A világon 166 456 300 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 449 807 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 165 879 428 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 438 489 volt.
Az agyi érkatasztrófa hirtelen kialakuló állapot, ami az esetek jelentős hányadában teljes életminőség-változást von maga után. Mindez nem csupán a betegek fizikai problémáit (pl. bénulás, önellátási nehézségek, beszédzavar) foglalja magába, hanem az agykárosodásnak, illetve a megváltozott életmódnak lelki vonatkozásai is vannak.
Végre egy mozgásforma, aminek jót tett a járvány! A bringázás amatőr szerelmesei többet tekertek az elmúlt egy évben, mint előtte bármikor. A járvány következtében a nemzetközi ellátási lánc zavarai viszont – a kereslet megugrásával „kézen fogva” - világszerte komoly kerékpárhiányhoz vezettek. A Pénzcentrum két különböző nézőpontból mutatja be a j
Akár negyven nő holttestét is eláshatták egy volt rendőr kertjében Salvadorban. A férfi nem egyedül gyilkolt: kollégái, valamint katonák és embercsempészek lehettek tagjai a bűnszervezetnek. Az áldozatok között kislányok is vannak. Az ATV Híradójának riportja.
Vasárnaptól nem engedik be Németországba az Egyesült Királyságból érkező utasokat, így akarják megakadályozni az indiai koronavírus-variáns terjedését. Közben Malajziában eddig ismeretlen, vélhetően kutyáktól eredő koronavírust azonosítottak korábban tüdőgyulladással kezelt betegek mintáiban. Az ATV Híradójának riportja.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai szerint a mobiltelefon-szolgáltatás piacán 2017 eleje és 2020 vége között folyamatosan a Magyar Telekom Zrt volt a piacvezető a hívásforgalmat bonyolított SIM-kártyák alapján, részesedése 45 százalék körült alakult. A második Telenor Magyarország Zrt részesedése ez idő alatt 2,4 százalékponttal c
A freshplaza.com globális narancskereskedelmi körképe alapján elmondható, hogy a tavalyi évben a koronavírus pandémia kitörése kapcsán magas volt a narancs iránti kereslet, ugyanakkor idén kissé kedvezőtlenebbül alakulnak a piaci körülmények.
1981-ben, vagyis éppen negyven esztendeje indult el Juhász Előddel a Zenebutik. A mai ifjak vélhetően nem tudnak elképzelni olyan műsort, amelyikbe egymás után következhet mondjuk az AC/DC és Mozart valamelyik darabja. A Zenebutikban viszont ez teljesen természetes volt. A Heti Napló riportja.
Az amerikai Moderna gyógyszergyártó hamarosan kérni fogja a 12-17 éves korosztálynak kifejlesztett, koronavírus elleni oltás jóváhagyását az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA) - idézte a Journal du dimanche francia vasárnapi lap a cég vezetőjét.
Itt a tavasz, nyitnak a teraszok és így újra nyitva áll a lehetőség az ismerkedni vágyók előtt is, akik nem hisznek az online társkeresésben. Közéjük tartozik Király Linda is, aki két éve szingli.
Magasan a legnagyobb a merítésük Európában, világsztárok sora maradt ki a végső keretből, a világ legjobbjai játszanak a kezdőben. Ezt már csak elveszteni tudják.
A Gold Record lélekemelő online kiadványa ingyenesen elérhető a YouTube-on és egyéb online zenei felületeken. Széchenyi István gróf fohászát Reviczky Gábor adja elő.
Legyen szó pezsgőfürdőről, egy nyugtató arcmaszkról vagy mondjuk kristály-rituáléról, az öngondoskodás az egyik legfontosabb dolog, amit megtehetsz az egészséged érdekében. Olyan tevékenység, ami óvja a lelki és fizikai jólétedet azáltal, hogy időt szánsz magadra a rohanó mindennapokban. Az elmúlt egy év világjárvány okozta megpróbáltatásai miatt p
Átlag feletti mértékben nyitottak a budapestiek az innovatív városi légiközlekedési eszközök alkalmazására egy hat európai nagyvárosra kiterjedő nemzetközi kutatás szerint. Az ún. Urban Air Mobility (UAM) területén Európa több mint 30 százalékos részesedéssel piacvezetőnek számít a világon. A közútinál biztonságosabb, tisztább és gyorsabb közlekedé
A Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika most indult post-COVID Szaglás Ambulanciáján szaglásvizsgálattal és szaglástréninggel segítenek azoknak, akiknek a koronavírus-fertőzés után több mint három héttel is fennmaradtak a szaglásukat érintő panaszaik. Ez az ország első szaglásvizsgáló centruma.