Szinte az utolsó percig kellett várni, hogy eldőljenek a spanyol első osztály legfontosabb kérdései. Bajnok lett az Atlético, de a Real Madrid is hősiesen küzdött. Mindkét fővárosi csapat szívroham-közeli állapodta hozta a szurkolóit a záró forduló első félidejében. A táblázatot vezető Atléticónak a a Valladodid otthonában kellett nyernie a bajno
Az otthonától majdnem ezer kilométerre, egy német kórházban fekszik magatehetetlenül és az életéért küzd B. Erik, miután rejtélyes körülmények között szerzett súlyos sérülésekkel május 12-én beszállították.
A kelet-közép-európai régióban a vállalkozások több mint kétharmada szembesült az elmúlt egy évben valamilyen biztonsági kihívással, ennek ellenére a cégek több mint fele nem rendelkezik átfogó biztonsági stratégiával – állítja a Microsoft Magyarország egy felhőbiztonságot vizsgáló felmérés szerint. A régió vállalkozásainak csak alig több mint a fe
A vállalatoknak nagy hangsúlyt kell fektetniük az ügyfélélmény stratégiájukra, hiszen az pozitív hatással lesz az ügyfélhűségre, ami pedig bevételnövelő.
Nem a random osztogatott állami támogatástól függött, hogy egy szórakozóhely milyen eredménnyel vészelte át 2020-at, hiszen vegyes a kép. Milliárdos veszteségen nem segített a pár tízmilliós kormányzati pénz, míg célzott állami támogatás nélkül is meg lehetett maradni. Például Covid-tesztelésből származó bevételből.
Az ingatlanfejlesztők legalább másfél éve várnak arra, hogy a kormány végre kijelölje a rozsdaövezeti helyszíneket, ahol kedvezményekkel is támogatja a beruházásokat. Mi nem várunk, inkább segítünk a kormánynak. Sorozatunkban megnéztük, mik lehetnek a valószínűleg 15-20 évig is eltartó programban az első egy-két évben fókuszba tehető területek. Bud
Ahogy nincs két egyforma lakás, úgy nincs két egyforma kert sem. Jó esetben mindegyik a tulajdonosok igényeihez igazodik és az ő kültéri szabadidő tevékenységeiket tükrözi. Van egy elem azonban, ami egyikből sem hiányozhat!
A nyárson sült ételek könnyen variálhatóak és gyorsan elkészülnek, ezért a grillfogások népszerűségi listájának elején találhatóak. Nem mindegy azonban, hogy milyen az a nyárs. Fa vagy fém? Egyes vagy dupla?
Váratlan csend és üresség jellemezte a balatonparti településeket a hosszú hétvégén. Bár az enyhítéseknek köszönhetően már fogadhattak vendégeket a szállodák, sőt a teraszok is már egy ideje megnyithattak, mégsem tolongtak az emberek a Balatoni parti sétányokon.
San Francisco-ban tartották a Bayer-per újabb meghallgatását. A megállapodás azon 2 milliárd dolláros részét tárgyalták, amely a jövőben jelentkező kártérítési igények kielégítését szolgálná.
Az idén szeptember 28-30-a között immár 3. alkalommal kerül megrendezésre az Electrosub Konferencia és Kiállítás, ami minden bizonnyal az elsők között teszi majd lehetővé a piaci szereplők számára a rég várt személyes találkozásokat. Az elektronikai iparra fókuszáló üzleti és szakmai fórum reagál a piac kihívásaira. Az esemény az Ipar 4.0 jegyébe
Bár a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) még nem tette közzé a 2020-as év záró számadatait, de a tavalyi év harmadik negyedévi adatai alapján jó eséllyel átlépte a bűvös 80.000-et a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) száma.
Mind a KSH, mind a Duna House rendszeresen közzéteszi a hazai lakáspiacon egy év alatt eladott lakóingatlanok számát. Ezúttal azonban az MNB készített egy részletes térképet arról, hogy az ország különböző részein milyen változásokat okozott a járvány a 2020-as ingatlantranzakciók számában. Míg országosan kevesebb lakást adtak el mint a megelőző év
Várhatóan még a hosszú hétvégén megszűnik a kijárási tilalom és a kötelező kültéri maszkviselés, de az 5 milliomodik védőoltás beadása után jelentősen lazulnak a családi-és magánrendezvényekre vonatkozó szabályok is. Több fesztivált már biztosan megrendeznek, a Budapest Park pedig a jövő héten nyit. A gyűlésekre, így a tüntetésekre vonatkozó korlát
A javuló járványadatokkal, a növekvő átoltottsági aránnyal, és az ezekkel párban járó enyhítésekkel javulni látszik a turizmus helyzete. A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint az emberek vágynak az utazásra, és ezt tükröződik a foglalások egyre növekvő számában is.
Május eleje óta egy tizenhét méter hosszú acélbálna látható a bécsi MuseumsQuartier udvarán. Az öttonnás tengeri óriás arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberiségnek ma kell cselekednie, ha meg akarja őrizni a Földet a következő nemzedékeknek. A bálna a salzburgi művész, Mathias Gmachl alkotása, és arra hívja fel a figyelmet, mennyire kizsákmányo
Kigyulladt és teljes terjedelmében kiégett egy körülbelül kétezer négyzetméteres üzemcsarnok a Bács-Kiskun megyei Kiskőrösön vasárnapra virradó éjszaka. A tűz továbbterjedését csaknem ötven tűzoltó akadályozta meg – közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
Emelkedtek az átlagos albérletdíjak: áprilisban a KSH-ingatlan.com lakbérindexe országosan és Budapesten is 1,3-1,3 százalékos növekedést mutatott az előző hónaphoz képest. Ugyanakkor éves összevetésben az országos lakbérindex szerint még mindig kevesebbet kell fizetni a kiadó lakásokért. Május közepén a fővárosban 135 ezer forintnál járt az átlago
Különböző országok kultusz-ételeit gyűjtöttük össze. Kitalálod, melyik étel melyik országból származik? Te vagy a legnagyobb gourmet a környezetedben? Most kiderül!
A negyedik generációs mobil szolgáltatás, azaz a 4G szerepe folyamatosan nő a hangforgalomban, 2020 végére már a hívásforgalom közel fele – 47 százaléka – zajlott ilyen hálózaton, míg 2019 végén ez az arány csak 25 százalék volt – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb mobilpiaci jelentésből. A vizsgálat szerint a növeke
A cégóriások a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás (ML) fejlesztésére szerződtek, így végre tényleg megvalósulhat az ipar 4.0. A társulás célja az, hogy a Siemens digitális ipari automatizációját összekapcsolják a Google felhőszolgáltatásával, lehetővé téve a helyi adatokon nyugvó AI és ML modellek használatát, a gyártósor szintjén. A válla
A közösségi média egyre dominánsabb a kommunikációs formák között, mind az egyének, mind a cégek számára. A vállalatok a termékeiket és szolgáltatásaikat szeretnék értékesíteni ezeken a felületeken, így fontos számukra, hogy képesek legyenek megérteni és pontosan értelmezni a vásárlóik visszajelzéseit. Ez azonban rendkívül időigényes, amennyiben em
Kft. egyszerűsített végelszámolással szeretne megszűnni. Gazdasági tevékenységet már nem végez, bevétele nincs. Eszközeit már értékesítette, csak a gazdasági épület szerepel a vagyonában. Az épületet a tulajdonosok kapnák meg, a tulajdoni hányaduk alapján. Milyen lehetőségük van az átadásra, és annak milyen adóvonzata van? – kérdezte olvasónk. Huny
Futótűzként terjednek a betegségek; itt az idő, palántázz édesburgonyát; újabb adókönnyítések a mezőgazdaságban; egy hónapon belül 600 milliárd hullik a gazdák ölébe. Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.
Kitti mindig is szeretett olvasni. Miután pszichológia diplomát szerzett az ELTE-n, és elvégezte a Pécsi Tudományegyetem Biblioterapeuta szakirányú továbbképzését is, belevágott egy itthon még alig ismert irodalom-fókuszú terápiába; sokan az Olvasópszichológus Instagram platformjáról ismerhetik, amit ma már több ezren követnek. Most őszintén mesélt
Azzal, hogy munkába állt a horvátországi Krk szigetén található LNG visszagázosító állomás, enyhül az Oroszország felé fennálló energetikai függőségünk. Milyen gázszállítmányokra számíthatunk innen, és mely országoktól érkezik a legtöbb gáz? Egy parányi ország vezeti a globális mezőnyt.
A Rheinmetall BAE Systems Lad (RBSL) közel 335 milliárd forintnak megfelelő összeget nyert a Brit Honvédelmi Minisztériumtól, hogy a hidegháborús korszak legfőbb harckocsijait, a Challenger 2 állományát felújítsa. A tervek szerint a fejlesztés még idén elkezdődik és a modernizált tankok várhatóan 2027-re válnak bevethetővé.
Pünkösd vasárnapján az Ikrek Merkúr és a Halak-Neptunusz diszharmonikus fényszöge félreértéseket, hazugságokat, zavaros beszédet, hamisságot, intrikát, megtévesztést jelez. Túlzott érzékenységed leblokkolhatja az őszinte kommunikációt, de az sem kizárt, hogy valaki megpróbál lejáratni. Utazást napolj el, mert kifoszthatnak vagy eltévedhetsz, de az
A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a magyar kormány megannyi rendkívüli intézkedést vezetett be, amelynek következtében számos szolgáltatás szünetelt, rengeteg üzlet bezárt és az utazás továbbra is csak korlátozott keretek között lehetséges. Az e korlátozásokkal érintett vállalkozások hatalmas veszteséget szenvedtek el, ami akár a
Egy borsodi kis faluban segíteni a cigány gyerekeknek nem mindig hálás feladat, néha a legjobb szándék ellenére is kemény konfliktusok generálódnak, amik akár kiabálásba, fenyegetésbe is torkollhatnak. De akár dicséret éri a segítőt, akár szidás, sohasem szabad szem elől téveszteni a fő célt: a gyerekek érdeke mindenekfelett áll.
A magyarországi biztosítótársaságok életbiztosításainál nem kizáró ok a koronavírus elleni védőoltás - tájékoztatta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdai közleményében az MTI-t.
Május 25-én, kedden tartja következő kamatdöntő ülését a Monetáris Tanács (MT). Elemzők még nem várnak kamatemelést, de egyre inkább úgy tűnik, hogy ilyen lépésre nincs is szükség ahhoz, hogy dráguljanak a hitelek.
Az agyi érkatasztrófa hirtelen kialakuló állapot, ami az esetek jelentős hányadában teljes életminőség-változást von maga után. Mindez nem csupán a betegek fizikai problémáit (pl. bénulás, önellátási nehézségek, beszédzavar) foglalja magába, hanem az agykárosodásnak, illetve a megváltozott életmódnak lelki vonatkozásai is vannak.