A sikeres oltási program és a kormányzati intézkedések lépéselőnyhöz juttatták Magyarországot, gazdasága ezért hamarabb indulhat újra, mint más EU-tagállamoké – nyilatkozta az MTI-nek Varga Mihály telefonon pénteken, az uniós pénzügyminiszterek lisszaboni tanácskozását követően.
Franciaország az év végéig legalább 30 millió vakcinadózist átad a kis és közepes jövedelmű országok koronavírus elleni védőoltással történő megsegítésére létrehozott Covax nemzetközi vakcinaelosztási rendszernek – jelentette be pénteken Emmanuel Macron államfő.
– Eldőlt Szerhij Rebrov sorsa? Az ukrán sajtó információja szerint az Egyesült Arab Emírségek egy futballklubjával kíván szerződést kötni a Ferencváros focicsapatának ukrán edzője.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 25 millió forintos bírságot szabott ki egy hajhullást csökkentő sampon német gyártójára és hazai forgalmazójára, amiért az egészségre vonatkozó, valótlan állításokkal reklámozták terméküket.
A herceg elmondása szerint Meghan Markle csak azért nem vetett véget az életének, mert nem akarta, hogy Harry az édesanyja után még egy nőt elveszítsen.
Ha kicsit is magad alatt vagy, nyomaszt minden, ami az elmúlt évben történt, ez a dal biztosan jókedvre derít és reménnyel tölt majd el. Abban biztos lehetsz, hogy a Kelemen Kabátban legújabb slágere, a Jó reggelt, boldogság! újra jókedvvel tölt majd el és hirtelen bizakodóan nézel a jövőbe.
Legkevesebb tíz munkás életét vesztette a Rosztov megyei Dmitriadovka község szennyvíztisztítójában történt balesetben, további nyolc embert pedig kórházban ápolnak - közölték pénteken orosz hírügynökségek.
– Közel egy éve alkot egy párt Noszály Sándor és kedvese, Páll Orsi. A két sportoló ritkán beszél a magánéletéről, ám most kivételt tettek, s elmondták lapunknak, hogy bár két lakásban, de mégis együtt élnek, mert csak nagyon ritkán vannak külön.
Kellenek-e látványos effektek, hatalmas szörnyek és világmegváltó hősök egy sci-fibe ahhoz, hogy élvezhető legyen a végeredmény? Az Amazon Prime új sorozata, a Solos készítői a CGI-orgia helyett a minimalista, tudományos-fantasztikus drámára szavaztak és olyan ismert hollywoodi színészek szerződtetésére költötték el a pénzüket, mint Anne Hathaway,
A demencia különböző típusai világszerte az időskorral járó leggyakoribb betegségek. A 85 éven felüli emberek egyharmada szenved ebben a betegségben, aminek a leggyakoribb formája az Alzheimer-kór.
Már jó ideje folyik a vita arról, hogy milyen kapcsolat van a szójafogyasztás és a pajzsmirigy működése, illetve a pajzsmirigyhez kapcsolódó rendellenességek között.
Új szabályok jönnek 5 millió beoltott után. Az oltásnak köszönhetően a járvány harmadik hullámát legyőztük, de a járványügyi készültség továbbra is indokolt, mert vírus megbetegíti azokat, akik nincsenek beoltva - olvasható a kormany.hu oldalon péntek délután közzétett tájékoztatásban. Tudatták: a szabályok többsége az ötmilliomodik védőoltás beadá
Románia kormánya frissítette az országok járványügyi besorolását, ennek alapján Magyarország zöld besorolású országok közé került. A zöld zónába tartozó államokból korlátozások nélkül lehet beutazni Romániába. A mostani frissítésig – amely…
Tegnap az EU-ban megállapodtak az egységes vakcina igazolványról, ami július 1-től lép életbe, és nagymértékben megkönnyíti az utazást az EU-n belül, így megmentheti az idei turisztikai szezont.