Valaha katonák lakták az épületeket, a gépesített lövészzászlóaljak és harckocsi zászlóaljak évtizedeken át teljesítettek szolgálatot a ma már málladozó falak között.
Orbán Viktor a tegnap nap folyamán bejelentette, hogy megvan az 5 millió beoltott és ezáltal újabb enyhítések következnek, melyek a zeneipart is érintik.
Keddtől vasárnapig rövidített útvonalon, csak az Örs vezér tere és Cinkota között jár a csömöri (H9) HÉV karbantartás miatt. Szintén karbantartási munkák miatt a a 4-es és a 6-os villamos helyett kedd este 22 órától szerda hajnali 4 óráig pótlóbusz közlekedik.
Ma már igen ritkán írunk kézzel, de amint papírra vetünk egy-két szót, a grafológiában jártas emberek bizony elég sok mindent megtudnak rólunk állapítani, no meg persze kapcsolatainkról is. Neked milyen a kézírásod?
Folyamatosan bővül a Magyar Falu Program: míg 2019-ben 150 milliárd forintot fordítottak falusi csokra, önkormányzati és egyházi pályázatokra, illetve a mellékutak fejlesztésére, addig 2020-ban több mint 200 milliárd, 2021-től pedig 250 milliárd forintot meghaladó összeg áll rendelkezésre az ötezer lakosnál kisebb népességű települések fejlesztésér
A fülvérzés nagyon rémisztő állapot, számos kiváltó oka között pedig néhány vészhelyzetnek számító kórkép is szerepelhet. A fül külső részéből történő vérzés általában felületi sérülés következménye, viszont ha biztos benne, hogy a fülét semmilyen behatás nem érte, fülvérzés esetén mielőbb forduljon orvoshoz, hogy amint lehet, megfelelő kezelésben
Az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) friss vizsgálati eredményei szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű vakcinái egyaránt nagyon hatékonyak a koronavírus indiai variánsa által okozott betegség kialakulásának megakadályozásában.
A szerda déli Teliholdat követően fogyóban lesz égi kísérőnk, a Hold. Fénye erős, energiája feltöltő hatással lesz – a későbbi, fogyó állapot ellenére is. A hét jelentős részében nagy lesz bennünk a lendület, az elkötelezettség és a tenni vágyás. A belőlünk kikívánkozó energiákat és ötleteket ajánlott szabadon engedni. Mindannyian azt fogjuk tapasz
Hazánk kastélyai nem csak arról nevezetesek, hogy ideális turista célpontok, hanem arról is, hogy egyre több filmrendező használja őket forgatási helyszínként különböző filmekhez és sorozatokhoz.
Egyre több országgal sikerül Magyarországnak megállapodást kötnie a magyar védettségi igazolvány elfogadásáról, azonban az igazolvány megléte sok esetben nem ad automatikus belépést az adott országba. A Portfolio összegyűjtötte, hogy országonként milyen egyéb előírások vannak. Jó hír a Horvátországba készülőknek, hogy nem kell angol nyelvre fordíta
A meghitt családi ünnepségre saját kezűleg készített meglepetéssel érkezett Pius papa unokája, Horváth Szandra. A telitalálatos ajándéktól az ünnepelt nagypapa annyira elérzékenyült, hogy szóhoz sem jutott.
Kittire sok címkét lehetne akasztani: modell, szépségkirálynő, egyetemista, cukrász, áldozat és női jogokért harcoló szervezetek pártfogója. Tavaly rengetegszer felbukkant a neve a médiában, hol a szépségversenyeken elért bámulatos sikereiről számoltak be, de túlnyomó többségben inkább a traumáját vesézték. Most egy tabumentes interjúban mesélt arr
A koronavírus-fertőzés következtében kialakuló szaglásvesztás kellemetlen és sokak esetében hosszan fennálló probléma: egy friss tanulmány szerint nem érdemes kortikoszteroidokkal kezelni ezt az állapotot, inkább illattréninggel kell felvenni ellene a harcot.
A C&A 2021 őszén nyitja meg textilipari innovációs gyárát (C&A FIT) a németországi Mönchengladbachban. A legújabb technológia alkalmazásával, az új telephelyen a farmergyártásra összpontosítanak - szerepel a cég közleményében.
Vécépapír, kenyérsütés, home office és kézfertőtlenítő, utazás és távolságtartás – 2020 után már egyik se ugyanazt jelenti, mint amit a koronavírus előtti időkben. Egy menő grafikus megrajzolta mindezt. Humor, irónia és szembenézés következik.