A járvány ellenére már 129 ország több mint 700 cselgáncsozója adta le a nevezését a június 6. és 13. között a Papp László Arénában sorra kerülő olimpiai kvalifikációs vb-re.
A 2020-as év minden szempontból rendkívüli volt: korábban sosem tapasztalt egészségügyi és társadalmi válsághelyzettel néztünk szembe. Ez jócskán nyomot hagyott a világgazdaságon és a magyar gazdaság helyzetén is. A hazai adópolitika azonban nem zavartatta magát: kisebb zökkenőkkel, de folytatta az elmúlt években megkezdett trendet, és tovább csökk
A Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy a készülő pedofilellenes törvénycsomag célja, hogy minden eszközzel távol tartsák őket a gyermekektől.
A szervezet számít a 2019-es önkormányzati választásokon az előválasztások megszervezésében és lebonyolításában jelentős szerepet vállaló civil választási bizottságra.
Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön, miután a szokásos heti munkanélküliségi jelentés tanúsága szerint a járvány kezdete óta a legalacsonyabb szintre csökkent az első alkalommal segélyt kérők száma.
Kanyarban az Országos Balesetmegelőzési Bizottság javaslata, amely az új e-eszközök közlekedési sorsát is meghatározza: az új KRESZ az elektromos rollerek és e-kerékpárok megjelenésére is reagál,
Folytatódtak a viták a jövő évi költségvetésről. Dobrev Klára azt ígérte, a 2022-es választások után ezt a költségvetést a szemeteskosárba dobják, a KDNP szerint viszont a baloldal ezzel a családtámogatásokat, a nyugdíjemeléseket, az otthonteremtési kedvezményt, és a gazdaság megsegítését is a szemétbe dobja. A Pénzügyminisztérium parlamenti államt
Immár hatodik éve csökken az adónemek száma Magyarországon. A tavalyihoz képest idén megint kettővel kevesebb, összesen 52 adónemet számoltunk és láthatóan ez a folyamat jövőre is folytatódik. Mindeközben az egyszerűsített adókból és az áfából származó bevételek tovább nőnek – írja sajtóközleményében a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
A SIGNAL IDUNA romániai leányvállalata (SIGNAL IDUNA Asigurare Reasigurare S.A.) 2021. május 20-án megállapodást kötött az ERGO Gruppe Részvénytársasággal a két biztosítótársaságának (ERGO Asigurări de Viaţă SA (Élet) und ERGO Asigurări SA (Nem-élet) felvásárlásáról. A tranzakciót - az illetékes román hatóságok engedélyének megszerzése után - 2021.
Sem a lakásépítés, sem a lakáshitelezés nem roppant össze tavaly, idén már megkezdődött a fellendülés, de a kivitelezési költségek további emelkedése idén is fűteni fogja az árakat - összegezte a lakáspiaci folyamatokat és kilátásokat az MNB.
A meglepően jó első negyedéves magyar GDP-adat után az Erste Bank jelentősen felfelé módosította az előrejelzését: az idei évre 6,9%-os növekedést vár az eddigi 4,4%-os előrejelzés helyett. Az Erste is megjegyzi, hogy Virág Barnabás jegybank-alelnök szavai arra engednek következtetni, hogy hamarosan szigoríthat a jegybank a monetáris politikáján. J
A pedofilokat minden eszközzel távol kell tartani a gyermekektől, ezért számos munkakörből ki kell őket tiltani – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán a pedofilellenes törvénycsomag benyújtása kapcsán.
Elindult a megújult Mol Bubi budapesti közbringarendszer csütörtök délután. Karácsony Gergely főpolgármester az átadás alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hét éve indult a Mol Bubi, így már itt volt az ideje, hogy megfiatalítsák, okosabbá, "menőbbé" tegyék a rendszert.
A brit trónörökös is megkapta a Covid elleni védőoltás első dózisát, amiről fénykép is készült, hiszen Vilmos így szeretné felhívni a figyelmet a vakcina felvételének fontosságára. A rajongóknak azonban a fontos üzeneten kívül más is felkeltette a figyelmét, méghozzá a herceg dagadó karizmai.
Sok nő tart attól, hogy ha a párja maszturbál, akkor őt már nem kívánja – ez egyáltalán nem így van, ugyanis az önkielégítés egy teljesen természetes dolog. Amikor felfedezed, hogy mi esik jól a testednek, hogy hogyan tudsz magadnak szexuális örömet szerezni, a szexuális életed is fejlődik, amit az együttlét során is kamatoztathatsz.
Az utóbbi hetek legizgalmasabb kérdése, hogy az áprilisban berobbanó magas infláció mindössze átmeneti lesz-e, vagy hosszú évek után ezúttal tartós áremelkedésre kell készülnünk. Elemzők, közgazdászok között nincs egyetértés a kérdésben. Ebbe a vitába szállt bele Erik Nielsen, a milánói UniCredit Bank vezető közgazdásza. Méghozzá elég éles vélemény
A budavári Hilton Budapest hosszú kényszerpihenő után újra megnyitja szobáit és élettel tölti meg a Budai vár környékét. Az élénkülő belföldi keresletre reagálva a Danubius Hotels és az Ensana további…
Vagy elhúzódó kampány várható az ellenzéki miniszterelnök-jelölti versengésben, vagy az előválasztás előtt végleges megállapodás születik – mondta az Inforádió Aréna című műsorában Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője. Závecz Tibor, a Závecz Research ügyvezetője úgy véli, hogy a kormányzati kommunikáció túlsúlya mellett az ellenzéknek f
Életének 96. évében elhunyt Király Zoltán agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének kutató professor emeritusa.
A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. jótékonysági futást hirdetett munkatársai körében. A teljesített 442 kilométer után egymillió forintot adományoz a vállalat az Országos Mentő-szolgálat Alapítvány részére.
A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények. A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd – húsvét és karácsony mellett – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.
AZ HBO megdöbbentő erejű dokumentumfilmjében lelepleződik a gyógyszeripar, amely emberek millióit tévesztette meg egy halálos veszélyt rejtő gyógyszerrel.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, rohamos gyorsasággal olvadnak a világ gleccserei. A folyamat megakadályozására tett kísérleteink úgy tűnik nem elegendőek, főképp, hogy a sarkkörön most épp tombol a nyár. Bár a kontinens nagy részén átlag alatti, hűvösebb idő jellemzi, egy magassági teknő előoldalán déli irányból akadálytalanul ömlik be a m
A KriptoSuli ebben a leckében azt mutatja be, hogy miképp ismerhetjük fel a bikapiac végét. Kereskedj a világ legnagyobb kriptopénztőzsdéjén: https://kriptoakademia.com/Binance20_KriptoPercek/go Használd az FTX megbízható kriptopénztőzsdét: https://kriptoakademia.com/FTX_Kripto_Percek/go Csatlakozz Discord szerverünkhöz, tanulj szakértőinktől: http