Magyarország néhány hónapja kezdte meg az együttműködést azzal az osztrák biotechnológiai céggel, amellyel közösen jelenleg is folynak a hazai vakcinafejlesztési kísérletek. A laboratóriumi szakasz most lezárult.
További 33 Budapest környéki városban és községben indul a személyes bevásárlási szolgáltatás, több mint 3000 termék rendelhető meg házhoz szállítással.
Az USA nemzeti érdekekre hivatkozva lemondott az Oroszországot Németországgal összekötő, Északi Áramlat-2 gázvezeték kivitelezőjére és annak vezérigazgatójára kiszabott szankciókról.
Kiderült, kik szerepelnek majd az őszödi beszédről szóló politikai krimiben. Bánovits Vivianne-t és Mózes Andrást főszerepben láthatjuk majd, de Trill Zsolt is részese lesz a filmnek.
A magyar borászok külpiaci tevékenységének segítésére Borexport Akadémia elnevezéssel ingyenes képzést indít az Agrármarketing Centrum, az öt hetes online workshop sorozat május 27-én indul - közölte az Agrármarketing Centrum csütörtökön az MTI-vel.
Zimány Linda modellként és influenszerként is olyan karriert futott be, amely mellett megengedhetné magának, hogy csak a reflektorfénynek éljen. A csinos sztár azonban imádja a munkáját, és ügyvédként dolgozik a hétköznapokban. A szakmában azonban nem gyakran, de van, hogy előítélettel állnak hozzá.
A turmixokat mindenki szereti. Talán azért is, mert olyan sokféle létezik belőlük, hogy bárki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt. Ráadásul a turmixok gyorsan, egyszerűen összedobhatóak, így az állandó időhiányban szenvedők, sőt azok is el tudják készíteni, akik nem éppen konyhatündérek.
Az HBO meghallotta a rajongók kívánságát. Ugyan pár napja még arról volt szó, hogy májusban Magyarországon még biztos nem debütál a 2004 után visszatérő sorozatot, és csupán az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban lesz megtekinthető a HBO Max műsorán, most mégis jó hírek érkeztek.
Csökkent a The Walt Disney Company bevétele az első negyedévben éves összevetésben, a cég nyeresége ugyanakkor majdnem duplájára nőtt. A társaság streaming szolgáltatásainak április elején már közel 160 millió előfizetője volt. Az idei első negyedévben 15,61 milliárd dolláros árbevételt ért el a The Walt Disney Company, ez 13 százalékkal maradt el
A mezőgazdasági termelői árak 13,0 százalékkal emelkedtek az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek 25,0 százalékkal drágultak, az élő állatok és állati termékek azonban 7,9 százalékkal olcsóbbak lettek - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Megszületett a döntés, június helyett augusztusig tartják fent a fizetési moratóriumot. A moratórium kitolása elsősorban a kormányzatnak kedvez, de a megállapodásban a bankok érdekei is valamelyest érvényesülni tudtak. A bejelentés után kíváncsiak voltunk a bankok tapasztalataira a moratórium mostani és a korábbi, januártól életbelépett hosszabbít
Eddig 14 ezer PCR-tesztet végeztek el a budapesti vizes Európa-bajnokságon - többek között erről beszélt Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, az esemény 350 fős egészségügyi csapatának irányítója pénteken az M4 Sport Sporthíradójában.
Az amerikai HBO Max premierrel egyidőben, május 27-én, csütörtökön kerül fel az HBO GO-ra is a JÓBARÁTOK: ÚJRA EGYÜTT (FRIENDS: THE REUNION) egyszeri, új epizódja. A Jóbarátok sztárjai: Jennifer Aniston, Courteney Cox, Lisa Kudrow, Matt LeBlanc, Matthew Perry és David Schwimmer visszatérnek a legendás vígjátéksorozat eredeti forgatási helyszínére,
Van, aki szerint 2-3 évbe is telhet, míg a szektor a járvány előtti szinten tud működni, a képzett munkaerőt pedig elsősorban béremelésekkel próbálják visszacsábítani, miközben az sem ritka, hogy egy állásra ötvenszeres a túljelentkezés.
Veled is előfordult már, hogy sürgős kezelésre lett volna szükséged, de nem volt szabad időpont a szépségszalonban? Ha igen, akkor bemutatunk egy kütyüt, ami végre megoldást nyújt erre a problémára! Ne foglalkozz többet azzal, hogy vajon éppen nyitva vannak-e a szépségszalonok! Professzionális otthoni kezelésekkel akár saját magad kozmetikusává is
A Kínából történő rendelések esetén mindig sokat kellet várni a termék érkezésére. Most ez változhat és hamarabb kaphatjuk meg a megvásárolt dolgokat. Már megszokhattuk, hogyha nem akarunk nagy összegeket fizetni a szállítási költségekért, akkor van, hogy akár egy hónapot is várni kell egy csomagra, amit megrendeltünk. Ez most változni fog, hiszen
Az áttetsző ruhák trendje a kifutók üde színfoltja volt, hiszen ki az, akit ne ejtenének rabul a légies anyagok és a nőies szabásvonalak? Érdemes becsempészni a ruhatáradba a trend hordhatóbb verzióját, hiszen nemcsak csinos és praktikus, de remekül mutat minden alkalomra. Mutatjuk a legizgalmasabb áttetsző nyári ruháinkat a VAN GRAAF kínálatából!
Visszavonulóban van a tavaly március óta tartó koronavírus-járvány Csehországban – ezt, jelzik az egészségügyi minisztérium honlapján pénteken délelőtt nyilvánosságra hozott legfrissebb adatok.
A térdfájás, térdfájdalom gyakran jelentkező ízületi panasz, mely bármely életkorban előfordulhat. Fiatalok esetében legtöbbször túlerőltetés, sportolás következtében kialakuló nyáktömlőgyulladás, illetve sérülés, idősebb életkorban pedig porckopás következményeként jelentkezhet a térdízület fájdalma.
Tanácstalannak és elveszettnek tűnt a korábbi monacói győztes Daniel Ricciardo a csütörtöki szabadedzések után. Csapattársa fölfedte, az ausztrál nehezebben alkalmazkodik az autókhoz, mint elődje, Carlos Sainz.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/05/21/4251/
Az amerikai HBO Max premierrel egyidőben, május 27-én, csütörtökön kerül fel az HBO GO-ra is a Jóbarátok: Újra Együtt (Friends: The reunion) egyszeri, új epizódja.
Duda Ernő virológus, a Szegedi Tudományegyetem tudósa egy friss interjúban fejtette ki nézeteit a jelenlegi koronavírus-helyzetről. Azt mondta, ha keményen dolgozunk rajta, és a nyitás az emberek felelőtlenségével párosul, jó esély van a negyedik hullámra.