Vajon mikor alakul át egy olaj- és gázipari óriás megújuló energiával foglalkozó vállalattá? A világ legnagyobb fosszilis cégeit elnézve a válasz az, hogy „még nem”. Viszont az elmúlt időszak egyértelműen azt mutatja, hogy a norvég Equinor kétségtelenül már olyan erő lett, amellyel már számolni kell, ha zöld energiára gondolunk – még akkor is, ha m
A COVID-járvány miatt szinte katasztrofális helyzetbe kerültek a magyarországi rendezvényszervezők, a BrandMania stábja pedig annak járt utána, hogyan próbáltak túlélni az elmúlt egy évben és hogyan látják a jövőt. A műsor második részében pedig arról lesz szó, hogy a személyes ügyfélkapcsolatok hiánya milyen hatással volt a vállalatokra. Sok tíze
Politikai támadás zajlik Andrej Babis cseh kormányfővel szemben, ezért Magyarország szolidaritásáról biztosítja V4-es partnerét és barátját – jelentette ki Szijjártó Péter.
A lakosság több mint harmada érdeklődik az otthonfelújítási támogatás iránt egy friss reprezentatív felmérés szerint. Sok családnak lehet komoly segítség a felújítási célra igénybe vehető vissza nem térítendő állami támogatás, illetve a munkálatok előfinanszírozására igényelhető otthonfelújítási támogatott kölcsön. Az OTP Bank most a hitelhez kapcs
Gulyás Gergely a mai Kormányinfón erősítette meg, hogy a hitelmoratórium június 30-a helyett augusztus 31-éig marad fenn jelenlegi formájában. Ez ugyan alapvetően nem jó hír a bankoknak, mivel bevételkiesést okoz, ugyanakkor a meglévő hitelekre kevesebb céltartalékot kell képezni, és felkészülési időszakot is ad a szeptemberben várható új szabályok
Dér Heni a legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy milyen körülmények között dönt úgy kisfia Bendegúz, hogy itt az ideje az érkezésnek. A színésznő őszintén vallott a vajúdás óráiról és a szülőszobában töltött időről.
Mind tudjuk, Beyoncénak elképesztően gyönyörű, egyenletes és ragyogó a bőre. A királynő néhány dologra nagyon odafigyel, hogy fenntartsa ezt az állapotot, és szuper trükkjei vannak azokra a problémkra, amelyekkel szinte minden nő szembesül.
Az elmúlt 150 év tőzsdei hullámzása sok újdonságot nem hozott. Emelkedő és csökkenő hullámok követik egymást, miközben a részvénypiacok mindent egybevetve kitartóan felfelé araszolnak, vagyis az emelkedő hullámok összességében hosszabbak.
A megfelelési kényszer alapját az képezi, hogy azt gondoljuk, meg kell felelnünk az elvárásoknak azért, hogy cserébe szeressenek és elfogadjanak minket. Ha sikerül megfelelnünk valakinek, akik úgy érezzük, hogy letettünk valamit az asztalra. Általában azok az emberek, akik ezzel küzdenek, azt gondolják, hogy önmagukban nem elég értékesek, folyamato
Nehéz napotok van? Várakoznotok kell valahol? Türelmetlenek vagytok egymással? Nem tud elaludni a gyereked, amikor már neked is majd leragad a szemed? Akkor mesélj neki! Both Gabi tippeket is ad, hogy melyik korosztálynak hogyan és mit.
Nyolc olyan történelmi „tény", amiről sosem gondoltad volna, hogy valójában tévhit!Emlékszel még a legendákra, amikről a történelem órákon tanultál? Ámultunk a hősök csodával határos tettein, miközben folyton folyvást azon gondolkodtunk, milyen akaraterő és bátorság kellett ezen cselekedetek végrehajtásához. A tudomány az emberiség mozgatórúgója, v
A héten több hír is napvilágot látott arról, hogy jövőre már várhatóan elérhető lesz a magyar fejlesztésű és gyártású koronavírus-vakcina. Sőt, a kormány részben erre fogja építeni a 2022 utáni oltási stratégiáját. Ezért gondoltuk, megkérdezzük olvasóinkat, mit gondolnak a magyar védőoltásról.
Több milliós hazai elérésű csatornával erősíti digitális palettáját a New Land Media, a Lounge Group részeként működő médiaügynökség a TikTok partnerévé vált. Az itthon is robbanásszerűen bővülő közösségi videós platformon a magyarországi felhasználók már ma is havi mintegy tízmilliárd videómegtekintést generálnak. Májustól az egyik legdinamikusabb
A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium biológia tagozatos diákjaival találkozott, majd több mint kétszáz éves orvosi köteteket fogadott örökbe a Somogyi-könyvtárban Karikó Katalin csütörtökön.
Miközben a műalkotásokat nézegették, ezek a hétköznapi emberek a kiállított festményen fedezték fel a hasonmásukat. Egészen megdöbbentő képek, le fog esni az állad, ha meglátod a hasonlóságot!
Az Egyesült Államokban tovább csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten, jelezve, hogy lendületesen bővült a foglalkoztatottság májusban.
Indulnak a 2021-27-es európai uniós programozási időszak pályázatai, és megújult a vállalkozói információs portál (VALI), újraindul a gazdaság - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Kecskeméten, a kis-és középvállalkozásokat segítő országos szakmai roa
Folyamatosan érkeznek a Volánbuszhoz a tavaly év végén megrendelt MAN csuklós autóbuszok. Átvette a Volánbusz az első 10 darab MAN Lion's City GL A23 típusú csuklós autóbuszt a MAN fóti telephelyén - közölte a Volánbusz Zrt. az MTI-vel.
Az énekes szívesen beszél fogyásáról, sőt örömmel segít azoknak, akik tanácsot kérnek tőle. Felesége, Tina szerint ez lett a családfő egyik legkedveltebb témája, új külsejével pedig alig tud betelni Emilio.