Visszafoghatja eleinte a vásárlási kedvet, hogy július elsejétől áfát kell fizetni azon 22 euró alatti küldemények után is, amelyek az Európai Unión kívülről érkeznek - állapítja meg a Magyar Posta megbízásából készített reprezentatív kutatás.
Nagy-Britanniában az elmúlt hetekben több, állásinterjúra az országba érkezett EU-s állampolgárt vettek őrizetbe. Ennek nyomán egy kiszivárgott dokumentum szerint az Unió a polgárok jogainak tiszteletben tartására kéri majd Boris Johnson kormányát.
Áprilisban már a kilencedik egymást követő hónapban csökkentek a fogyasztói árak Japánban, jelezve, hogy a kereslet gyengesége és a költségek növekedése nem kedvez a törékeny gazdasági fellendülésnek. A nyugati világban eközben tízéves csúcsokat döntöget az infláció, és a monetáris politika döntéshozói már a szigorítást mérlegelik.
A kormány bejelentése, miszerint Magyarország nem rendel többet a Pfizer/Biontech vakcinájából az uniós beszerzésen keresztül, meglepte Rusvai Miklóst. A virológus szerint ez egy hatékony vakcina, erős iránta a bizalom, ezért jelentősen növelhető vele az átoltottság. Rusvai a Spirit Fm Aktuál című műsorában elmondta: ennek hiányában aligha lesz elk
A www.mismart.hu kommunikációját viszi a full-service kreatívügynökség. A korábban Xiaomi alatt futó márkák egy külön webshopot kaptak, kiegészítve a xiaomi.hu webáruházat és az ország több pontján található márkaboltjait. Kínai okostelefonokról és szórakoztató elektronikai eszközökről kommunikál júniustól a közösségi médiában a Modernity Marketing
A járvány harmadik hullámát letörtük, lényegében le is győztük – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken, ezeket a mondatokat Facebook-oldalán is közzétette.
A járvány megjelenését követően világszerte megnövekedett a videójátékkal kikapcsolódni vágyók aránya. A kezdő és a haladó gamerek számára azonban egyaránt zavaró és időigényes, ha minden alkalommal ki kell lépniük a játékból, amikor azzal kapcsolatos információt keresnek – erre a problémára jelent megoldást a virtuális játékos asszisztens.
Az európai uniós intézmények vezetői pénteken kiadott üzeneteikben üdvözölték az Izrael és a Hamász iszlamista szervezet közötti tűzszünetről szóló bejelentést, és a helyzet megszilárdítására, a tartós béke megteremtésére szólítottak fel.
Az IHS Markit közzétette a brit beszerzésimenedzser-index adatokat is: a feldolgozóipar és a szolgáltatószektor egyaránt erőteljes növekedést mutatott, előbbi meglepve az elemzőket is.
Az USA nemzeti érdekekre hivatkozva lemondott az Oroszországot Németországgal összekötő, Északi Áramlat-2 gázvezeték kivitelezőjére és annak vezérigazgatójára kiszabott szankciókról.
Kiderült, kik szerepelnek majd az őszödi beszédről szóló politikai krimiben. Bánovits Vivianne-t és Mózes Andrást főszerepben láthatjuk majd, de Trill Zsolt is részese lesz a filmnek.
A magyar borászok külpiaci tevékenységének segítésére Borexport Akadémia elnevezéssel ingyenes képzést indít az Agrármarketing Centrum, az öt hetes online workshop sorozat május 27-én indul - közölte az Agrármarketing Centrum csütörtökön az MTI-vel.
Zimány Linda modellként és influenszerként is olyan karriert futott be, amely mellett megengedhetné magának, hogy csak a reflektorfénynek éljen. A csinos sztár azonban imádja a munkáját, és ügyvédként dolgozik a hétköznapokban. A szakmában azonban nem gyakran, de van, hogy előítélettel állnak hozzá.
Az HBO meghallotta a rajongók kívánságát. Ugyan pár napja még arról volt szó, hogy májusban Magyarországon még biztos nem debütál a 2004 után visszatérő sorozatot, és csupán az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban lesz megtekinthető a HBO Max műsorán, most mégis jó hírek érkeztek.
Csökkent a The Walt Disney Company bevétele az első negyedévben éves összevetésben, a cég nyeresége ugyanakkor majdnem duplájára nőtt. A társaság streaming szolgáltatásainak április elején már közel 160 millió előfizetője volt. Az idei első negyedévben 15,61 milliárd dolláros árbevételt ért el a The Walt Disney Company, ez 13 százalékkal maradt el
A mezőgazdasági termelői árak 13,0 százalékkal emelkedtek az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek 25,0 százalékkal drágultak, az élő állatok és állati termékek azonban 7,9 százalékkal olcsóbbak lettek - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Megszületett a döntés, június helyett augusztusig tartják fent a fizetési moratóriumot. A moratórium kitolása elsősorban a kormányzatnak kedvez, de a megállapodásban a bankok érdekei is valamelyest érvényesülni tudtak. A bejelentés után kíváncsiak voltunk a bankok tapasztalataira a moratórium mostani és a korábbi, januártól életbelépett hosszabbít
Eddig 14 ezer PCR-tesztet végeztek el a budapesti vizes Európa-bajnokságon - többek között erről beszélt Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, az esemény 350 fős egészségügyi csapatának irányítója pénteken az M4 Sport Sporthíradójában.
Az amerikai HBO Max premierrel egyidőben, május 27-én, csütörtökön kerül fel az HBO GO-ra is a JÓBARÁTOK: ÚJRA EGYÜTT (FRIENDS: THE REUNION) egyszeri, új epizódja. A Jóbarátok sztárjai: Jennifer Aniston, Courteney Cox, Lisa Kudrow, Matt LeBlanc, Matthew Perry és David Schwimmer visszatérnek a legendás vígjátéksorozat eredeti forgatási helyszínére,
Van, aki szerint 2-3 évbe is telhet, míg a szektor a járvány előtti szinten tud működni, a képzett munkaerőt pedig elsősorban béremelésekkel próbálják visszacsábítani, miközben az sem ritka, hogy egy állásra ötvenszeres a túljelentkezés.
Veled is előfordult már, hogy sürgős kezelésre lett volna szükséged, de nem volt szabad időpont a szépségszalonban? Ha igen, akkor bemutatunk egy kütyüt, ami végre megoldást nyújt erre a problémára! Ne foglalkozz többet azzal, hogy vajon éppen nyitva vannak-e a szépségszalonok! Professzionális otthoni kezelésekkel akár saját magad kozmetikusává is
Az áttetsző ruhák trendje a kifutók üde színfoltja volt, hiszen ki az, akit ne ejtenének rabul a légies anyagok és a nőies szabásvonalak? Érdemes becsempészni a ruhatáradba a trend hordhatóbb verzióját, hiszen nemcsak csinos és praktikus, de remekül mutat minden alkalomra. Mutatjuk a legizgalmasabb áttetsző nyári ruháinkat a VAN GRAAF kínálatából!
Visszavonulóban van a tavaly március óta tartó koronavírus-járvány Csehországban – ezt, jelzik az egészségügyi minisztérium honlapján pénteken délelőtt nyilvánosságra hozott legfrissebb adatok.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/05/21/4251/
Az amerikai HBO Max premierrel egyidőben, május 27-én, csütörtökön kerül fel az HBO GO-ra is a Jóbarátok: Újra Együtt (Friends: The reunion) egyszeri, új epizódja.