Már másodfokú az árvízvédelmi készültség a Fekete-Körösön a sok eső miatt, de újabb árhullám nem várható – közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) pénteken az MTI-vel.
Talán sokaknak meglepő ez a kérdés és összeráncolt homlokkal pillantanak most a képernyőre, mondván, hogy egyértelmű: reggel felkelés után, valamint napközben, ha álmosak leszünk! Bár az emberek többsége így gondolja, sajnos ez egy hatalmas nagy tévhit. Hiszen ha ezen alkalmakkor fogyasztjuk el a napi feketét, akkor teljesen más hatást fejtenek ki
Mi köze van a művészetnek a tudományhoz, az osztrigának a fehércsokihoz, a Nyugatnak a múzeumokhoz vagy éppen a mobilhasználatnak a koronavírushoz? A Ludwig Múzeum és a Könyves Magazin szervezésében május 25-30. között megrendezésre kerülő Hálózatok Hete ilyen és ehhez hasonló összefüggésekre igyekszik rámutatni és magyarázatot adni. , Fotók: Valus
A Dancing with the Stars nyertese, Hegyes Berci élete besűrűsödött, mióta megnyerte a TV2 táncversenyét. A Life.hu-nak most elmondta, mi mindennel foglalkozik azóta, milyen kapcsolatban vált el táncpartnerőtől, Gelencsér Timitől, illetve vállalna-e szerepet a Dancing következő évadában.
Az Erste Bank ügyfelei 2021. július 31-étől már nem tudják a netbankon keresztül rendezni a díjnetes – jellemzően áram-, gáz-, víz-, távközlési, internetes és televíziós szolgáltatást nyújtó cégek által kibocsátott – számláikat, csak közvetlenül, a Díjnet Zrt.-n keresztül. A Takarékbank már 2019 őszén, míg az OTP Bank 2020 végével beszüntette e leh
A brit gazdaság példátlan ütemű élénkülésére vallanak a pénteken ismertetett előzetes májusi aktivitási mérőszámok, tükrözve a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítését.
Az utóbbi napokban két kiemelten fontos jogszabály is megjelent a Magyar Közlönyben a 2021-2027-es uniós ciklus lebonyolításával kapcsolatban és egy szakmai roadshow-n is elhangzott az, hogy rövidesen jönnek az új ciklus első pályázatai.
Orbán Viktor szerint egy főszereplő, egy mellékszereplő, egy feleség és egy bohóc áll szemben a Fidesszel – idézte fel a miniszterelnök pénteki rádióinterjújában elhangzott szavait Facebook-oldalán a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje, aki szerint Orbán Viktor téved.
Kevesebb mint egy múlva kezdődik az V. Műtárgyak Éjszakája a műtárgy.com szervezésében, amelyet ebben az évben június 17-19-ig rendeznek meg. A háromnapos rendezvénysorozat idején csaknem 50 helyszínen több mint 100 különleges és izgalmas programmal várják a műtárgyak iránt érdeklődő közönséget. Egy bérlet birtokában a résztvevők betekintést kaphat
Az idei portugál keret még az Eb-győztesnél is erősebb. A magyar labdarúgó-válogatott Cristiano Ronaldoék ellen kezdi meg Európa-bajnoki szereplését kevesebb mint egy hónap múlva a Puskás Arénában.
Az új kerékpárok nem csak súlyban, bérlésben is könnyebbek lettek: okosodott a díjazási rendszer is. A három kilóval karcsúbb bringákat feleannyiért lehet bérelni, valamint csökkent a túlhasználati díj is. Később jöhetnek a virtuális dokkolók is.
A ZRI Závecz Research Intézet május közepén végzett országos közvélemény-kutatása szerint nem változtak az erőviszonyok az elmúlt hónapban sem, továbbra is szoros a verseny a hat együttműködő ellenzéki párt és a Fidesz–KDNP között. Mérésük alapján mindkét politikai erő enyhén növelte támogatottságát április óta: a kormánypártok 37-ről 39 százalékra
Magyarország a világon a tizedik helyen áll az elektromos akkumulátorok exportálásában, de a várakozások szerint – amennyiben a beruházások üteme így folytatódik – az első öt közé kerülés is reális lehet. Ehhez láthatóan minden feltétel adott, elsősorban a távol-keleti beruházásoknak köszönhetően – véli az Óbuda Group, aki összegyűjtötte az ország
Bármely országból szabadon utazhatnak Spanyolországba június 7-e után azok, akiknek koronavírus elleni oltása már teljes - jelentette be a spanyol miniszterelnök pénteken Madridban.
Sokba fájt a figyelmetlenség a Pénzcentrum olvasójának: kőkemény büntetést kapott a GreenGo-tól pár fotó miatt. Ugyanis a bérlés lezárásakor az autóról lőtt képek a cég szerint nem feleltek meg az Általános Szerződési Feltételeknek - ilyen esetekben pedig az ÁSZF szerint minden figyelmeztetés nélkül kiszabhatják a büntetést. Erre egyébként nem csak
Pénteken is folytatódott a forint erősödése és az euróval szemben 348 közelébe is eljutott a magyar fizetőeszköz, ami új kilenchavi csúcs és ahol egy technikai szint miatt éles fordulatot láttunk. A dollárral szemben csaknem kettő éves csúcsról fordult az árfolyam.
Augusztus 31-ig változatlan formában folytatódik a hitelmoratórium, de egyelőre nem derült ki, mi következik utána. A miniszterelnök ma reggeli bejelentése szerint ezt a következő hónapokban tárgyalják le a bankokkal.
A petúnia számos otthon éke lehet, ha megfelelően karbantartjuk. Van néhány hiba, amelyet a gondozásánál elkövetünk, ezeket szedtük össze, hogy ne legyen probléma a csodás növénnyel.
Ez a könnyű tavaszi húsmentes saláta igazi mentsvár a borús napokra! Vigyél minél több színt a tányérodra és meglátod annál finomabb lesz a végeredmény.
Ahogy halad a vakcinázottság a világban, úgy jelenti be egyre több vállalat, hogy milyen jövőbeni tervekkel indul újra az irodai munka és mi marad meg a home office intézményéből. A pénzügyi szektorban elég nagy különbségek vannak az amerikai és európai irányvonalakban, előbbi az irodai, utóbbi inkább az otthoni munkavégzést preferálja a jövőben is
Mi is előnyben részesítjük nyáron a fehéret és a világos outfiteket, de az is igaz, hogy némi színt elvisel a forró szezon, elvégre mikor öltözködjünk élénkebben, ha nem ilyenkor. Az úgynevezett "rainbow dress", vagyis szivárvány ruha favorit lesz az évszakban.
A jeruzsálemi Templom-hegy a zsidóság számára a világ közepe, ahol a bibliai Első Templom idejében az ég összeért a földdel. Ma azonban a terület és a magaslatot körülvevő város is nemzetközi viták állandó középpontjában áll. A hely története a Bibliával kezdődik, és státuszának megoldhatatlansága szintén hosszú évtizedekre tekint vissza.
A gyönyörű sztárnak jelenleg nincs férfi az életében, hiszen sok időt tölt külföldön. De természetesen Gelencsér Timi is vágyik társara, és később majd családra.
A Google formabontó dizájnnal szeretné bemutatni az új Pixel sorozatot. Eddig is voltak róla már híresztelések, viszont most újabb képek kerültek ki a készülékről. A cég hamarosan megjelenő mobiljairól rengeteg kép és specifikáció szivárgott már ki. Szinte az össze specifikáció ismert, amellett, hogy tudni lehet azt is, hogy saját tervezésű process