A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 25 millió forintos bírságot szabott ki egy hajhullást csökkentő sampon német gyártójára és hazai forgalmazójára, mert az egészségre vonatkozó, valótlan állításokkal reklámozták terméküket.
A Mercedes-Benz S-osztály új generációja jött, látott, és úgy tűnik, hogy ismét magasabbra tette a luxuskategória mércéjét. A presztízst kereső vásárlók eddig egy dolgot fájlalhattak: eddig csak soros hathengeres motorral volt kapható a típus. Eddig. Most ugyanis megérkezett a biturbó V8-as, ezzel együtt pedig a Maybach változatok forgalmazása is m
Milyen nehéz élethelyzetekben tudnak segíteni a gyerekkönyvek, mi történik azzal a gyerekkel, akinek soha nem mesélnek, és miért fontos egyáltalán, hogy a szülő időt szakítson a közös mesélésre? A Könyves Magazin és a Hubby – Magyar Gyerekkönyv Fórum közös podcastjében Takács-Babicz Lilla pszichológus-meseterapeuta mesélt mesekultúráról, biztonsági
Úgy tűnik, hogy a különböző vakcináknak és a gyors oltási tervnek köszönhetően Magyarország legyőzte a koronavírus harmadik hullámát. A kérdés már csak az, lesz-e vajon negyedik.
Egy jól megválasztott új frizura hatalmasat dobhat egy nő önbizalmán, így nem mindegy hogyan viseljük a hajunkat. Ezek a nők teljesen megváltoztak a fodrászuknak köszönhetően!
A magyar kormány helyesen tette, amikor nagyon aktív piaci magatartást tanúsított a védekezőeszközök beszerzésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzői szerint.
Sok fiatal magyar úszó szerepel ezen a héten a budapesti vizes Európa-bajnokságon. A magyar úszósport évről évre termeli ki magából a tehetségeket. Olyan versenyzők mutatkozhattak be életük első világversenyén, akik sok örömöt okozhatnak majd a következő években. Közülük kettő, Németh Nándor és Kós Hubert.
Magyarországi munkavégzés esetén a munkabért forintban kell megállapítani és kifizetni, de vannak-e kivételek? Számos kérdés merül még fel ennek kapcsán, például, hogy adható-e euróban a bónusz, mi történik, ha mégis abban állapodnak meg a felek, hogy a munkavállaló külföldi pénznemben kapja meg munkája gyümölcsét, áthárítható-e az utalás költsége
A DK miniszterelnök-jelöltke a kormány tegnapi bejelentése miatt - miszerint nem vesz részt a továbbiakban az Unió vakcinabeszerzésében, és ezzel a további Pfizer-oltásokról is lemond - fordult az Európai Bizottsághoz.
Közép-Európa legkorszerűbb lucernafeldolgozó-üzemét alakította ki több mint 1,5 milliárd forintból, uniós támogatással a Karotin Kft. Szeged határában – tájékoztatta a cég az MTI-t.
Egyre többen vásárolnak Xiaomi készüléket világszerte a jó ár-érték arány miatt. Vannak szériák, amik kiemelkedően teljesítenek. Mutatjuk melyik a legsikeresebb. A cég 10 éve van jelen a mobiltelefon-piacon, így nem sorolható még egy szinten a Samsung-al és az Apple-el. Mindenesetre nagyon dinamikusan zárkózik fel. A Huawei meggyengülése miatt jele
Eltörölné a rövidtávú repülőutakat a spanyol kormány; Folytatódik a belgiumi embervadászat. Oroszország vízum nélkül fogadja a labdarúgó-EB-re érkezőket; Párizsban a kerületi polgármester engedélyezte a drogfogyasztást.
A WHO szerint az európai országoknak nem kéne elkövetniük azt a hibát, amit tavaly nyáron, amikor a növekvő országok közötti mobilitás elindította a második hullámot.
Az áttetsző ruhák trendje a kifutók üde színfoltja volt, hiszen ki az, akit ne ejtenének rabul a légies anyagok és a nőies szabásvonalak? Érdemes becsempészni a ruhatáradba a trend hordhatóbb verzióját, hiszen nemcsak csinos és praktikus, de remekül mutat minden alkalomra. Mutatjuk a legizgalmasabb áttetsző nyári ruháinkat a VAN GRAAF kínálatából!
Magyarország megvétózta az Európai Unió többségi álláspontját az Izrael elleni rakétatámadások ügyében - ezután mondta azt a szociáldemokratákkal (SPD) kormányzó CDU/CSU jobbközép pártszövetség kormányfőjelöltje, Armin Laschet, hogy a többségi döntéshozatal felé kell mozdulni az EU-s külpolitikában.
Karikó Katalin több részletet is elárult az Orbán Viktorral való beszélgetéséből. Többek között kiderült az is, mit gondolt arról, hogy a miniszterelnök „kisújszállási asszonyságnak” hívta.
Az indirekt hozzáférés az elmúlt években az SAP-ügyfelek egyik kiemelt témája volt. Segítünk eligazodni az SAP-licencelés labirintusában. Hédai Gábor (IPR-Insights) írása.