ezt az érzést, mert ünnepnapokon is dolgoznak. Pedig a mentális egészség szempontjából nagyon
Viharos éjszaka: felhőszakadás, viharos szél és jég is lehet! A tegnapi szupercellák után ma estétől ismét megnő a zivatarok kialakulásának a valószínűsége. A dél felől érkező meleg levegővel az északnyugat felől behullámzó hidegfront találkozik éjszaka. Ennek előterében napközben a melegfronti felhőzet hozhat némi esőt, záporokat, így estig érdemi
Spanyolországban 4 millió 50 ezer volt a szállodákban lefoglalt vendégéjszakák száma áprilisban. Egy éve ugyanebben a hónapban a mutató nulla volt, miután a koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorú korlátozások arra kényszerítették az embereket, hogy mindenki maradjon otthon, ez pedig a padlóra küldte az idegenforgalmi ágazatot.
Ma már többen lesznek felnőttkorban lisztérzékenyek, mint gyerekként, és akár meddőséghez is vezethet a fel nem ismert betegség - hívta fel a figyelmet Koltai Tünde, a lisztérzékenyek érdek-képviseleti vezetője.
Los Angeles - Magyarországról kér képeket rajongóitól Joseph Gordon-Levitt. A Golden Globe-díjra jelölt amerikai színész Hollywood egyik kedvenc színészévé vált az elmúlt évtizedben, és könnyen lehet, hogy a közeljövőben - több kollégájához hasonlóan - ő is Magyarországon forgatja következő nagy moziját.