A nézők már megszokhatták, hogy a közmédia időjárás-jelentéseiben sokszor hívja fel a nézők figyelmét, látványos formában, valamilyen fontos problémára, emlékezetes évfordulóra.
Már több mint száz brazíliai városban annyira rossz a helyzet, hogy vízracionalizálásra kényszerülnek. Az elmúlt hónapok időjárása ugyanis nem kedvezett a világ legnagyobb kávé, cukor és narancslé exportőrének, ahol az esős évszakban, december és március között alig hullott csapadék. A gazdáknak súlyos aszállyal kell szembenézniük, és már attól tar
A koronavírus-járvány súlyos gazdasági és piaci hatásai ellenére is rekordra emelkedett tavaly a milliárdosok száma Nagy-Britanniában. A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap 1989 óta minden év tavaszán összeállítja listáját - Rich List - a Nagy-Britanniában élő leggazdagabbak becsült vagyonáról. Az is kiderült, hogy Magyarország leg
Belegondoltál már abba, hogy a csillagjegyed alapján lehetnek olyan tulajdonságaid is, amelyek tükrében egy bizonyos környezetben, földrészen, éghajlati területen jobban éreznéd magad, mint bárhol máshol? Nos, ha nem is gondolkozol azon, hogy esetleg máshová költözz, akár egy nyaralás szempontjából is érdekes lehet megtudnod, mi lenne számodra az i
A kerékpározás népszerűségét tovább erősítette a koronavírus-járvány, ugyanakkor az alkatrészhiány az idén várhatóan visszafogja a magyarországi kerékpárgyártást - mondta Sipiczki Róbert, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség elnöke az MTI-nek.
Több késes támadás történt péntek este Amsterdamban: halálra késeltek egy nőt, négy másik embert pedig megsebesítettek, és a jelek szerint ugyanaz a személy követte el a támadásokat.
Az Európai Unió tagállamaiban az emberek 46%-a lakik lakásban, több mint harmada családi házban, Magyarországon viszont még mindig messze az utóbbi a népszerűbb. Ez egy frissen publikált tanulmányból derült ki, ami államok közti elterjedtsége mellet a lakóingatlanok birtokviszonyát is vizsgálta, amiből fény derült arra is, hogy százalékos arányban
Az Air India mintegy 4,5 millió ügyfelének személyes adataihoz fértek hozzá számítógépes kalózok - közölte szombaton a légitársaság. A hekkerek az Air India genfi irodájának utasellátó számítógépes rendszere (SITA) elleni támadással szerezték meg az ügyfelek hitelkártyáinak és személyi igazolványainak az adatait, valamint a telefonszámaikhoz is hoz
A nők terén igencsak jó ízlése van Josh Duhamelnek: a Black Eyed Peas dögös énekesnője, Fergie után Audra Mari modellel kezdett el randevúzni - akinek még papírja is van arról, hogy a világ egyik leggyönyörűbb hölgye!
Technikai okokra hivatkozva elnapolták a Tiencsou-2 teherszállító űrhajó felbocsátását – jelentette be a Kínai Emberes Űrügynökség (Cmsa) csütörtökön, az internetes oldalán röviddel a kilövés tervezett időpontja után közzétett közleményben.
Márciusban és októberben kell majd szombaton ledolgozni egy-egy olyan munkanapot, amely áthelyezés nélkül éppen ünnep és hétvége közé esne 2022-ben - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szombaton.
Márciusban és októberben kell majd szombaton ledolgozni egy-egy olyan munkanapot, amely áthelyezés nélkül éppen ünnep és hétvége közé esne 2022-ben - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szombaton.
Németország új korlátozásokat vezet be az Egyesült Királyságból érkezőkre vasárnaptól kezdődően az Indiában először azonosított koronavírustörzs Nagy-Britanniában történő gyors elterjedése miatt. A külügyminisztérium szerint az Egyesült Királyságból érkező utazóknak Németországba érkezésük után két hetet kell karanténban tölteniük, még akkor is, ha
Mostantól annak sem kell lemondania az utazásról, aki még nem kapta kézhez védettségi igazolványát. Itt a lista, kik fogadhatják el a védőoltást igazoló applikációt.
Az arcunk mellett a kézfejünk is sokat elárul a korunkról, de míg az arcápolással napi szinten foglalkozunk, a kézre sajnos általában nem sok időt szánunk. Pedig a kezünk is rengeteg külső hatásnak van kitéve, ugyanúgy megjelenhetnek rajta ráncok, foltok és idővel a bőre is öregszik, megereszkedik. A kézfej finom, puha bőrére érdemes tudatosan odaf
Május 27-28-án a Mezőgazdasági és Halászati Tanács csúcstalálkozóján valószínűleg meghozzák a döntést a Közös Agrárpolitikáról. A tagállamok, az Európai Bizottság és Európai Parlament előtt van a javaslat.